Átláthatatlan az egészségügy

Közzétéve: 2005. 04. 22. 22:02 -

• 2 perc olvasás

Az egészségügyben ma nagy az átláthatatlanság és a felelőtlenség - vélekedett Gyurcsány Ferenc.

dr. Simek Ágnes,

A reumatológia a mindennapok gyakorlatában címmel kezdődött a tanácskozás, majd amit nagyon sok résztvevő várt, a szakmapolitikai fórum következett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök előadásával. Ebben elhangzott, hogy a magyar egészségügy igazságtalan és nem eléggé hatékony. Mint fogalmazott, az egészségügy ma a középosztályok és a felsőközép osztályok érdekeit szolgálja, ráadásul a rendszerben nagy az átláthatatlanság és a felelőtlenség. Az egészségügyhöz az elmúlt tizenöt évben egyetlen kormányzat sem mert hozzányúlni, bár csak a pénz önmagában itt sem old meg mindent - mondta a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc az egyik legnagyobb gondot a biztosítás állapotában látja, hiszen lehet ma valaki anélkül is biztosított, hogy fizetné ennek díját. Ezért nagyon fontos, hogy valamennyi biztosítotti jogviszony átlátható és világos legyen. Az alapszolgáltatások mindenkinek egyformán járjanak, de ha valaki megteheti, hogy többet fizet, annak magasabb színtű szolgáltatás, járjon.

A fórumon a házorvosok is feltehették kérdéseiket. Szó esett a praxisok differenciált támogatásáról is. A miniszterelnök kifejtette: vannak olyan területek, ahol több vagy kevesebb támogatásra lenne szükség, ám ennek igazságos megvalósításához komoly előkészítés szükséges. Gyurcsány a finanszírozással kapcsolatban elmondta, hogy míg 2002-ben az alapellátásra 43 milliárd forintot költöttek, addig ez a szám 2005-ben elérheti a 63 milliárdot is. Többen kérdezték erre reagálva, hogy hol van ez a pénz, mert nem érezhető a többletforrás megjelenése. Erre a kormányfő úgy reagált, hogy tőlük „elmegy" a pénz, de a megérkezés már nem az ő szakterülete.

Felszólalt a fórumon dr. Éger István a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki a humán erőforrás háttérbe szorulását emelte ki beszédében, melyért szerinte súlyos felelősség terheli a mindenkori parlamentet, kormányzatot és miniszterelnököt. Éger szerint a jelenlegi kormányfőnek meg van a lehetősége ennek „orvoslására" olymódon, hogy meghatározzák a biztosítási alapcsomagot. Ettől  ugyanis eddig mindenki ódzkodott, pedig az egészségügy problémájának megoldásában ez lehet ez egyik kulcskérdés. Emellett a megfelelő bérezés és erkölcsi megbecsülés is a megoldandó feladatok közé tartozik - mondta Éger István.

Az elnök végül hangot adott véleményének, amely szerint a nemzet és a társadalom érdekében nem tartható hosszú távon, hogy az  uralkodó gazdasági kabinet csak „csöpögtet" a humán oldalnak. Ha a gazdasági vezetés és a pénzügy nem veszi tekintetbe, hogy a gazdasági terméket a humán erőforrás állítja elő,  akkor nagy bajban lesz a társadalom.

A három napos tanácskozás szombaton és vasárnap is szakmai előadásokkal folytatódik a gyulai Erkel Hotelben.

Kövess minket!

FAKOOSZ
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek