Etikai gondok a praxisok adás-vétele körül
Közzétéve: 2005. 02. 09. 17:25 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2005. 02. 09. 17:25 -
• 2 perc olvasás
Miközben egyre több családorvosi praxis cserél gazdát Baranyában, időközben az eladás körül etikai dilemmák is adódhatnak.
![]() |
Mindez idáig rendben is lenne, ám mi történik azzal az orvossal, aki papíron, hivatalos szerződés formájában megvált ugyan a volt körzetétől, és szóban kijelentette kollegájának: nincs szándékában újabb praxist nyitni. Ennek ellenére azonban a megvásárolt körzet új tulajdonosa döbbenten értesül mondjuk egy év múlva arról – szóbeli megállapodás ide, úri becsületszó oda –, hogy a kollegája mégis belekezdett egy újabb vállalkozásba, ami azt eredményezte, hogy a volt betegek lassan visszaszivárognak hozzá attól az orvostól, aki megvette – adott esetben – milliókért a meghirdetett praxist. Így aztán a jelentős pénzért vásárolt körzet egyre kevesebb kártyát produkál. Azt ugyanis tudni kell, bármilyen furcsán hangzik is: az eladott praxishoz nem csak a rendelő tartozik, hanem maguk a betegek is. Így minél nagyobb betegszámú az adott körzet, az nyilván annál értékesebb. (A fenti történet egyébként a közelmúltban éppen Pécsett esett meg.)
A pécsi kamara illetékese, Dr. Tornai László szerint hasonló gondok valóban történhetnek egy-egy családorvosi praxis eladását követően, amikor az eladó orvos időközben meggondolja magát és ismét vállalkozásba kezd. Sőt az új praxisának indulását esetleg még újsághirdetésben is tudatja a betegekkel. Egy tíz százalékos beteg-„átigazolás" azonban már komoly kártyaveszteséget jelent. Azt azonban érdemes megjegyezni: az említett átvándorláshoz mindenképpen kell a két doktor, illetve a páciens aláírása is, mert ezzel a folyamat mérhetővé válik.
Amennyiben a megvásárolt praxisban az érintett doktor kedvezőtlen jelenséget tapasztal – úgymint a látszólag minden ok nélküli „tömeges" beteg-visszavándorlás - az ügyet etikai bizottság elé kell vinni. Ám ehhez természetesen szükségeltetik az a szerződés, amely a két orvos között korábban létrejött. Amennyiben a papírokban nem szerepel az a kitétel, miszerint az eladó doktor nem hoz létre újabb praxist, akkor sajnos az ügyet nehéz tisztázni, hiszen a korábban csak szóban történő megegyezés okán általában egy állítás áll egy tagadással szemben – állítja a helyi kamara illetékese.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek