Ápolónőket ünnepeltek Miskolcon

Közzétéve: 2005. 05. 23. 11:43 -

• 2 perc olvasás

Az ápolónők nemzetközi napja alkalmából rendezett ünnepséget a MVHR.

Szilvásy Ágnes dr. Fekete-Gálfi József

Dr. Palla Sándor, az MVHR igazgatótanácsának elnöke az ápolónők alapellátásban betöltött szerepéről szólt, hangsúlyozva a háziorvosokkal való együttműködés, a csapatmunka jelentőségét is. A jó és hatékony összmunka elismeréséül, a köszönet kifejezéseként szervezi hatodik éve a miskolci háziorvosi egyesülés az ápolónők ünnepét.

Az ápolónők miskolci ünnepén – a hagyományokhoz híven – a háziorvosok jutalmak átadásával is kifejezték hálájukat. Az MVHR elismerését Zsámba Istvánné körzeti ápoló vehette át, aki csaknem négy évtizede dolgozik példaértékűen az egészségügyben. 1984 és 2001 között felnőtt háziorvosi ügyeleten dolgozott, így azon kevesek egyike, akit minden miskolci háziorvos ismerhet. Zsámba Istvánné ötödik éve főállású nővér a martinkertvárosi 51-es háziorvosi körzetben.

A rendezvényen jelen volt Szűcs Erika, Miskolc egészségügyekért is felelős alpolgármestere, aki Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának elismeréseit adta át három nővérnek: Balla Lászlóné gyermekápolónak (házi-gyermekorvosi szolgálat); Boncsér Istvánné gyermekápolónak (házi-gyermekorvosi szolgálat) és Bucskó Istvánné körzeti ápolónak (háziorvosi szolgálat).

Mint azt lapunk érdeklődésére Szilvásy Ágnes az ápolónők legutóbbi, egy évvel korábbi ünnepsége óta eltelt időszakról elmondta, több fontos változás is történt szakterületükön. Kiemelte ezek között a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megalakulását. Ez ugyan többekben még mindig félszegséget okoz, a többség azonban felismerte a kamara működésének jelentőségét. E testület a Magyar Ápolási Egyesülettől eltérő célokkal és eszközökkel, lehetőségekkel áll az ápolónők oldalán, ám együttesen még biztonságosabb, hatékonyabb képviseletet nyújthatnak számukra. Szilvásy Ágnes kiemelte: fontos elismerést jelent mindannyiuknak, hogy a miskolci háziorvosok már hatodik éve, hagyományt teremtve rendezik számukra ezt az ünnepet, ezzel is elismerve áldozatos munkájukat. Örömmel fogadott hagyomány már emellett a város önkormányzatától kapott elismerés is.
– Azt kívánom, hogy ez a szeretet, amit kapnak itt a kolléganők, kitartson legalább a következő ünnepségig, s kísérje mindennapi munkájukat! – hangsúlyozta Szilvásy Ágnes.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek