Kórképek az egészségügyi finanszírozásról

Van e megoldás a finanszírozási visszásságok megszüntetésére? - teszi fel a kérdést elemzésében a szakértő.

Sokat hallottunk már az OEP vásárlószerepének erősítéséről. Véleményem szerint ez a mai intézménystruktúrában – ESZCSM, PM, OEP - , ezek mai funkció gyakorlásában, a mai szabályozási keretek között egy abszolút félreértett feladat. Az OEP nincs abban a helyzetben, hogy megtudná mondani mely térségben – régióban, megyében, kistérségben, településen- mekkora kapacitást és milyen struktúrában lenne jó finanszírozni. Ez lenne az egyik módja a szolgáltatás vásárlás erősítésének, de ehhez még – mint azt a tanulmány elején már kiemeltem - a tényleges szükségletet sem ismerjük és kidolgozott szakmai protokollok sem igazán támogatják e feladatot.

A másik mód és erre már van szakmai és jogi felhatalmazása az OEP-nek, hogy a betegellátás érdekében szigorú költségszabályokat ad a finanszírozott körnek. Pl. megmondhatja, hogy milyen költségszerkezetben kell megtörténnie a betegellátásnak, de ha ezt nem tudja korrekt módon meghatározni akkor minimum a pénzfelhasználás lehetőségét és tiltását kellene jogszabályilag rendeznie. Ha egy üres szobába zárnának sok okos gazdasági vezetőt, akkor azok rövid időn belül felsorakoztatnák azokat a költségelemeket, amelyek ma nem szolgálják az ellátás színvonal javulását, sőt a betegellátás mellőzi az erre fordított forrásokat.

Én a magam részéről idesorolom, az intézeti apparátus működésképtelenségét, és szakmai felkészületlenségét pótló átvilágítások, tanácsadó cégek igénybevételének finanszírozását, vagy a beszállító cégek azon törekvéseinek kielégítését, amellyel a jövő betegellátását veszélyeztető, eladósodást serkentő pénzügyi megoldásokat. Természetesen a költségvetési keretek közötti gazdálkodás szabályait is elavultnak tartom éppen ez utóbbi kényszerhelyzet elismerése miatt. Helyeslem a Nemzeti Kerekasztal azon határozatát, hogy új társadalmi szerződésre és a társadalmi egészségbiztosítás pénzügyi rendszerének megújítására, ehhez kapcsolódóan az államháztartás reformjára van szükség.

Tapasztalataim alapján azt is le kell szögezni, hogy az államháztartás reformján túl szükséges a feladat és hatáskör tisztázása is az előbb említett három intézmény között. Az én elképzelésemben az ESZCSM szakmai szabályozó, a PM forrás előteremtő és felhasználást ellenőrző, az OEP finanszírozó feladatkörének kellene hangsúlyosnak lennie. Az mindenképpen tarthatatlan, hogy a Pénzügyminisztériumban azért kell szakmai apparátust ismételni, hogy a végső döntés megszülessen pl. atekintetben, hogy hol kell működnie művese állomásnak, vagy hol lehet CT, MRI diagnosztika. De ennél jelentéktelenebb kérdésekben sem döntéshozó az az OEP akin, utána a szolgáltatói kör számon kéri a finanszírozás összes visszásságát.

6. Van e megoldás a finanszírozási visszásságok megszüntetésére? Hogyan értékeli a volumen korlátos, vagy más néven degresszált finanszírozási szabályozást?

Megoldás lehetne az, hogy az intézmények költségvetésük 60-70 százalékát fix egyszeri kifizetés formájában kapják, mint kvázi rendelkezésre állási díjat és a fennmaradó 30-40 százaléknyi részt adná a teljesítményük függvényében történő finanszírozás. Kevésbé lenne releváns a betegforgalom indokolatlan növelése és mérséklődne a teljesítményadatok meghamisításának mértéke is. Persze a fix összeg meghatározása is komoly szakmai kimunkálást igényel.

A jelenlegi volumen korlátokat szabó finanszírozás pedig már évekkel ezelőtt – vérezni- kezdett amikor meghatározták és igazából azóta sem korrigálták a 10 ezer lakosként leosztott kapacitásokat. A jelenlegi szabályozás kapcsán az történt ugyanis, az intézmények elkezdték házon belül előre kikalkulálni a jövedelmezőségi optimumokat. Ez, akár közvetve a betegek ellátáshoz fűződő esélyegyenlőségének jogát is kikezdheti, hiszen fennáll a lehetősége annak, hogy egyes – nem kifizetődő- ellátásokat s beavatkozásokat a korábbinál vagy a szükségesnél kevesebbszer rendelhetnek az orvosok. Információim szerint, már megkezdődött az önkormányzati kórházakban a költséges betegek továbbpasszolása a progresszív ellátási szintet biztosító intézetek felé. Ez pedig , túl azon, hogy az egyetemi klinikák és az országos intézetek finanszírozási szempontból egyre rosszabbul viselik, mivel progresszivitási értékük egyáltalán nem vagy csak kismértékben növekedett, a szolgáltatás elérhetőségének mérséklésével a betegellátás csorbulását eredményezi.

Az OEP akkor felel meg jól feladatának, ha „ betegei érdekében" pont ezen visszásságok kiszűrésére törekszik és nem azon dolgozik, hogy számára és a költségvetés számára biztonságos, kiszámítható finanszírozási elvek érvényesüljenek. Bár, ez is rendkívül fontos és azt hiszem a javasolt módszertan mellett is biztosítható.