Az újkori diabétesz kezelés úttörője Magyarországon

Közzétéve: 2011. 10. 16. 08:18 -

• 3 perc olvasás

A gyógyszerek változatossága miatt a jövő a diabétesz egyénre szabott terápiájában rejlik.


Edwin Villhauer
Weborvos Archívum

A cukorbetegség ellen küzdő kutatók egyik legjelentősebb személyisége látogatott el Magyarországra, hogy bemutassa felfedezését, azt a hatóanyagot, a vildagliptint, amelynek neve is az ő nevéből származik. Edvin Villhauer a Novartis tudományos továbbképző rendezvénye után a Weborvosnak adott interjúban azt hangsúlyozta: bár 4 évig kutatták, „tervezték" azt a molekulát, amely segíteni tud a 2-es típusú diabéteszeseknek, s amely gyógyszer formájának, a Galvusnak eddigi tudásuk szerint szinte semmilyen mellékhatása nincs, az elejétől meg volt győződve arról, hogy munkájuk sikerre vezet.

Villauer felfedezése, a vildagliptin jelentőségéhez tudni kell, hogy a világon elsőként „készítették el" azt a molekulát, amely szelektíven, kifejezetten azt az enzimet, a DPP4-et gátolja, amely gyakorlatilag néhány perc alatt lebontja az inzulin felszabadítást segítő, bélben termelődő hormonokat. Léteznek olyan készítmények, amelyek ezeket a hormonokat váltják ki, de a DPP4-gátlók előnye ezekkel szemben, hogy szájon át szedhetőek.

Ráadásul, ahogy Giovanni Bader, a Novartis klinikai kutatásvezetője a Weborvosnak elmondta: más terápiákkal szemben az inzulint megfelelő mértékben adagoló DPP4 gátlás nem okoz testsúlynövekedést és emiatt nem nő a cukorbetegeknél gyakori ájulás, azaz a hypoglikémia kockázata. Bader hangsúlyozta: mivel nincsenek mellékhatások, a betegek is elégedettebbek, így az életmódbeli előírásokat és a kiegészítő terápiákat is sokkal szívesebben tartják be. A kutató szerint egyébként mivel egyre változatosabbak a cukorbetegség elleni gyógyszerek, amelyek különböző módon hatnak a diabéteszesekre, a jövő az egyénre szabott terápiákban rejlik.

A vildagliptin 1998-as feltalálása óta már számos DPP4 gátlót fedeztek fel. Villhauer mosolyogva jegyezte meg, hogy valójában ezek az ő molekulájának elforgatásából származnak. Úgy vélte az eredeti „tisztaságát" azonban egyik sem tudta elérni. Az új hatóanyag elnevezéséről pedig a kutató elmesélte, hogy amikor telefonon beszámolt olasz feleségének a 4 év kutatás utáni felfedezéséről, az asszony közölte: haza ne merjen menni, ha nem róla nevezik el az új molekulát. Így került a vildagliptin elejére a „vil". A hatóanyagból készült Galvust egyébként néhány éve törzskönyvezték az Egyesült Államokban, Magyarországon pedig 2009-ben.

A 2-es típusú cukorbetegség akkor alakul ki, ha a szervezet nem képes elég inzulint termelni, vagy ha a szervezet által termelt inzulin nem fejt ki kellő hatást. Akkor is kialakulhat, ha a szervezet túl sok glukagont termel. Az inzulin csökkenti a cukor szintjét a vérben, elsősorban étkezések után. A glukagon a cukor termelődését serkenti a májban, ami a vércukorszint emelkedését eredményezi. Mindkét vegyületet a hasnyálmirigy termeli. A DPP4 gátlók a hasnyálmirigyre hatva fejtik ki a hatásukat, ahol így több inzulin és kevesebb glukagon termelődik. Ez segít a vércukorszint szabályozásában. A DPP4 gátlókat különösen azoknak a 2-es típusú, kezdeti cukorbetegségben szenvedőknek ajánlják, akiknél már nem elég a diabéteszt kézben tartani diétával és testmozgással. A DPP4 gátlók segíthetnek abban, hogy akár évekkel kitolódjon az az idő, amikor a cukorbetegeknek már inzulinterápiára van szükségük.

A diabetológusoknak tartott tudományos konferencián elhangzott: a cukorbetegség, azon belül is elsősorban a 2-es típusának előfordulása exponenciálisan nő világszerte, így Magyarországon is. Egy 2006-os hazai felmérés megállapította, hogy a felnőttkorban szerzett diabéteszek aránya a lakosságon belül 7,6 százalék. Ez az arány a becslések szerint 2015-re 9,5 százalék lesz. Ráadásul a 2-es típusú cukorbetegséget ritkán ismerik fel időben, pedig már előállapotában is jelentősen növeli a keringési betegségek kockázatát: a szívbetegségekét akár ötszörösére, a szélütését háromszorosára, az alsó végtagok érelzáródását pedig négyszeresére. A fel nem ismert 2-es típusú diabétesz veszélyeit jól jelzi az a felmérés, amelyet idén végzett a Magyar Diabetes Társaság. Eszerint a magukat egészségesnek tudók között 15 százaléknál is több volt az, akinél valamilyen szénhidrát-anyagcserezavart találtak, és 7 százalékuk már effektív cukorbeteg volt.

Kövess minket!

Novartis
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek