Az idén a marcali kórházban is megnyílt a hospice osztály.
A gyógyíthatatlan betegek testi és lelki támogatásával a fájdalom enyhítésén igyekvő hospice célja, hogy sikerüljön megőrizni az emberi méltóságot az élet utolsó pillanatáig a legnehezebb órákban is. A haldoklókról való gondoskodást jelképező virág, a nárcisz hagymáit ültették el a Mikszáth iskolások Marcaliban. A Mónika Otthonápolási és Hospice Szolgálat a marcali kórháznál is megszervezte a nárciszültetést, a Hospice ellátás világnapja alkalmából. Az ültetéssel arra hívták fel a figyelmet, hogy fontos a társadalom összefogása a betegekért, valamint arra is: az emberi méltóság az utolsó pillanatig megőrizhető – olvasható a Somogyi Hírlap – online oldalán.
Az, hogy iskolások is bekapcsolódnak az ültetésbe, azért is jelentős, mert a szolgálat azt is fontosnak tartja: már gyermekkorban elkezdődjön az a tudatos nevelés, hogy gondoskodni kell embertársainkról. A virágültetés után a Kulturális Korzóban tudományos üléssel folytatódott a program.
A rendezvényt a világnapon kívül abból az alkalomból is szerveztük, hogy az idén a marcali kórházban is megnyílt a hospice osztály. Így már nemcsak az otthonápolásban dolgozunk, hanem osztályos munkát is tudunk végezni – nyilatkozta Dombóváriné Bőhm Erzsébet, a szolgálat Somogy megyei koordinátora és a hospice osztály vezetője. A tudományos ülésen be is mutatták a meghívottaknak és az érdeklődőknek a hospice osztályt, valamint a mozgalom eredetéről, történetéről, tevékenységéről is szó esett – írja a lap, amely arról is beszámol, hogy a szenvedőkről, az élettől búcsúzóktól, s a már minden fájdalmat maguk mögött hagyó elhunytakról emlékezett közös imával a Hospice Világnap alkalmából a Newitt Cindy Otthonápolási Szolgálat és a Fehér Liliom Hospice Alapítvány a kaposvári Szent Imre templomban.
A gyógyíthatatlan betegek testi és lelki támogatásával a fájdalom enyhítésén igyekvő hospice célja, hogy sikerüljön megőrizni az emberi méltóságot az élet utolsó pillanatáig a legnehezebb órákban is. Az istentisztelet után a két szervezet baráti beszélgetésre hívta a pártolókat a közgazdasági szakközépiskolába.