A tanulmány jellege nem teszi lehetővé a közvetlen ok-okozati kapcsolat megállapítását, de inspirál az eddigi gondolkodás megváltoztatására.
A csecsemőmirigyet a felnőttkorban lényegében haszontalannak tartották eddig, egy retrospektív vizsgálat most viszont a csecsemőmirigy eltávolítását összefüggésbe hozta a halálozás és a rák megnövekedett kockázatával - írta a rakéta.hu.
A bostoni kutatók a szív-mellkasműtéten átesett betegek eredményeit hasonlították össze, különbséget téve azok között, akiknél eltávolították a csecsemőmirigyet (1146 személy) és azok közt, akiknél nem (kontrollcsoport, több mint 6000 ember). Meglepő módon a thymectomián átesetteknél (tehát akik esetében a mirigy eltávolításra került) szignifikánsan nagyobb volt a halálozás kockázata öt éven belül – közel kétszer akkora, mint a kontrollcsoportban. Ez a megnövekedett halálozási kockázat az olyan tényezőkkel történő korrigálás után is megmaradt, mint az életkor, a nem, a rassz, valamint a már fennálló, az egészségi állapotot befolyásoló kondíciók (csecsemőmirigyrák, myasthenia gravis vagy posztoperatív fertőzések).
Ezenkívül a thymectomia kétszeresére növelte a rák kialakulásának valószínűségét öt éven belül, mivel ezek a rákok agresszívebbnek bizonyultak és hajlamosabbnak is mutatkoztak a kiújulásra a kezelés után, mint a kontrollcsoportban.
Bár a tanulmány megfigyeléses jellege nem teszi lehetővé a közvetlen ok-okozati kapcsolat megállapítását, az eredmények komoly aggályokat vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a csecsemőmirigy felnőttkorban tényleg annyira felesleges-e, mint azt eddig gondoltuk.