• Pollen
    • Nagyon fogynak az allergiagyógyszerek

      Nagyon fogynak az allergiagyógyszerek

    • Allergia: a megelőző kezelések csökkentik a tüneteket

      Allergia: a megelőző kezelések csökkentik a tüneteket

    • Mit érdemes tudni az első allergiavizsgálat előtt?

      Mit érdemes tudni az első allergiavizsgálat előtt?

  • utazás
    • Kockázatos az utazás az oltások nélkül

      Kockázatos az utazás az oltások nélkül

    • Utazást tervez? Erre mindenképpen gondoljon!

      Utazást tervez? Erre mindenképpen gondoljon!

    • Európában is egyedülálló a debreceni utazásorvostan kurzus

      Európában is egyedülálló a debreceni utazásorvostan kurzus

  • napártalom
    • Melyik jelölés mit jelent a naptejeken?

      Melyik jelölés mit jelent a naptejeken?

    • Nagyon erős UV-sugárzásra figyelmeztetnek

      Nagyon erős UV-sugárzásra figyelmeztetnek

    • Az UV-sugárzásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

      Az UV-sugárzásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Kilencszáz nap az államtitkárság élén

Egészségpolitika 2018.04.27 Forrás: Weborvos Szerző:
Kilencszáz nap az államtitkárság élén

Harminc hónapos egészségügyi államtitkári tevékenységéről beszélgettünk dr. Ónodi-Szűcs Zoltánnal.

Államtitkár úr, az elmúlt harminc hónapban, mióta egészségügyért felelős államtitkárként dolgozik, hányszor bánta meg, hogy Önt választották, illetve, hogy nem mondott nemet?

Kifejezetten élvezetes volt az elmúlt két és fél év. Természetesen több nehéz időszak is volt. De úgy tudtam megmaradni a székemben, hogy a semmittevés politikája helyett a határokat feszegetve haladtunk előre.

Mi a legnagyobb tanulsága ennek az időszaknak?

Az eddig páratlan forrásbővítés mellett megvalósuló érdemi innováció, a szervezet- és folyamatfejlesztés valóban láthatóan működő módszer az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelésére.

Mely sikerekre a legbüszkébb?

Sok konkrét sikerre vagyok büszke, de talán arra a leginkább, hogy minden lépésünk egyetlen, központi célt szolgált: a betegek számára könnyebb, hatékonyabb, emberibb egészségügy kialakítását. Az elmúlt harminc hónap egyértelműen legfontosabb eredménye, hogy eddig nem látott mértékben sikerült forrást bevonnunk. Erre az a legjellemzőbb példa, hogy a 2011 óta változatlan HBCS-értéket és járóbetegpont-értéket sikerült 32 százalékkal növelnünk: a jelenleg érvényes 198.000 Ft, illetve 1,98 Ft/pont a kórházak és szakrendelők döntő többségében elegendő az egyensúlyközeli gazdálkodáshoz.

Mégis, hónapról-hónapra nő a Magyar Államkincstár által nyilvántartott intézményi adósságállomány…

Ám a növekedés dinamikája érezhetően csökken, és a kórházi beszállítók visszajelzései alapján még messze kezelhető nagyságrendet mutat. Kontroll alatt tartjuk a kórházi adósságot, ráadásul a tavalyi év végén egyértelműen kiderült, hogy akik végrehajtják a belső hatékonyság növelését, érdemi eredményt érnek el a tartozásállomány lefaragásában, jelentős ösztönző forrásokat kapnak további fejlesztéseik megvalósításához. A megvalósult forrásbevonás pedig nem csak az egészségügyi béremelésre és az akut problémák kezelésére nyújtott megoldást, hanem segített abban is, hogy mind az ellátórendszer egészében, mind intézményi szinten elkezdjünk fejleszteni.

Milyen sikereket tud még felsorolni?

Sikernek tartom, hogy a háttérintézményi átalakításokat követően működőképesek maradtunk: jelenlegi irányítási és ellenőrzési szerveink az akut problémákat megfelelő reakcióidővel és minőségben kezelik. Siker az is, hogy minőségi menedzsmentváltással több olyan intézményben sikerült valós jövőképet felmutatni, amelyek államtitkári munkám kezdetén mély válságban voltak.

A meghirdetett „Ónodi-Szűcs Program” azonban nem tudott megvalósulni…

Mindig úgy fogalmazok, hogy új határidőket kapott. Az irány helyességét senki sem vitatja. Abban senkinek sincs kétsége, hogy a felvázolt változtatásokat meg kell valósítani.

Inkább barátai vagy inkább ellenlábasai voltak az elmúlt időszakban?

Gyakorló intézményvezetőként, 2003 és 2012 között, úgy érzem, széles körű tudást szereztem az intézményi menedzsment működésében és működtetésében, tisztában vagyok a célokkal, célrendszerekkel és működési módszertannal. Ugyanakkor, amikor kineveztek államtitkárrá, világossá tettem, hogy a betegek, és nem az intézmények érdekeit tekintem mindenek felett állónak – ez pedig egyértelművé tette, hogy az intézményi menedzsment érdekeit képviselő szervezettel nem minden esetben fogunk egyet érteni. A Kórházszövetségnek köszönettel tartozom, elsősorban azért, hogy megkeményítettek, acélosabbá tettek.

Ez milyen mértékben nehezítette a szakmai munkát?

Számtalan területen haladtunk előre, a magyar egészségügy kitört a kilátástalanságból, az elmúlt nyolc évben elkezdett hosszú távú fejlesztések közül több beérett. A 2010-től folyó vidéki kórházfejlesztések mostanra integrálódtak teljesen az ellátórendszerbe, és nagyon izgalmas jövőképet tudtunk felvázolni a Közép-Magyarországi Régió számára, az Egészséges Budapest Programmal, amelynek csak egyik pillére az infrastruktúra fejlesztése, az igazi cél itt is az, hogy elérjük: a betegek jobb, emberibb, törődő egészségügyi ellátásban vegyenek részt.

Hogyan érzi, megérte a befektetett munka?

Akinek kétsége lenne az elvégzett munkánk eredményéről, és nem csak az én tevékenységem, hanem két elődöm által elindított fejlesztések kapcsán, az menjen fel a valasztas.hu weboldalra és nézze meg az országos és budapesti eredményeket. Ebből egyébként az is jól látszik, hogy kórházigazgató kollégáim döntő többsége megfelelően irányította az intézményét. A választási kampányban nyilvánvalóan sok koholt vád érte az egészségügyi ellátást, ám a választási eredmények világosan mutatják, hol és mennyire adott hitelt ezeknek a rémhíreknek a lakosság. Úgy érzem, az elmúlt 30 hónapban befektetett munka eredményei magukért beszélnek. Amióta pedig véget ért a választási kampány, mintha eltűntek volna a kórházi problémák a médiából, inkább a fejlődésekről, sikerekről hallani.

De azért vannak gondok is, említsük például a miskolci sugárterápiás problémákat, vagy a szociális hozzájárulási adó maradványának visszafizetését.

Az egészségügyi ágazatirányításban dolgozókra, sőt a kórházigazgató kollégákra is jellemző, hogy a probléma mielőbbi kezelése az elsődleges számukra. A miskolci sugárterápiás ellátás hosszú távú és a betegek számára méltó megoldására pont most nyílik lehetőség, hogy a közreműködő cég felmondta a szerződését. A szociális hozzájárulási adó maradványának visszafizetése pedig teljesen nyilvánvaló, jól kommunikált elvárás volt.

Mennyire érzi magát eredményesnek a nagy változások megtételében?

Az elmúlt két és fél évben több száz ponton avatkoztunk be az egészségügyi ellátórendszerbe, hogy az együttműködés javuljon, az ellátás hatékonyabbá váljon, a szakdolgozók és orvosok motivációja növekedjen, és végső soron jobb legyen a betegeknek. De két olyan terület van, ahol igazán nagy ugrást sikerült elérnünk. Az egyik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, amiről az első ötletelésnél, hat-hét évvel ezelőtt, senki sem hitte, hogy működőképesen megvalósul, jelentős forrásokat áldoztunk rá, megtanultuk, hogyan is lehet jól csinálni, és a bevezetés óta is komoly sikereket érünk el. Az EESZT segít hozzá bennünket, hogy az egészségügyi informatika szelleme végérvényesen kiszabaduljon a palackból, kikényszerítse és maga után vonja az egészségügyi folyamatok áttekintését és megszervezését. Sőt, hozzájárul ahhoz is, hogy május végétől életbe lépő európai általános adatvédelmi rendeletnek megfelelő működést sokkal hamarabb meg tudjuk valósítani.

És mi a másik terület, ahol jól érezhető eredményt sikerült elérni?

Az Országos Mentőszolgálat. Kinevezésemkor tudtam, hiszen látni és érezni lehetett a szervezeten, hogy nem jó irányba fejlődik, jelentős alapkompetenciák hiányoztak a menedzsment működéséből. Egy évbe telt, míg eljuthattunk odáig, hogy megtaláljuk a megfelelő embert ahhoz a jövőképhez, amit az Országos Mentőszolgálatnak, ma már nyugodtan elmondható, hogy a magyar egészségügy koronaékszerének szánunk. Akut betegeink jó része ugyanis ezen a ponton találkozik a magyar egészségüggyel, és ha itt maximális a szolgáltatási minőség, ha professzionális csapat látja el, ha világszínvonalú az eszközpark, akkor van esély az elégedett ügyfélre. Hangsúlyozom, itt nem a primer egészségügyi szolgáltatásra gondolok, hiszen egységes szemlélete és országos jelenléte miatt mindig is világszínvonalú volt az OMSZ szakmai tevékenysége. Sokkal inkább arra, hogy az amúgy életmentésben elkötelezett, és nem a jövedelmükért, hanem a hivatásukért ennél a szervezetnél dolgozó bajtársak méltó jövedelmet kapjanak, a legjobb mentőautókon vonuljanak, feladataiknak megfelelő, minőségi munkaruhát hordjanak télen-nyáron, jó hangulatuk legyen, és a szakmai tökéletesség mellett emberségesen bánjanak a betegekkel. Nagyjából ezeket a célokat vázoltuk fel 2016 végén Csató Gábornak, amikor az ő pályázata bizonyult a legsikeresebbnek – és amiért elégedettség tölt el, az az, hogy mostanra ezt sikerült is megvalósítani. Sőt, érdekes tendencia, hogy ma már a betegek védik meg az Országos Mentőszolgálatot annak Facebook-oldalán a nemtelen támadásoktól.

Reaktivitás vagy proaktivitás jellemezte államtitkári idejét?

Proaktív reaktivitás. Egy ilyen pozíciót, amelyet mind a helyi, mind a regionális, mind az országos politika folyamatosan bombáz igényeivel, ötleteivel, elvárásaival, nehéz kizárólag a tervek mentén, proaktívan megvalósítani. A feladat nem sokban különbözik egyébként attól, amit két évtizeddel ezelőtt a kosárlabda NB I-ben meccsről meccsre megéltem, csak a komplexitása eltérő. Ráadásul folyamatosan tanul belőle az ember. Államtitkárként nagyon sokat lehet tanulni az egészségügyről, én pedig nagyon sokat tanultam önmagamról is. Ha pedig élvezi az ember, és rám ez a jellemző, akkor a feladatot nehéz megunni.

Mit tanult? Két év fél után másképp látja a magyar egészségügyet?

Talán az a legfontosabb tapasztalat, hogy nem a legjobb mozdonyvezetőből lesz a legjobb MÁV vezérigazgató. Volt némi helyismeretem, ám ebbe a székbe nem kórházigazgatóként, hanem egészségügyi menedzserként ültem be. Bár orvosi diplomám van, sose voltam aktív orvos, sose fogadtam el hálapénzt. Az én szemüvegem kicsit más képet mutat, mint sok kollégámé, és nagyon sok beszélgetésre van szükség ahhoz, hogy össze tudjuk hangolni a kettőt. Tanulság az is, hogy túlságosan óvatos voltam. Az elején úgy gondoltam, bár nagyon értékes az a munka, amit debreceni kollégáimmal korábban elvégeztünk, például a járóbeteg-szakellátás folyamatainak átszervezése, vagy az orvos-szakmai kontrolling bevezetése terén, nem ragaszkodtam hozzájuk. Pedig a jó példákat hamarabb kellett volna tűzzel-vassal elterjeszteni. Ezek tehát, és persze még sok egyéb teendő, a következő ciklusra marad. A célok, amiket senki nem vitat, arra várnak, hogy elérjük őket.

(Másodközlés. Az interjú a KÓRHÁZ szaklapban jelent meg, 2018. április 25-én. Köszönjük a Magyar Kórházszövetség engedélyét!)

Legolvasottabb cikkeink