A kasszák bizonyítottak: nem tőzsdézték el a tagok pénzét, sőt szépen gyarapították.
Bár a tőzsdék utolsó negyedévi esése a magán-nyugdíjpénztári alapoknak sem kedvezett, hosszabb távon továbbra is jól teljesítenek a kasszák. Átlagosan négy-öt százalék körüli reálhozamot értek el a magánnyugdíjpénztárak azóta, hogy öt évvel ezelőtt bejelentették, ismét visszaléphetnek a tagok az egypilléres állami rendszerbe - írta a vg.hu.
Kicsit rontja az összképet, hogy a négy megmaradt pénztár közül éppen a legkisebb érte el a legjobb eredményeket az elmúlt fél évtizedben. A mindössze 4200 taggal rendelkező MKB növekedési portfóliója 8,13, a kiegyensúlyozott csaknem 7,9 százalékos hozamot ért el éves szinten.
Mostanra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a pénztártagok kevesebb mint 60 ezren maradtak, a számláikon az első fél év végén átlagosan 3,7 millió forint volt, és egy számlának átlagosan a negyede reálhozam lehet. Ezt a pénzt bármikor megkaphatja az, aki visszalép az állami nyugdíjrendszerbe, eddig azonban keveseket csábított a második pillér feladására az átlagosan csaknem egymillió forintos visszatérítés, az idén fél év alatt 1600 fővel csökkent a taglétszám. A visszalépőknek azt is megígérték, hogy az állami rendszerben is kapnak majd egyéni számlákat, ebből egyelőre csak annyi valósult meg, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján meg lehet nézni a 2013 januárja óta befizetett járulékokat.