Hogyan válasszunk biztonságos terápiát a diabéteszeseknek? | Weborvos

A vércukorszintet csökkentő gyógyszerek hatásának értékelésében paradigmaváltásra van szükség.

A diabetes mellitus korunk egyik legjelentősebb népegészségügyi problémájává vált, előkelő helyet foglal el a „civilizációs" betegségek sorában. Elsősorban az esetek 90%-át kitevő, felnőttkori, 2-es típusú változata okoz világméretű gondokat, előfordulásának várható növekedése és a társuló kardiovaszkuláris szövődmények folytán.

A hiperglikémia fennállása szoros és kapcsolatban áll a szív-érrendszeri megbetegedésekből következő morbiditással és mortalitással. A diabetes mellitusban szenvedő betegek kb. 50–70%-a szív-érrendszeri megbetegedésben hal meg. Éppen ezért a vércukorszintet csökkentő gyógyszerek hatásának értékelésében paradigmaváltásra van szükség: a vércukorszint csökkentése önmagában nem elegendő. Sokkal lényegesebb a hosszú távú, szív-érrendszeri megbetegedésekre és más, diabéteszhez társuló szervi szövődményekre gyakorolt hatás figyelembevétele.
A cukorbetegek orális antidiabetikus kezelési lehetőségei az utóbbi években új hatástani csoportokkal bővültek, fontos tehát, hogy tisztában legyünk a különböző – régi és újabb – készítmények várható előnyeivel és kockázataival.

Ma a glükóz-szint csökkentését célzó terápiák alapja a következő kell legyen: a glikémiás célértékek biztos elérése és fenntartása, súlyos mellékhatások nélkül! Napjainkban egyre kifejezettebb a hangsúly a hosszú távú biztonságosságon!

Az első lépés tehát az adott beteg gyógyszeres kezelésének kiválasztásában az összes olyan alternatíva kizárása, amely kontraindikált vagy hátrányokkal járhat. A második lépés az adott betegre jellemző metabolikus állapot értékelése: a glikémiás problémák elsősorban éhgyomri vagy étkezés utáni fázisban jelentkeznek-e, ill. inzulinrezisztencia vagy inzulinhiány miatt alakulnak-e ki? A kardiális vonatkozások döntően befolyásolhatják a diabétesz kezelésére javasolt készítmény kiválasztását. További fontos célok: a hipoglikémia és a súlygyarapodás elkerülése, esetleg a súlycsökkenés elősegítése vagy konkrétan a postprandialis hiperglikémia jobb kontrollálása. A nem gyógyszeres és gyógyszeres kezelések kombinációját az adott páciens betegségeihez és aktuális igényeihez kell igazítani (a beteg preferenciája, az életminőség – az injekciók száma, a vércukorszint ellenőrzésének gyakorisága, stb.).

Ha fenti szempontokat figyelembe vesszük, az alfa-glükozidáz-inhibitor akarbóz előny/kockázat aránya kedvező:
- kiemelkedő hosszú távú biztonságossági profillal rendelkezik,
- hatékonysága hasonló a legújabb OAD-khoz,
- monoterápia esetén hipoglikémia nem fordul elő,
- súlygyarapodás nem fordul elő.

A legtöbb gyógyszeres kezelés már átlagos dózisban eléri a maximális HbA1c-csökkenés 70–80%-át. Ezért ha nem sikerül elérni a HbA1c-célértéket, javasolt inkább a kombinált kezelés korai bevezetése, és nem a monoterápiában alkalmazott készítmény dózisának további növelése, ezáltal pedig a társuló mellékhatások számának fokozása. A kombinált kezelés korai bevezetése maximalizálja a glikémiás kontrollt, és minimalizálja a mellékhatásokat.

A végső cél mindig az, hogy a glikémiás célértékeket biztosan és egyszerűen a normáltartományhoz közeli szintre vigyük, és ott tartsuk, különösen szívbetegségben vagy más, releváns szervkárosodásban szenvedő betegeknél.

Felhasznált irodalom:
E. Standl: Blutglukoseeinstellung und Herz-KreislaufErkrankungen. Diabetes Srofft.N Herz 2010; 19: 25 – 34
Hanefeld: Cardiovascular benefits and safety profile of acarbose therapy in prediabetes and established type 2 diabetes. Cardiovascular Diabetology 2007, 6:20