Debrecenben a klinikai farmakológusok

Közzétéve: 2004. 12. 09. 17:33 -

• 2 perc olvasás

December 9-11 között rendezik meg Debrecenben, az Aranybika Hotelben a Magyar Klinikai Farmakológus Társaság VI. kongresszusát, amelyen mintegy négyszázan - klinikusok és alapkutatásban dolgozó szakemberek - vesznek részt.

A klinikai farmakológia legújabb eredményeit közös szimpóziumokon és párhuzamos szekcióüléseken tekintik át.
A három napos rendezvény kiemelt témái:

- Hatósági engedélyezés, új rendeletek, etikai bizottságok
- Klinikai gyógyszervizsgálatok
- Vizsgálatszervezők a hazai klinikai farmakológiában
- Gyógyszerfejlesztés, gyógyszeripar és klinikai farmakológia
- Bizonyítékokon alapuló orvoslás és gyógyszerár-képzés

A VI. kongresszus házigazdája immár hagyományosan ismét Debrecen, amely az egyetemen folyó gyógyszerkutatások elismerését is jelzi. Amint dr. Kovács Péter tanszékvezető egyetemi tanár a csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón elmondta, konzorcium jellegű összefogással sikeres pályázati eredményekről tudnak beszámolni, amelyek több száz millió forinttal segíthetik a farmakológia további fejlődését. A helyi kutatások felölelik a gyógyszerfejlesztés teljes vertikumát. A Debreceni Egyetem pályázati anyagait kimagaslóan magas pontszámokkal értékelték.

Dr. Kovács Péter hangsúlyozta, hogy a régió számára kitörési pont lehet a biotechnológia és a gyógyszerkutatás további fejlesztése. A munka hozadéka milliárdos nagyságrendű, ha sikerül új gyógyszereket bevezetni. Mint mondta, jelenleg 11 gyógyszeripari szabadalommal rendelkeznek. Debrecen jelentős központja a magyar gyógyszerkutatásnak és gyógyszerfejlesztésnek. A továbbiakban uniós pályázati lehetőségekkel is szeretnének élni. A magyarországi szabályozás megfelel az EU követelményeinek, sőt, esetenként még szigorúbb is - hangzott el a tájékoztatón.

A tanszékvezető professzortól megtudtuk, hogy jelenleg a cukorbetegek kezelésénél alkalmazott úgynevezett inzulinérzékenyítők és antidepresszáns készítmények fejlesztésével foglalkoznak kiemelten. Mint mondta, egy új gyógyszer kifejlesztését legalább egy évtizedben kell mérni, s világszerte dollármilliókat fordítanak a kutatásra. Magyarországon a gyógyszeripar jelentős része külföldi tulajdonban van, ami dr. Kovács Péter szerint azért óriási előny, mert tagjai lehetünk a nemzetközi kooperációnak. A külföldi tulajdonos általában nem hozza ide a kutató bázisát, de erre is van példa, a piaci alapú működtetés pedig nagyon sokat lendített a magyar gyógyszeriparon - állapította meg a professzor.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek