Biztos a János kórházban
Közzétéve: 2004. 10. 21. 16:52 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2004. 10. 21. 16:52 -
• 2 perc olvasás
Önkormányzati biztos kezdte meg munkáját a fővárosi Szent János Kórházban.
A biztost törvényi kötelezettségénél fogva jelölte ki a főpolgármester-helyettes, mivel a kórház 60 napon túli adóssága meghaladta a jogszabályok szerinti kritikus határt. Az önkormányzati biztos működését Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottságának mai ülésén jelentette be. A közlés kérdések, megjegyzések sorát váltotta ki a testület tagjaiból. A képviselői érdeklődésekre Szolnoki Andrea elmondta, hogy az önkormányzati biztost egy adott listából kellett kiválasztania. Azon a listán egészségügyi gyakorlattal két név szerepel, de egyikük más elfoglaltsága miatt később tudta volna vállalni a feladatot, a másikat pedig korábbi problémák miatt nem jelölte ki. Így választotta a Tig-res Rt.-t a Szent János Kórház önkormányzati biztosának. Hozzátette, hogy bár a Tig-res az egészségügyben valóban nem rendelkezik tapasztalatokkal, de tudomása szerint segítségként a cég felkért szakértőket, így Budaházi Emilt, a Péterfy kórház főigazgatóját és a fővárosi egészségügyi ügyosztály korábbi vezetőjét.
Az ülésen más napirend kapcsán jelent volt Budaházi Emil is, aki tisztázni kívánta: a cég korábban foglalkozott a Flór Ferenc kórház gazdálkodásával, ő onnan ismeri a Tig-rest. Az Rt. képviselői a közelmúltban valóban megkeresték, megkérdezték tőle, hogyan dolgozik az egészségügyben egy önkormányzati biztos. Budaházi Emil leszögezte, hogy akkor, egyszeri alkalommal – remélhetőleg jó – tanácsokat adott, de ezzel le is zárult kapcsolata az Rt.-vel, a céggel nincs szerződése.
Más kérdésre Berki Zsolt, a főpolgármesteri hivatal egészségügyi ügyosztályának vezetője elmondta: a Tig-res havonta 1,5 millió forintért dolgozik a János kórházban, majd az intézmény gazdálkodásának helyreállítását célzó intézkedési terv elkészítése és annak elfogadása után 20 millió forint kap. Szolnoki Andrea a testületet tájékoztatta arról is, hogy jelenleg a Szent Margit Kórház, a Budai Gyermekkórház és a Madarász Utcai Gyermekkórház adósságállománya áll kritikus határon. Várhatóan az első két kórház rövid időn belül meg tudja szüntetni ezt a helyzetet, de a Madarász kórházhoz valószínűleg önkormányzati biztost kell kinevezni.
Kupper András, az egészségügyi bizottság fideszes alelnöke, méltánytalannak mondta, hogy a kórházak küzdjenek ilyen pénzügyi gondokkal a koalíciós pártok parlamenti politikusai miatt, akik „nem intézték el", hogy megfelelő költségvetése legyen az egészségügynek. Ikvai-Szabó Imre, az egészségügyi bizottság szabaddemokrata elnöke emlékeztetett arra, hogy már az év elején látható volt a kórházak várható hiánya. Szerinte ha az intézmények részesülnek is az intézmények degresszív finanszírozásból eredő biztosítói maradványból, azzal csak egyes napi likviditási gondjaik oldódhatnak meg. Ikvai-Szabó Imre szerint ez év végéig generális megoldást kell találni a budapesti intézmények működtetésére, ehhez novemberben elkészül az előterjesztés.
Havas Szófia, a bizottság szocialista alelnöke kifejtette, hogy jövőre az egészségügy finanszírozása 8 százalékkal lesz több, ami – figyelembe véve az ágazatra jellemző, általánosnál magasabb inflációt – reálértékben csökkenést jelent. Ezért véleménye szerint arra kell felkészülni, hogy az egészségügy következő évi költségvetése újabb megszorításokat tartalmaz.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek