A mentőszolgálat egykori dolgozójának állítása szerint az OMSZ-nak erre nem volt, és most sincs elég kapacitása, mert a mai napig a főváros és vonzáskörzete betegellátásának rovására vonul ki a Hungaroringre.
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője szerint nem veszélyeztette a betegellátást a Forma-1-en való jelenlétük. A futamok idején a mentőszolgálat szabadnapos dolgozókkal és tartalék kocsikkal vonul ki. A szóvivő hozzátette, az OMSZ rendszeresen vállalja rendezvények és sportesemények egészségügyi biztosítását. A Forma-1 milliós nagyságrendű bevételt jelent a mentőszolgálatnak. A Fidesz augusztus 3-án együttműködést ajánlott a kormánynak a mentőszolgálat ügyében.
Mikola István volt szakminiszter bejelentette: arról tárgyalnának, hogyan válasszák szét a mentést és a betegszállítást.
Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének elnöke bejelentette, az év végéig átvállalnák a lakossági betegszállítást, amiről hétfőn kezdődik egyeztetés.