A klinikai könyvtárak a helyükön maradtak

Közzétéve: 2004. 12. 10. 15:35 -

• 2 perc olvasás

Négyszáz számítógépes terminál és több százezer könyv vált a hallgatók számára elérhetővé az új szegedi üvegkomplexumban.

Csütörtökön ünnepélyes keretek között felavatták a Szegedi Tudományegyetem új tanulmányi és információs központját. A 7,8 milliárd forintból felépített 25 ezer négyzetméteres épületben kapott helyt a Dugonics térről átköltöző központi egyetemi könyvtár mellett több konferenciaterem, mintegy négyszáz számítógép és egy mélygarázs is.

A rendezvénysorozat délelőtt 10 órakor ünnepi egyetemi tanácsüléssel kezdődött, amelyen Szabó Gábor rektor díjat adományozott azoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a Tanulmányi és Információs Központ megvalósításához. Az épület csütörtök délutáni átadásán részt vett Gyurcsány Ferenc kormányfő és Magyar Bálint oktatási miniszter is. Botka László Szeged polgármestere beszédében úgy fogalmazott: Szegednek nincs ásványkincse, a fejekben van az az érték, amit megéri kibányászni.

A létesítmény a magyar felsőoktatás legnagyobb jelenkori beruházása. A többszintes üvegpalotában csak a könyvtár két focipálya nagyságú, a könyvespolcokat egymás mellé téve Szegedről egészen Makóig végigsétálhatnánk rajtuk. A hallgatókat négyszáz számítógép és több százezer könyv várja. A legnagyobb konferenciaterem 700 férőhelyes.

Mader Béla könyvárigazgató a Weborvosnak elmondta: az eddig a Dugonics téren tárolt egészségügyi szakkönyvek mellett az orvosi és gyógyszerésztudományi karok kari könyvtárait is átköltöztették az Ady téri új centrumba. A helyükön maradtak viszont azok a klinikákhoz és elméleti intézetekhez tartozó könyvtárak, amelyek nemcsak a hallgatókat, hanem a kutatókat is kiszolgálják. Az igazgató indoklásában azzal érvelt: ezeknek a házi könyvtáraknak nagyon gyorsan frissülnek a szakmai anyagai, s biztosítani akarták, hogy az információkhoz az ügyeletet ellátó szakemberek ezentúl is korlátozás nélkül, kényelmesen hozzájuthassanak.

Egyes szakterületek folyóiratainak régebbi kiadásait a jövőben az új központi könyvtárban helyezik majd el, ám a legfrissebb kiadványok ezentúl is elérhetőek lesznek az intézeteknél. A koncentráció az Egészségügyi Főiskolai Kart (EFK) nem érintette. Ennek az az oka, hogy az EFK Újszegeden található, így a hallgatóknak és az oktatóknak inkább nehézséget, mintsem könnyebbséget jelentett volna a főiskolai bibliotéka átköltöztetése.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek