Ítélet után: még egyszer az ügyeletről

A veszprémi ítélettel kapcsolatos kérdéseiről ír az Egészségügyi Minisztérium jogász szakértője.

A Munkaügyi Bíróság döntéséhez az Európai Bíróság döntését tekintette irányadónak a hozzá benyújtott kereset jogalapjának megítélésében. Az elsőfokú ítélet az Európai Uniós Tanács 93/103. EK. Irányelvének 2-es cikkelyéből a munkaidő és pihenőidő fogalomrendszeréből és ennek Európai Bírósági értelmezéséből kiindulva megállapította, hogy az ügyelet teljes időtartamát munkaidőnek kell tekinteni, függetlenül attól, ha a közalkalmazott nem végez folyamatos tevékenységet. Ebből kiindulva a maximális munkaidő meghatározásához, illetve a munkaidő beosztásához az ügyelet teljes időtartamát kell figyelembe venni.

Az elsőfokú – még nem jogerős – ítélet számos kérdést vet fel az ügyelettel kapcsolatban. Például: alkalmazható-e a sürgősségi ellátásban – a munkaidőre vonatkozó korlátozó szabályok miatt – az ügyeleti ellátási forma. A törvényes munkaidő letöltését követően ugyanis a napi munkaidő 12 órás felső mértékét figyelembe véve, ügyeleti feladatra naponta 4 óra áll rendelkezésre, illetve, ha valaki egy naptári napon úgymond főállású ügyeletet teljesít, az időtartam akkor sem haladhatja meg a 12 órát. Ez pedig oda vezet, hogy a sürgősségi ellátásban igen szűk körben szervezhető ügyelet, s előtérbe kell kerülnie a műszak szerinti-, illetve - ahol a feltételei adottak - a készenléti feladatnak; a sürgősségi osztályoknak kiemelt szerepet kell kapniuk a fekvőbeteg-ellátásban, a háziorvoslás területén pedig a regionális, illetve az úgynevezett központi ügyeleti szolgálatoknak.

A sürgősségi ellátás formái nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem az ellátottak szempontjából is új helyzetet teremtenek, mivel a jelentős létszámhiánnyal küszködő egészségügyi intézmények nem tudják a műszak szerinti ellátást biztosítani ott, ahol jelenleg ügyeleti szolgálatban folyik a sürgősségi ellátás. Ahhoz, hogy a műszak szerinti, illetve a sürgősségi osztály keretében biztosíthatók legyenek a feladatellátás személyi feltételei, a rendelkezésre álló munkaerő átcsoportosítása szükséges. Az ellátottak részéről abban mutatkozhat meg a változás, hogy nem mindig ott kapják meg a sürgősségi ellátást, ahol eddig, hanem annál az egészségügyi szolgáltatónál, ahol rendelkezésre állnak a személyi feltételek.

A Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítélete a díjtételekről nem rendelkezik, de az ügyelet teljes időtartalmának munkaidőként való megállapítása felveti ennek kérdését is. E körben nincs iránymutató közösségi Európai Bírósági döntés, mivel az európai irányelvek mindig a tagállamok jogalkotási körébe utalja a munka díjazását. A munkaidőre vonatkozó uniós irányelv is az egészséges, biztonságos munkafeltételek megteremtésével kapcsolatos elveket fogalmazza meg, s nem szabályozza a díjazást.

A jelenleg hatályos magyar munkajogi szabályok az ügyeletből rendkívüli munkadíjazással csak a tényleges munkavégzés időtartalmát ismerik el és a munkavégzésre készen állásra az alapilletmény 40 százalékában meghatározott ügyeleti díjat állapít meg azzal, hogy lehetőség van az ügyeleti szolgálat átalány díjjal való ellentételezésére. Az átalánydíjas ellentételezés magában foglalja mind a rendkívüli munka, mind pedig a rendelkezésre állás ellenértékét.

A bírósági ítélet alapján kérdés lehet, hogy ha az ügyelet teljes időtartama munkaidő, annak teljes időtartamát rendkívüli munkavégzés szerint kell-e díjazni vagy csak azok az időtartamokat, amikor tényleges munkavégzés történik, s más díjazási módszert alkalmaznak a rendelkezésre állás idejére.
A benyújtott kereset jogalapjának tisztázását követően történhet meg ennek bírósági értelmezése.

Magyarország 2004. május 1-én csatlakozott az Európai Unióhoz, így az ügyelettel kapcsolatos jogvitára ettől az időponttól irányadó az Európai Bíróság ítélete.

A kérdéskör vizsgálatában nem hagyható figyelmen kívül, hogy az egészségügyi ellátás keretében az ügyeleti feladat végzés jelentős része úgynevezett ellátási vagy közreműködői szerződés keretében valósul meg.

A háziorvosok jelentős része az önkormányzattal ellátási szerződést kötve dolgozik. E körben valósul meg az ügyelet, azaz a felek polgárjogi szerződésben rendezik ennek feltételeit. A fekvő betegintézményekben is jelentős részben közreműködői szerződések keretében látják el az ügyeletet. Azaz itt is a polgári jog szabályai szerint vállalják az egészségügyi szolgáltatók/vállalkozók az ügyeleti szolgálatot. Ennek azért van nagy jelentősége, mert az Európai Uniós direktíva az alkalmazotti, bérből – fizetésből – élő munkavállaló közalkalmazottak egészséges, biztonságos munkavégzés feltételeire vonatkozó irányelveket fogalmazza meg, nem tartalmaz szabályt a vállalkozói szerződéssel kapcsolatban. Természetesen a szerződés keretében a feleknek e körben is a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságára kell törekedniük, itt azonban már a felek megállapodása – egyezsége - alapján rögzítik a szerződés feltételeit, nem pedig a munkajogi szabályok figyelembevételével.
Összegezve: bár az ügyeleti szolgálatért járó díjazás nem elhanyagolható, s ez értelemszerűen kapcsolódik az ügyelet munkaidőtartalmának mértékéhez, a kérdés elsősorban úgy fogalmazható meg, hogy fenntartható-e, maradhat-e a sürgősségi ellátás keretében az ügyeleti szolgálat jogintézménye, a műszak szerinti ellátás és a készenlét, vagy a sürgősségi osztályokon műszak szerinti ellátással kell megoldani a folyamatos betegellátást

Ezzel összefüggésben természetesen az sem hagyható figyelmen kívül, hogy jelenleg is zajlik az Európai Uniós direktíva felülvizsgálata. Épp az egészségügyi ágazatban, a folyamatos betegellátási kötelezettségből adódó speciális helyzet kapcsán fogalmazódott meg, hogy indokolt volna a munkaidő – pihenőidő fogalma mellett a ténylegesen létező ügyelet fogalmát is megfogalmazni az Uniós direktívában, s rendelkezni arról, hogy az új kategóriát - a munkaidőre vonatkozó korlátozó szabályok tekintetében - milyen mértékben vegyék figyelembe. A Bírósági döntés, illetve az Európai Uniós direktíva felülvizsgálata és annak eredményeképpen meghozott direktíva-módosítás fogja majd megszabni azokat a kereteket, amelyek között az egészségügyi ágazat a sürgősségi feladatot elláthassa. Vélhetően olyan szabályok és olyan értelmezések születnek, amelyek mind a munkaidő, munkavállaló védelmét, mind a folyamatos betegellátás kötelezettségnek megfelelést egyaránt jogszerűen garantálja.