Egészségügyi szervezetek a MOK-ban
Közzétéve: 2004. 01. 13. 15:44 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2004. 01. 13. 15:44 -
• 1 perc olvasás
Elkerülhetetlennek tartja egy nemzeti egészségpolitikai kerekasztal létrehozását a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.
A MOK az egészségügyben működő szakmai és civil szervezetek kamarai tag képviselői számára szerdára kerekasztal-tanácskozást hívott össze, amelyen szóba kerülhet a nemzeti kerekasztal életrehívása is. Éger István, a MOK elnöke a Weborvosnak elmondta, hogy a tanácskozás megszervezésével eszmecserére kívánnak alkalmat adni az egészségügy aktualitásairól és jövőjéről. A lehetséges témák között említette a mostanában sokat emlegetett hálapénz-gyakorlat megítélését és a szakminisztérium MOK számára kedvezően lezárult kamarai legitimációs vizsgálatát. Éger István szerint azzal, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kamara által is kifogásolt kórháztörvényt, még nem oldódott meg semmi, tehát beszélni kell a további tennivalókról.
A kamara elnöke úgy látja, lassan elodázhatatlanná válik az egészségügy jövőjének meghatározása. Ennek a munkának lehetne kerete a nemzeti egészségpolitikai kerekasztal, amely létrehozásában a MOK katalizátor szerepben kíván közreműködni. A holnapi kerekasztal-tanácskozást a kezdeményezésre nem feltétlenül tartja alkalmasnak Éger István, de előfordulhat, hogy az ott elhangzott vélemények ismeretében indítványozza az új testület megalakítását.
A kamara szerdai egészségügyi kerekasztal tanácskozásáról a Weborvos munkatársától értesült a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) elnöke. Falus Ferenc a kezdeményezést jónak tartja. Szerinte az ilyen jellegű megbeszélésekhez kitűnő fórumot szolgáltatna a NET, amelynek a MOK is tagja.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek