Éger doktor kivonul!

Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Weborvos!

A Magyar Orvosi Kamara elnökének titkos szerelméről csak kevesen tudnak. Éger István havonta egyszer az Országos Mentőszolgálat soproni esetkocsiján teljesít szolgálatot. Így.

Vagy az a szomorúbb, hogy sem a helybeliek, sem a taxisok nem tudják, honnan indulnak értük az életmentők?

Éger István jót nevet a tájékozatlan zsurnaliszta kálváriáján, a városi kórház egykori gyógyszertárában kialakított új mentőállomáson.

- A belvárosban jobb helyen voltunk, ott minden irányba gyorsabban tudtunk elindulni, ez meg itt fából ácsolt pavilon - vezet körbe az épületben Éger István, miután bemutatott kollégáinak. Semmi nyoma sincs viselkedésén a kamarai elnöktől megszokott, szarkasztikus, ellentmondást nem tűrő kijelentéseknek, s a szigorú arcvonások gyakran rendeződnek mosollyá. Ugyanaz viselet, kiállás, igazságérzet, fanyar humor és a hatalmaskodókkal szembeni utálat jellemzi, mint a többi mentődolgozót, a Szolgálat színevirágát.

Éger doktor ebédhez invitál, hazulról hozott rizses hús a menü, kovászos uborkával, azután csapvíz. Mindezt néhány perc alatt elfogyasztva, mint a magyar mentőknél ez megszokott: bármikor megcsörrenhet a telefon, aztán az esetkocsi riasztását jelző, egy hosszú és négy rövid csengőhang. Ebéd után kiállunk az állomás elé dohányzni. Éger István pipája akkurátus tömködése közben meséli, hogy miért Toyotával kell kivonulnunk, az erre rendszeresített, s jóval nagyobb Mercedes helyett. Reggel szólt a gépkocsivezető, hogy ötvennél gyorsabban ma nem vonulhatunk, mert valami elromlott a motorban, hát én meg úgy döntöttem, hogy akkor ezzel a kocsival nem megyünk egy métert sem - meséli a doktor és ingerülten mélyeket szipákol a rózsafa pipából, aztán dörmögve teszi hozzá: mi van ha éppen ma kell az idővel versenyt futni egy betegért? Kérdése nem hallatszik messzire, itt ő is csak egy, a többi mentőorvos között. 

A kedvéért nem gyorsulnak fel a változások, nem lesz több tartalék autó készenlétben. (később megtudtam, a soproniaknak a főigazgatóság már régebben kiutalt egy új Mercedest, de az nem juthatott tovább a megyei mentőszervezet győri garázsán).

- Huszonhárom éves nő, eszméletlen - mondja a szolgálatvezető és Égernek nyújtja a menetlevelet. Néhány másodperc múlva már Sopron utcáin robogunk, a város környéki kisközség felé. Láthatólag vidéken nagyobb közmegbecsülésnek örvend, több figyelmet kap a forgalomban a vonuló esetkocsi, mint a fővárosban, de a szirénák hangja itt sem hallatszik az égig. Mindig van, aki zenét hallgat, telefonál, vagy visszapillantó-vakságban szenved, mondja Pisti, az ápoló, miközben a menetlevél rubrikáit tölti ki.

- Régen itt volt a határsáv kapuja, akárhogyan siettünk volna, minden alkalommal megállítottak és átvizsgáltak minket emlékezik a rendszerváltás előtti időkre Éger doktor. Hangjában pontosan lehet érezni, mennyire gyűlölte a határszéli chack point vegzálását, a miattuk elveszített értékes perceket.

Már láttuk a házat, ahol a mentőt várták, de előbb egy dombra kellett felhajtania az esetkocsinak. A Toyota bőgő motorral kapaszkodott a sáros földúton, bőgő motorral megfeneklett a sáros földúton. Visszatolattunk, s megint nekiveselkedtünk a kaptatónak. A mentőkocsi minden eresztékében rázkódott, és kipörgő kerékkel megfeneklett a felázott keréknyomban. Menjünk gyalog - rendelkezik Éger feszült arccal, de nyugodt hangon, s miközben a cím, az eszméletlen fiatal nő háza felé siettünk még megjegyezte: neki, sehol sem olyan kék az ég mint ezen a vidéken.

Bár, a medicina íratlan szabályait firtató gondolatok sorában azt is illik leszögeznünk: egy beosztott mentőorvossal, lényegi kérdésben vitázni eleve elvetélt vállalkozás.

A beteget felvették az osztályra, s miközben visszatérünk a mentőállomásra, Éger István a diagnózist, a fiatal nő állapotának kockázatait magyarázza. Egy kávéra, a büfébe menet, köntösbe öltözött asszony köszön rá Égerre: helló, doktor úr! Pistával illendően arrébb húzódunk, s a deres bajszú mentőápoló valami olyasmit magyaráz - látva meglepődöttségemet - , hogy a doktor betege az asszony, aki sosem fogja a kamara elnökét látni Éger Istvánban. Talán azt sem tudja, hogy az ő körzeti gyógyítója a nagyhatalmú hivatásrendi köztestület, sokat vitatott vezetője. Kávézás közben kiderül, hogy az orvos éveken keresztül, szinte folyamatosan ügyeletet látott el, ami testet-lelket próbáló feladat volt már a kilencvenes évek elején is. Amikor megjelentek az első rádiótelefonok és én is vehettem egy ilyen táskányi készüléket, akkor lélegezhettem fel, mert addig, jószerivel csak a vezetékes telefonhálózat határán belül mozoghattam - meséli, majd szóba kerül a kis-, a nagy- és a szakmapolitika, azonban ez a peresztegi háziorvos, a soproni mentőegység doktorának részben különbejáratú nyilatkozata, így hát nem publikus. Azt viszont meglepve hallottam, hogy saját háza táján is vannak ellenlábasai, meg olyanok, akik megsértődtek, mert nem úgy táncolt a kamara elnök, ahogyan ők óhajtották volna. Annyi bizonyos, Éger István szűkebb pátriájában, betegei szemében kizárólag a gyógyító ember marad.