Koplalnak a mesterségesen táplált betegek

Közzétéve: 2003. 11. 20. 11:59 -

• 2 perc olvasás

A kórházba kerülő betegek 30 százaléka alultáplált s ez az állapot bent tovább romlik.

A Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2003 szeptemberében készített tanulmánya szerint, a kórházba kerülő betegek 30 százaléka már a felvételkor alultáplált s ez az állapot a kórházi tartózkodás alatt tovább romlik. A hazai kórházakban az önálló táplálkozásra képtelen betegek jelentős százaléka – gyakran financiális okokra hivatkozva -, de még inkább szemléleti és ismereti hiányok folytán koplal, éhezik.


A társaság ezt felismerve hirdette meg a Mesterséges Táplálás Éve kampányát, s e hét végén szakmai konferenciát is szervez a témában a fővárosi Benczúr Hotelben. Mint a weborvos megtudta, a konferencia célja egyrészt az, hogy az egészségpolitikai döntéshozókkal együtt gondolkodva megtalálják a lehetőségeket a mesterséges táplálás finanszírozásának megváltoztatására, másrészt az, hogy a különböző orvosi területek képviselőinek ismereteit bővítsék a mesterséges táplálás hatékonyságának növelésére.


A klinikai táplálás fogalma helyett használt „mesterséges" jelző nem a legtalálóbb elnevezés, mert az élettani tápláláshoz hasonlóan ennél a formánál is 40-50, döntően természetes tápanyaghoz jutnak a betegek. Igaz, e tápanyagok rendszerint kémiai eljárásokkal elemi vagy közel elemi összetevőikre lebontva és sajátos, az evéstől eltérő módon kerülnek a szervezetbe. Enterális táplálás esetén a tápanyagok oldat formájában, szondák útján jutnak az emésztőcsatorna megfelelő szakaszába, parenterális táplálásról akkor beszélünk, ha a tápanyagok infúzió útján közvetlenül az erekben áramló vérbe jutnak.


Szakmai felmérések szerint a kórházba kerülő betegek mintegy 15-20 százaléka szorul valamilyen módozatú klinikai táplálásra. A számításokból kiderült, hogy a parenterális táplálásra szorulók (arányuk csaknem 2 százalék) a szükséges tápanyagoknak csupán 10 százalékát kapták meg. Enterális ellátás esetén ez az arány még megdöbbentőbb: 1998-ban az ipari készítésű, steril tápszerekből csak a szükséglet 2,2 százalékához jutottak hozzá a betegek. A társaság amerikai felmérésekre és számításokra hivatkozva állítja: az időben megkezdett, helyes táplálással a kórházban töltött idő lerövidíthető, így ellátásukban jelentős megtakarítás volna elérhető.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek