Az alternatív gyógyítás kialakulásának rövid története és kritikája

Közzétéve: 2005. 07. 08. 08:00 -

• 17 perc olvasás

Ha a mai értelemben tekintjük az alternatív kezelést, akkor tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy az alternatív medicina megelőzi az ortodox, akadémiai medicina kialakulását, mert az, egyidős az emberiség kialakulásával.

Ebből az is következik, hogy az alternatív eljárások a legkevésbé veszik figyelembe az anatómiai, élettani, kórélettani, kórbonctani, biológiai, molekuláris biológiai stb. kutatások eredményeit. Emiatt rendkívül nagy hasonlóság fedezhető fel a már írásos anyag (tehát történelmi kor) által ismertetett gyógymódok és az alternatív medicina mai gyógyeljárásai között. Ezen túl, a hasonlóság egyértelmű, a gyógymódokat alkalmazók képzettsége, társadalmi funkciója, hatása és a társadalomhoz való viszonya között is.

Az emberiség történetének íratlan és írott hagyományaiból, az elmaradott népek jelenlegi életmódjának ismeretéből tudjuk, hogy a betegség megállapítására, megelőzésére és gyógyítására vonatkozó ténykedések a népcsoport, törzs stb. sámánjának, varázslójának személyéhez kötött, növények, állati (emberi ) eredetű vagy ásványi anyagok felhasználásával történt és történik ma is. Az alternatív eljárások ugyan az emberiség kialakulásával egyidőben jöttek létre, de alternatívnak vagy más néven paramedicinálisnak csak akkor neveztük, amikor kialakult a mai értelemben vett ortodox, akadémiai, hivatalos orvoslás. Kérdés, hogy az emberiség kialakulásával együtt létrejött gyógyeljárásokat nevezhetjük-e alternatív eljárásoknak vagy úgy tekinthetjük azokat, mint az akadémiai orvoslás előzményeit.

A hivatalos orvoslás kialakulása egy folyamat volt, időpontja nem határozható meg. Nem határozható meg, hogy mikortól tekintjük az orvoslást orvoslásnak, mert orvosi tevékenységnek tekinthetjük a Krisztus előtt 6 ezer évvel végzett sikeres koponyalékeléseket, az egyiptomiak vagy indus mentiek orvosi ténykedését Krisztus előtt 3000 évvel, Hamuráppi babilóniai király i.e. 1760 körüli időből származó orvosokra is vonatkozó törvényeinek időpontját, Hippokratész iskolájának kialakulását i.e. 400 évvel, a galenuszi iskolát Krisztus születése táján, vagy a renaissance korát (Harvey, Vesalius, Leonardo da Vinci, Avicenna, Paré, Paracelsus), amikor az anatómiai ismeretek egyre inkább kiteljesedtek és a mágiát felváltotta a tudományos megfigyelés és kutatás vagy az élettani megfigyelések és kísérletek korát (1800-as évek közepe).
Úgy tűnik, hogy az ortodox orvoslás és az alternatív kezelések egymástól Hippokratész idejében válnak el egymástól. Nem kétséges, hogy a korábbi gyógyeljárások is - elsősorban a fitoterápia (növényi anyagokkal történő gyógymód) tekintetében - a megfigyelés, tapasztalás utján alakult ki, ahogy Hippokratész iskolájának is az empíria, a megfigyelés és tapasztalat volt az alapja. A választóvonal talán az volt, hogy ez utóbbi, a betegségeket megpróbálta valamiféle racionális alapokra visszavezetni. A hippokratészi "humorál-pathologia" a testnedvek arányainak megváltozása, mint a betegségek forrása, évszázadokon keresztül megtalálható az orvostudomány történetében.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a kínai gyógymódok történetét sem, annál is kevésbé, mert a kínai gyógymódok kialakulása nagyjából azonos időszakra esett, az akupunktúra, akupresszúra, moxibuszcio az elmúlt évtizedekben az európai gyakorlatban is egyre jobban terjed. A betegségek keletkezésének elmélete Kon Fu Ce nevéhez (Kr. e.551-479) fűződik, amit az ugyancsak filozófus Csou Jen fejlesztett tovább. Hangsúlyozom, hogy mindkettőjük elmélete filozófiai és társadalompolitikai (és nem természettudományos, megfigyeléseken, tapasztalatokon alapuló) meggondolásokra vezethető vissza. A jin és a jang, mint egymással ellentétes, egymást mégis kiegészítő elemek ( ha akarom a test és a lélek) harmonikus egyensúlya jelenti az egészséget, ennek felbomlása a betegségekhez vezet, a gyógyítás pedig az egyensúly helyreállítása. Ez a momentum az alternatív orvoslás csaknem minden ágazatában fellelhető. A földrajzilag egymástól távol eső helyek gondolkodása mégis egymáshoz közel áll az adott korszakban. Ezen túl is számos hasonlóság fedezhető fel a különböző népek gyógyító tevékenységében. Elég, ha arra utalok, hogy a gyógyítást korábban varázslók, később papok vagy legalábbis vallási vezetők végezték, a gyógyítás keveredik a vallással, filozófiával, nem csak Európában, hanem az ázsiai országokban is, a Biblia Ószövetsége is számos egészségügyi vonatlozást tartalma.

A végleges és látványos szakadás a tudomány és a mágia között az 1500 évek táján következett be. A tudósok megkezdték az emberi test részletes tanulmányozását (Vesalius), Harvey felfedezi a nagyvérkört, újraéled az Indiában korábbról ismert orrplasztika, a hályogműtétek korszerű változata alakul ki, de ugyanebben az időben terjedt el a flamand Helmont révén a magnetoterápia - csak kevés változtatással máig is alkalmazott módszere, a római korból is ismert aacheni fürdő- és ivókúra, és Morus Tamás a test higiénéjéről és egészségről szóló, előremutató tanai.

Ezen a ponton azonban már élesen elválik az alternatív kezelés az ortodox medicinától. Megfigyelhető azonban, hogy mind a mai napig az alternatív kezelési módok egyrésze megőrizte helyét a modern orvoslásban is és nem is lenne semmi baj, ha az alternatív eljárások követői nem tartanák egyedüli üdvözítőnek eljárásaikat, nem hivatkoznának axiómákra (bizonyítást nem igénylő tételekre), a gondolkodás nem lenne dogmatikus, a kezelések eredményei ellenőrizhetőek lennének. Erre egy jellegzetes példával mutatok rá. Egy bizonyos Hahn a láz csillapítására hideg vizes pakolást ajánlott, de a hideg víz ivásával gyógyított mindenfajta betegséget. A hideg vizes borogatás a láz csillapítására priznic elnevezés alatt a mai napig ( helyesen) él a betegápolásban. (Meg kell jegyezni, hogy az elnevezés Priessnitz nevéből származik, aki 1826-ban egy hideg vízzel gyógyító intézetet alapított és betegei között tudhatta ifjabb báró Wesselényi Miklóst, akin azonban a fiatal korában szerzett betegségén (vérbaj, szifilisz) a hidegvízkúra sem segített). Érdekes, részben irodalomtörténeti jelentősége van annak, hogy Vörösmarty Mihály idősebb korában homeopatákkal, majd allopatákkal gyógyíttatta magát, ahogyan ez Gyulai Pál Vörösmarty életrajzából megismerhető, a későbbiekben említendő Hahnemann-nak, a homeopátia megalapítójának nevét versben örökítette meg, de Priessnitzről is megemlékezik négysorosában:
"...Priesznitz visszaadá a víznek régi hatalmát,
S ősi erőkben kél újra az emberi faj."

Ugyanakkor, amikor Auenbrugger kidolgozza a kopogtatásos diagnosztika módszerét, amikor Morgagni a részletes kórbonctan alapjait rakta le, Heberden a szív koszorúsereinek az elmeszesedését leírta, Jenner (előzmények után) kidolgozta a tehénhimlővel történő, fekete himlő elleni védőoltást, tehát komoly eredményekkel büszkélkedhetett az orvostudomány, Mesmer újraéleszti a magnetoterápiát. Elméleti fejtegetései között az "általánosan ható princípium, a kozmoszáramlat , az általános fluidum" megfoghatatlan és értelmezhetetlen kifejezések. Tevékenységében odáig jutott, hogy az "élettűz átvitelét" és egyben a gyógyítást a beteg teste előtt elhúzott tenyérrel is meg tudta valósítani. Az "élettűz"-et tárgyakra és különböző anyagokra is át tudta vinni, így állított elő magnetizált vizet ( a pi víz elődje?). A párhuzam Mesmer és a mai alternatív gyógyászat némelyikének tevékenysége és elgondolása között szembeötlő.

A statikus elektromosság felfedezésének időpontját nehéz megadni, az azonban bizonyos, hogy ennek az élő szervezetre való hatását az 1700-as évek közepén Krüger, hallei professzor írta le elsőként és kijelentette, az elektromosságot be kell vezetni az orvoslás segédeszközei közé. Számos követője akadt és ma már tudjuk, hogy valóban sok területen alkalmazza a mai orvostudomány a diagnosztika és a terápia területén egyaránt.
Azonban ezen a téren is megfigyelhető, hogy hívei igyekeztek mindent az elektromossággal magyarázni, ami átvitt értelemben többé-kevésbé megállja a helyét. Feltűnő párhuzamosság figyelhető meg a gyógyítás tekintetében a mágnesesség és az elektromosság között, sőt a mai alternatív kezelések is csaknem változatlanul használják fel amikor a magnetoterápia vagy elektromos hatásnak kitett víz csodatevő hatása mellett kardoskodnak.

Ugyancsak a 18. század végén egy másik alternatív irányzat is kialakult, amelynek Hufeland ( Goethe és Schiller orvosa) volt a megalapítója és ez a makrobiotika. Hufeland elévülhetetlen érdeme, hogy megalapította a "Gyakorlati gyógyszerészet és seborvoslás" című lapot, ahol lehetősége volt minden orvosnak, gyógyszerésznek, hogy véleményét szabadon kifejtse. Ennek köszönhetően számos új eljárás gyorsan elterjedhetett. Hufeland alapvetően a természetgyógyászatot támogatta és elméletét "A makrobiotika, az emberi élet meghosszabbításának művészete" című könyvében foglalta össze, aminek tanácsait a mai természetgyógyászok és orvosok egyaránt megfogadhatják. Kiállt az életvitel tekintetében a túlzások elkerülése mellett, a horatiusi arany középutat ajánlotta, mint az egészségmegőrzés módját, harmonikusan egyesítette a népi gyógyászatot az új kutatási eredményekkel és az antik humorálpatológia (a testnedvek kóros állapota) ellen foglalt állást.

Hufeland kortársa volt az ugyancsak német származású Hahnemann, akit a homeopátia, tulajdonképpen az európai alternatív orvoslás megteremtőjének lehet tekinteni. A homeopátia lényege az, hogy hasonlót a hasonlóval akar gyógyítani, lázat a lázzal, fájdalmat fájdalommal és - bár előtte a fertőző betegségek fogalma és oka ismeretlen volt -a fertőzést a fertőzéssel. Meglepő, hogy mai napig is a védőoltások alapja az enyhe fertőzés létrehozása, azonban ez csak véletlen összeesés, ugyanis immunitásról, immunológiáról, infekcióról, kórokozó mikroorganizmusokról abban az időben még csak nem is álmodtak, bár a homeopátia követői előszeretettel hivatkoznak erre. Hahnemann elmélete abból a megfigyeléséből származik, hogy a kínafa kérgével (kinin) végzett önkísérletei során magas lázat, fejfájást tapasztalt (nyilvánvalóan kininmérgezése volt). Akkor már ismert volt, hogy a maláriát (magas lázzal járó betegség) a kínafa kérgével lehet gyógyítani. Innen a gondolat, hogy a lázat lázkeltővel kell kezelni. Hahnemann elképzeléseit Hufeland előbb említett folyóiratában ismertette és rövid idő alatt népszerűvé váltak tanai mind a laikusok, mind az orvosok körében, főleg németföldön, de Magyarországon is. A korábban említett Wesselényi Miklóst is több homeopata kezelte és ő ezeket ajánlotta a betegeskedő Deák Ferencnek (Stapf, Attomyr, Almási Balogh, Bakody). Az allopatákról ( akadémiai orvoslást űzők) lesújtó véleménnyel volt. 1850-ben bekövetkezett halála előtt is a homeopata Garay János és Moscovitz Móric kezelte, de meghívták Balogh Pált is. Később Hahnemann csaknem kizárólagosan gyógyszerek készítésével, azok hígításával és potenciálásával foglalkozott, sok ellenséget szerezve magának. Meg kell jegyezni, hogy a hígításokat olyan mértékben végezték, hogy a számítások szerint egy pohár vízbe egyetlen molekula sem kerülhetett, vagyis sok liter "gyógyszert" kellett volna meginni ahhoz, hogy minimális "hatóanyag" kerüljön a beteg szervezetébe. A homeopátia elterjedésére jellemző, hogy a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán is működött - igaz rövid ideig - homeopátiás tanszék és napjainkban reneszánszát éli, ismét foglalkoznak hasonló tanszék (természetgyógyászat) felállításának gondolatával. 1893-ban Versec-en megalakult a "Természetes gyógymódot követők egylete" és ezen az elméleti alapon működő szanatóriumot hoztak létre 250.000 korona költséggel "Sanitas" elnevezéssel, 1912-ben.

Már korábban szó esett a víz gyógyító erejéről Hahn és Priessnitz nevének említésekor, azonban a balneoterápia (gyógyfürdőtan) sokkal régebbre nyúlik vissza. Köztudott, hogy a görög gyógyhelyek rendszerint hőforrások közelében létesültek, ahol a melegvíz, alkalmanként a radioaktív anyagokat is tartalmazó gyógyvíz, a mikroklíma csodálatos hatását dicsérik és jól ismert a németországi Aachen (a város neve is a latin aqua=víz szóból származik), már a római időkben is használt, kénes vízzel rendelkező fürdője, Asklepion, Ephesos, Epidaurosz és más, a görög időkből ismert szent- vagy gyógyhelyek, ahol a víz, mint gyógytényező, mindig fontos szerepet töltött be . A balneológia mint tudományág és a balneoterápia, mint kezelési mód a 19. század második felében terjedt el. Nem tagadható, hogy a gyógyfürdőknek mind az izületi, mind az emésztőszervi megbetegedések kezelésében mai napig is megvan a helyük. Elég, ha csak utalunk a csehországi Karlovy Vary (Karlsbad, ahol Arany János is gyógyíttatta magát) vagy a számos hazai fürdők máig is gyógyhelyként vagy kórházként működő némelyikére (Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet, Balatonfüred /itt Rabindranath Tagore keresett többek között gyógyulást /, Tapolca, Hévíz, stb.)
A fizikoterápia ötvözi magában a hidroterápia, elektroterápia, mozgásterápia előnyeit kiegészülve a gyógymasszázzsal. Ez a komplex kezelési eljárás valóban sok betegnek adta vissza az egészségét.

A kézzel való gyógyítás múltja ugyancsak több ezer évre tekint vissza, a sebészet görög-latin elnevezése (kirurgia) is ebből származik. Vitathatatlan , hogy a gyógymasszázsnak, a kiropraktikának, kiroterápiának megvan a maga helye és megfelelő anatómiai tudás és gyakorlat mellett hasznos eljárás főként a gerinc izületeinek visszafordítható, nem végleges betegségeiben jó eredménnyel alkalmazható, de a csontrakókról, csontkovácsokról szóló csodálatos híresztelések általában nem kellően megalapozottak. Azoknak a szerencsétleneknek a történetéről nemigen tudunk, akik a szakszerűtlen kezelés miatt reménytelen állapotban kerültek az idegsebészeti osztályokra.

Az alternatív gyógymódok egy újabb ága alakult ki, a fitoterápia (növenyi eredetü anagokkal történő gyógyítás), persze nem előzmények nélkül (pl. Hufeland makrobiotika tana) a századforduló tájékán, amikor Bircher-Benner forradalmasította a táplálkozást, ami főleg a nyers ételek fogyasztásából állt, megfelelő fizikai gyógymódokkal kiegészítve. A táplálkozással kapcsolatos gyógymódoktól nem lehet elválasztani a fitoterápiát, vagyis a növényi eredetű gyógyszerek vagy gyógyhatású anyagok alkalmazását. A növényekben rejlő gyógyító anyagok létét, hatásosságát, alkalmazhatóságát és előnyeit tagadni nem lehet (szívelégtelenség, magas vérnyomás gyógyszerei, antibiotikumok). Sőt. Számos, szintetikus úton előállított gyógyszerrel is felveszik a versenyt, fűszerként való alkalmazásuk pedig különleges gastronómiai élvezetet nyújtanak. A legkülönbözőbb diétás kúrák javaslói között elég ha utalunk a vegetáriánusokra, Treben füveskönyvére vagy a magyar Bicsérdi Bélára.

Napjainkban a legkülönbözőbb gyógyteák, fogyasztóteák, zsírégető szerek alkalmazása terjedt el. A problémát az jelenti, hogy ezeknek a teáknak az összetétele nem ismert és azt sem tudjuk, hogy milyen kölcsönhatások alakulnak ki a gyógyszertári gyógyszerek és a gyógyteák között. Adott esetben egymás hatásait erősíthetik vagy gyengíthetik, megszüntethetik. ( Japánban egy veseátültetett betegben súlyos kilökődési reakciót észleltek, a kilökődést gátló gyógyszer a vérében nem volt kimutatható. A vizsgálatok során kiderült, hogy a beteg egy kínai teakeveréket fogyasztott, ami megakadályozta a kilökődést gátló gyógyszer bélből való felszívódását. Bostonban egy fiatal ember halálának okát a boncolás sem derítette ki, ezért, esetleges emberölés gyanúja miatt, részletes toxikológiai vizsgálatot végeztek, amivel bizonyították, hogy szervezetében mérgező anyagok szaporodtak fel. Ennek eredetét tartósan fogyasztott ayurvedikus (ősi indiai) szerekben találták meg.) Több, mint száz esetben a kínai teakivonatot tartalmazó testsúlycsökkentő-tabletták tartós fogyasztása vezetett fiatal emberek veseelégtelenségéhez. A zsírfelszívódás akadályozásával ható fogyókúrás anyagok a zsírban oldódó vitaminok felszívódását is gátolják.) Egy hatóanyag gyógyszerként való forgalomba hozataláig, engedélyezéséig átlagosan 7 év telik el, a vizsgálatokra, állatkísérletekre, emberen történő kipróbálására hatalmas összegeket fordítanak. A „gyógynövények" gyorsan és egyszerűen, különösebb ráfordítás nélkül begyűjthetők, forgalomba hozhatók és jelentős profitot eredményeznek.

Ráadásul esetleges termesztésük körülményiről ( talaj, környezetei szennyezettség, mint autópálya közelsége, kemikáliák használata) semmiféle információval nem rendelkezünk és egészségügyi szempontból történő vizsgálataik sem történnek meg.
Az akupunktúra, akupresszúra, reflexológia irodalma és hagyománya olyan széleskörű, hogy az ismertetésére vállalkozni csaknem reménytelen. Ahogy korábban írtam, a kínai orvoslásban a jin és a jang rendszerét a csin, a mindent átható életlehelet, életerő egészíti ki. Az életerő a testen belül 12 függőleges meridiánon (csövecskén?) keresztül áramlik Érdekes, hogy vízszintes pályák létezésére sem az írások, sem a fennmaradt ábrázolások nem utalnak. Az akupunktúra lényege, hogy a betegségek bizonyos szúráspontok tűvel történő ingerlésével gyógyíthatóak. A betegségek gyógyításának szúráspontjait az évszázak folyamán állapították meg és a 17. századra kialakult 361 szúráspont, ami gyakorlatilag változatlanul maradt fenn a mai napig is. Figyelemre méltó azonban az a megállapítás, hogy a hivatalos orvostudomány mintegy 40.000 diagnózist, tehát betegséget ismer. Az akupunktúra tana nem szűkíti le a gyógyítható betegségek sorát és ez önmagában arra utal, hogy az akupunktúra, minden betegség gyógyítására alkalmas, ahogy más alternatív kezelési módok is. Gondolkodásra késztet az a tény, hogy a korábban elterjedt, elsősorban fertőző (baktériumok, vírusok, gombák, paraziták okozta) betegségek gyógyításában csak az ortodox, hivatalos orvoslás és nem az akupunktúra járt sikerrel. Az is elgondolkodtató, hogy az alternatív kezeléseket változatlan formában alkalmasnak tartják az újabban fellépő, korábban ismeretlen betegségek gyógyítására is. A mai napig is többnyire akkor folyamodik a beteg az akupunktúra lehetőségéhez, amikor a hivatalos orvostudomány csődöt mond. Hasonló meggondolások, megfontolások és tudományos háttér jellemzi az akupresszúra és a reflexológia módszerét is. A problémát az jelenti, hogy míg a hivatalos orvoslás esetében bevalljuk azt, hogy segíteni, gyógyítani nem tudunk, az alternatív terápia művelői - tisztelet a kivételnek - makacsul elzárkóznak ettől. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az akupunktúra kialakulásától eltelt több ezer év alatt a technika és az orvostudomány óriásit változott, csak az akupunktúra maradt örök és változatlan, ahogyan más paramedicinális eljárások tekintetében sem lelhető fel komolyabb előrelépés. Gondolják csak meg, Demokritos atomelméletétől, az oszthatatlan atom (mert hiszen az elnevezés ezt jelenti) elméletéhez képest micsoda fejlődésen ment keresztül az atomfizika (proton, neutron, elektron, neutrinó, pozitron stb.), de a paramedicina örök és változatlan.
Érdemes figyelembe venni Vajda János (1827-1897) intő szavait "Mert ne higgyük, hogy minden jó és nemes az, ami keleti, azért, mert "eredeti". /Széptani levelek/.

Az alternatív medicina egyéb területei, mint a ráolvasás, léleksebészet, ördögűzés, ingahasználat, magnetopátia és magnetoterápia számomra annyira felfoghatatlan, hogy nem törekszem az ismertetésükre, ahogy Reich bionkulturáknál észlelt orgonsugárzásával, energiabuborékaivel sem tudok semmit sem kezdeni.

Az alternatív orvoslásnak van egy másik területe, a diagnosztika, amely hihetetlen módon kezd napjainkban is terjedni. A paramedicinális diagnosztika sem mai keletű, gyökerei megtalálhatók a múltban, madárjóslás, béljóslás, májjóslás, ólomöntés, a kínaiaknál pulzus-diagnosztika stb. formájában. Ki kell emelni, hogy ez utóbbit a modern orvostudomány sem nélkülözi, számos betegségben jellemző a pulzus mennyiségi és minőségi változása. Az egyik legelterjedtebb és sokat reklámozott módszer az íriszdiagnosztika. A kívülálló számára úgy tűnik, ez valamiféle új találmány, azonban felületes tájékozódás után is kiderül hogy az íriszdiagnosztika megalapítójának tekintett Péczeli Ignácot (akit Madách Imre is felkeresett) már több száz évvel megelőzték. Úgy tudjuk, hogy III. Béla orvosa, Péter, kalocsai érsek a betegek szeméből állapította meg a betegségüket és azt is, hogy milyen kezelést kell alkalmazni. Egy, az 1600-as évek derekáról származó német írásból kitűnik, hogy hasonló diagnosztákat ott "kristálylátók"-nak nevezték . Az kétségtelen, hogy az első írisztopográfiát (a szivárványhártya betegségekkel kapcsolatos térképét) Péczeli készítette el. Az íriszdiagnosztika terjedt bel- és külföldön és ma az ukrán és orosz területekről tért vissza hazánkba, mintegy évszázados keringő után. Péczeli jellemzését egy svájci orvos, aki azért jött Pest-Budára, hogy a módszert első kézből tanulmányozza, adta meg legtömörebben, : " Péczeli vagy csaló és szélhámos, vagy bolond. Vagy a kettő keveréke. Bár véleményem szerint inkább az előbbi." Mindenesetre azt meg lehet állapítani, hogy sem az akupunktúra, sem az íriszdiagnosztika anatómiai, élettani, biokémiai alapjait ezideig még a feltételezés szintjén sem lehetett megtalálni, nemhogy bizonyítani.

Péczeli tevékenysége a századforduló után is fellehető a hirdetések között és maga is nagy praxist folytatott. 1862-ben 40 éves korában (állítása szerint) fél év alatt "10-12 ezer ember fordult meg nálam Egervárott". Ahhoz képest, hogy csak 1868-ban avatták orvossá, példátlan teljesítmény. A kétség akkor merül fel, amikor elgondolom, hogy a logika szabályai szerint egy betegséget akkor tudok felismerni, ha tudok a létezéséről. Tehát az orvosi tudományokban járatlan diagnosztikus tevékenysége, annak megalapozottsága és megbízhatósága alapvetően kétségbe vonható.

Azt hiszem, hogy a kellő előképzettség nélkül folytatott alternatív gyógyítás pont olyan veszélyes és felelőtlen, mint ha én vállalkoznék egy repülőgép vezetésére 300 utassal a hátam mögött.

A röviden ismertetett alternatív kezelési és diagnosztikus eljárások mindegyikére jellemző, hogy tartalmaz kisebb-nagyobb, az ortodox orvostudomány által is elfogadható racionális alapot, egy-egy részletét alkalmazzuk is, de a módszer hívei azt egyedülinek, mindenek felett állónak tartják.

Ahogy korábban említettem, az alternatív gyógymódok atyjának, a homeopátia megteremtőjének Hahnemann-t kell tekinteni. Érdemes elolvasni báró Korányi Sándor, a magyar orvostudomány kiemelkedő egyéniségének 1930-ban, az Orvosi Hetilapban megjelent munkáját " A homeopathiáról ". A dolgozat jelzi azt, hogy több, mint fél évszázaddal ezelőtt is szembekerült egymással a homeopátia és az akadémiai orvostudomány. Korányi szigorú logikával, máig is megcáfolhatatlan érvekkel, elméleti és gyakorlati megfontolások alapján értékeli Hahnemann munkásságát. Hivatkozik az élettan, patológia, anatómia, bakteriológia, immunitás, gyógyszerkutatás nagyjaira (Claude Bernard, Virchov, Koch, Behring, Semmelweis, Ehrlich), akik között a homeopátia képviselőit nem lehet megtalálni pedig az első (és utolsó) jelentős homeopata nevezetesen Hahnemann megjelenése óta már addig is 140 év telt el! Nem mindennapi bölcsességről tanúskodik Korányi cikkének záró soraiban: "Ha majd általánosabb és eredményesebb lesz nevelő befolyásunk a leendő orvosokra, mint amilyen ma.......akkor fogyni fog azoknak szerencsére nem nagy száma is, akik nem képesek meglátni a gondolkozási hibáknak ama rendszerét, amely a homeopátia vázát képezi és akkor a homeopathiának, mint anachronismusnak eltűnésével a jóhiszemű orvosok gyakorlatából, a jelenből Hahnemann vissza fog térni a múltba, ahol...mint az orvosi történelem letűnt korának egyik jelentékeny alakja fogja elfoglalni az őt megillető helyet." Úgy tűnik, utólag, Korányi optimizmusa előrelátásánál sokkalta erőteljesebb volt.

A leírtak elolvasása után joggal merül fel az olvasóban a kérdés - miután az alternatív orvoslás pozitív oldalait is igyekeztem kidomborítani - mi bajom az alternatív orvoslással? Erre a kérdésre röviden válaszolni lehetetlen, de megpróbálom.
Az alapvető bajom az, hogy minden új, tudományosan megalapozatlan, természetfeletti, reprodukálhatatlan, ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen módszer, eljárás, kétséget támaszt bennem. Hogy ezen eljárások képviselői módszerüket csalhatatlannak, minden baj gyógyírjának tüntetik fel, legyen az hideg víz vagy gyógynövény, csoda-csepp, magnetoterápia, vagy írisz diagnosztika, hogy az alternatív orvoslás (vagy természetgyógyászat) művelői többnyire megfelelő képzettség hiányában, szabályozatlanul, ellenőrizetlenül, felelősségre vonás és számonkérés nélkül űzik többé-kevésbé káros vagy etikátlan tevékenységüket megfosztva a betegeket attól a lehetőségtől, hogy időben, hatásos orvosi kezelésben részesülhessenek.
Az a bajom, hogy a képzetlen természetgyógyászok által okozott tragédiák, későn felismert és korai stádiumban gyógyítható betegségek már előrehaladott állapotban, az akadémiai orvoslás számára is reménytelen stádiumban kerülnek a gyakorló orvos elé, szakmailag és erkölcsileg is megoldhatatlan feladat elé állítva őket.

Az a bajom, hogy az általuk okozott kárt a tisztességes és jól képzett orvosok csak erejüket meghaladó tevékenységgel, rendkívül költségesen, fáradságosan, sokszor csak részlegesen vagy eredménytelenül kísérlik meg helyreállítani.
Az a bajom, hogy az orvosok kisebb-nagyobb – esetenként érthető, magyarázható és elfogadható - tévedései, mulasztásai miatt a médiumok jóvoltából a köztudat reflektorfényébe kerülnek, veszélyeztetve személyes jóhírüket, maguk és családjuk egzisztenciáját. Arra azonban nem emlékszem, hogy valamelyik természetgyógyász által elkövetett – akár a beteg halálát eredményező - hiba miatt a médiumok megszólaltak volna. Sokkal inkább „rákgyógyszerek" hiu reményt keltő és megalapozatlan híresztelésével, a beültethető művese készülék propagálásával, az orvostársadalomnak az újjal szembeni ellenállásának vádjával foglalkoznak.

Az a bajom, hogy míg az orvosi tevékenységet – indokoltan és szükségesen - szigorú ellenőrzés vizsgálja és minősíti ( kórboncolás, rendőrorvosi boncolás, igazságügyi szakértői vizsgálat, rendőrségi vizsgálat, bírósági eljárás stb.), addig a természetgyógyászat területén elkövetett „ műhibákra" csak kivételes esetekben derül fény. Ebben az orvostársadalom is hibás, mert nem hozza nyilvánosságra, nem teszi meg a szükséges lépéseket azokban az esetekben, amikor a betege már reménytelen állapotban jelentkezett nála. (Magam 12 esetet tartottam nyilván, amikor az emlőrákos beteg igen előrehaladott állapotban került a klinikára, mert korábban a tapintható emlődaganata miatt sem ultrahangos, sem mammográfiás, sem sebészeti / orvosi/ vizsgálaton nem esett át, kizárólag bizonyos cseppeket szedett betegsége miatt. Hozzá kell tennem, hogy a betegek az előzetes alternatív kezelés tényét rendszerint eltitkolják, az illető személyét megnevezni nem akarják, feljelentéssel panasszal sem élnek velük szemben, hiszen saját korlátoltságuk, tudatlanságuk vezette őket a természetgyógyászhoz, amit utólag restellenek. Sajnálatos módon tapasztalataim szerint a helyzet az elmúlt években nem javult.)

Az alternatív kezelések terjedésének nem lehet gátat szabni és nem is biztos hogy erre szükség van. Egy biztos. Szabályozni kell, ahogy a hivatalos orvoslást is szabályozza az Egészségügyi Törvény, a Polgári Törvénykönyv, a Büntető Törvénykönyv, a Helsinki Deklaráció, a WHO, az Európa Tanács ajánlásai, a különböző jogszabályok, egyezségek, etikai kódexek, a szakmai szabályokon túlmenően. Nem kétséges, hogy az alternatív kezelés iránt a társadalom részéről meglehetősen nagy igény tapasztalható. Ennek az érdeklődésnek lehetséges oka a korábban ismertetteken túl, hogy az emberek egyrésze szívesen hiszi azt, amit hinni akar, amin gondolkodni nem kell, ami misztikus, meseszerű, rejtélyes. Az, hogy ez a hit káros, költséges és veszélyes, már meg sem fordul a fejekben, hiszen az már gondolkodást tételez fel. A gondolkodás pedig manapság ( hála a médiumok tevékenységének) nehezünkre esik. Az akadémiai orvoslás és az alternatív gyógymódok képviselői közötti évszázados ellentét nem zárult le, talán nem is lenne szerencsés, ha megtörténne. Hiszek és bízok a modern orvostudomány dinamikus fejlődésében, amelynek egyik inspiráló tényezője éppen az alternatív medicina. Az alternatív medicinát nem megszüntetni, hanem legyőzni kell, a bizonyítékokon alapuló orvostudomány segítségével. Talán érdemes megszívlelni August Bier (1861-1949) berlini sebészprofesszor szavait: "legyünk megértőek a tudományosan gondolkodó homeopatákkal szemben, viseljük el közöttük a tisztességes fanatikusokat, így sikerül legjobban a homeopátiát megtisztítani rosszhírű követőitől."

Kövess minket!

alternatív gyógymód - természetgyógyászat
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek