Az elfogadás művészete: a rehabilitáció

A beteg, a család és a környezet együttműködésével rendszerszemléletű rehabilitációt sürgetnek a gyermekgyógyászok.

- Egy olyan komplex szakmai anyag kimunkálására törekedtünk, mely valamennyi szakspecifikus terület - többek között a tüdőgyógyászat, kardiológia, , fül-orr-gégészet, szemészet, traumatológia - rehabilitációs ismereteit alapul véve közelíti egymáshoz a témában érdekelt, szakvizsgára készülő felnőtt és gyermekgyógyász szakemberek szemléletét, tananyagát. Ezen a területen ugyanis korábban hatalmas űr tátongott a két szakorvos-csoport között – mondta dr. Gyurkovits Kálmán professzor, a vendéglátó kórház főigazgatója. – Elsőként a rehabiltációs tevékenység és a hozzá kapcsolódó tananyag mibenlétét kell meghatározni. A rehabilitációt ugyanis még gyakran összetévesztik az utókezeléssel. Valamennyi szakma a magáénak érzi a feladatot mondván: ha ők operálták a beteget, akkor a műtétet követő teendőket is nekik kell ellátni.

A rehabilitáció ugyanakkor a diagnózis felállításával kezdődik és a gondozás végéig tart, ám hatékonysága attól is függ, hogy a beteg miként fogadja el. Az utókezelés pedig egy bizonyos beavatkozásnak a szakspecifikus ellátása, mely – lévén, hogy egy sokkal szűkebb tevékenység – nem feltétlenül igényli a rehabilitációs szemléletet. A rehabilitáció komplex értelmezése tehát túlmutat az egyetlen szakmai profilt magába foglaló tevékenységen, mert az egyén teljességét figyelembe véve törekszik az egészség visszaállítására. A komplex gyermekrehabilitáció kiteljesedését azonban gátolja, hogy kevés a szakember, s hiány van a szakmai központokból is. A képzésre és a szakterületek fejlesztésére ezért országosan is nagy az igény.

- Hazánkban jelenleg mindössze 3 rehabilitációs központ – a mosdósi, a svábhegy is a miskolci – működik különboző profillal és feladattal, ám mindhárom másként értelmezi a rehabilitációt - állítja a professzor. - A szakmai kollégium most öt, olyan gyermekrehabilitációs központot kíván kialakítani, melyek felvállalnák a komplex oktató tevékenységet. Egy olyan rendszerszemlélet kialakítására törekszünk, melynek során a beteget a családjával és környezettel együtt rehabilitáljuk. Azzal a környezettel, mely olyannak kell, hogy elfogadja a beteget, mint amilyen. Azt szeretnénk többek között, ha a mosdósi légúti rehabilitációs központból kinőne egy komplex légzésrehabilitációs, szakdidaktikus központ.

Megtudtuk: a rehabilitáció egészségügyi vonatkozásaiért elsősorban a szakorvosok, a családorvosok, a kórházi ápolók és az asszisztensek felelősek, de fontos feladatot látnak el a pedagógusok, a gyógypedagógusok, a védőnők, a fizioterapeuták, a szociális gondozók, a szociálpedagógusok, a logopédusok, a kórházi lelkészek és a civil szervezetek is. Mosdóson például nem csak a szomatikus gyógyításra, hanem a lelki gondozásra is nagy hangsúlyt fektetnek a szakemberek. A rehabilitációs munkában az ideális környezeti adottságokon túl jelentős szerepet tölt be az intézetben működő iskolai oktatás és a nevelés, a szabadidős tevékenység, a cselgáncs, valamint egyéb testkultúra, s a lelki gondozás. Az intézeten belül a családtagokkal együtt táborozhatnak a beteg gyermekek. Legutóbb epilepsziásoknak és a mozgáskorlátozottaknak szerveztek ilyen közös táborokat. A költségeket elsősorban alapítványok állják.

A rehabilitáció feltételei és módszerei közül a professzor elsőként említette a klímát - ez a betegségtől függően tengerparti vagy magaslati lehet de Mosdóson a jó levegő önmagában is terápiás hatású - a mikroklímát, valamint az intézet építészeti, közlekedései adottságait, amely a mozgáskorlátozottak rehabilitációjában elengedhetetlen. Fontos szerepet kap még az életmód, a táplálkozás, a mozgás és a testkultúra, továbbá az egészségnevelés, a gyógyszerek, a gyógyhatású készítmények, gyógyászati segédeszközök alkalmazása. Szükség van továbbá fizioterápiára, gyógymasszázsra, gyógytornára, gyógytestnevelésre és speciális szabadidős programokra. Minden terület más-más csapatmunkát, szakembert igényel.

- Nagyon fontos eleme a rehabilitációnak, a leghatékonyabb, valamint a legolcsóbb is egyben a betegoktatás. A szakemberképzés azonban nem minden területen tud lépést tartani az igényekkel. Hiány van speciális fejlesztőkből, gyógytornászokból, konduktorokból, fizioterapeutákból, gyógytestnevelőkből, gyógyedzőkből, s kevés a speciális betegségekkel foglalkozó szakember is. Mert bár látszólag ugyanazzal foglalkoznak, mégsem szabad az edzőt összetéveszteni a gyógytestnevelővel – hangsúlyozta Gyurkovits professzor, aki állítja: valamennyi betegnél megvalósulhat a teljes rehabilitáció. Ez a tevékenység immár nem szűkül le a teljes egészség visszaállítására. Az elérhető cél a sérült, vagy fogyatékos funkciónak a lehető legmagasabb szintű helyreállítása. Az, hogy a beteg elfogadja önmagát és a környezete is elfogadja őt.