AIDS-rezisztens gének

Közzétéve: 2005. 01. 10. 15:38 -

• 2 perc olvasás

A Reuters értesülései szerint amerikai kutatók úgy találták, hogy egy gén, mely megakadályozza a HIV vírus sejtekbe jutását, megvédhet a halálos fertőzéstől.

A National Institute of Allergy and Infectious Diseases által finanszírozott, az Egyesült Államokban, Argentínában és Nagy-Britanniában végzett kutatás eredményei szerint kevésbé fertőződnek meg azok a személyek, akik a CCL3L1 gén extra másolatát is hordozzák.

A szóban forgó gén az immunrendszer egyik ingerülettovábbító kémiai anyagának, a kemokin termelésének szabályozásáért felelős. A kemokin összefüggésben áll a CCR5 receptorral, mely ismereteink szerint befolyásolja a HIV fertőzésre való érzékenységet, illetve az AIDS betegség kialakulásának és előrehaladásának ütemét.

Dr. Sunil Ahuja kutatásvezető elmondása szerint a genetikai variáció rendszerint azt jelenti, hogy az adott gén enyhe mutációt vagy variációt mutat, illetve az egyik másolat aktív, míg a másik inaktív, ebben az esetben azonban mindkét másolat, az apától és anyától származó is teljes. Egyes személyek egyetlen génmásolattal sem rendelkeznek, másoknál akár 4-5, sőt akár több másolat is előfordulhat.

A kutatók több mint 4300, fertőzött és nem fertőzött, eltérő származású személy vérmintáiban vizsgálták meg a CCL3L1 génmásolatok számát. Az eredmények nagy variációt mutattak, minél több másolattal rendelkezett egy adott személy, annál alacsonyabbnak bizonyult a HIV fertőzés veszélye. Minden extra másolat hozzávetőlegesen 4-10 százalék védettséget jelentett. Ám nem a másolatok abszolút száma, hanem az adott etnikai csoportban megfigyelt átlaghoz képest mért extra száma bizonyult mérvadónak.

Ahuja elmondása szerint a fertőzés nem más, mint a vírus és az immunrendszer kemokinjei közötti harc, mely a T-sejtekbe való bejutásért folyik. A harc kimenetele attól függ, mennyi vírus jutott a véráramba, hány CCR5 receptora van a sejteknek, illetve mekkora arányban vannak jelen a kemokinek. Dr. Matthew Dolan kutató úgy véli, az eredmények segíthetnek a megfelelő egyénre szabott gyógyszeres kezelések kiválasztásában, illetve új vakcinák kidolgozásában, bár még nem tisztázott, hogy a CCL3L1 kemokin alkalmas-e erre a célra.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek