Magántulajdon az egészségügyben: három T

Közzétéve: 2005. 01. 30. 16:38 -

• 2 perc olvasás

Az egészségügyi miniszter az ágazat egyes területein tűri, máshol támogatja, s van ahol tagadja a magántulajdon szerepvállalását.

Rácz Jenő
Rácz Jenő

A miniszter kifejtette, hogy az egészségügyi struktúra három pilléren nyugszik: a népegészségügyi programon, az ellátórendszeren, s annak finanszírozásán. Ennek kapcsán elmondta, hogy a 2007-2013 közötti II. Nemzeti Fejlesztési Terv négy prioritása között szerepel az egészségügy is. S mivel az unióban nemigen kedvelik e prioritások váltogatását, s a meghirdetett programok folytatását részesítik előnyben, így az elkövetkezendő közel két évtized kiemelt programjai között szerepel az egészségügy. 2004-2006 között 27 milliárd forint várható az EU Regionális Fejlesztési Alapjától. Ez az összeg 2007-2013 között közel 800 milliárd forintra emelkedik, amely a magyar önrésszel együtt elérheti az ezer milliárdot. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az unió szigorúan veszi az elnyert összegek felhasználását, s ha nem arra fordítják, amire eredetileg szánták, akár vissza is vonhatja a pénzt.

A népegészségügyi programmal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a társadalmi felelősség nem ad felmentést az egyéni felelősség alól. Négy-öt, jól körülhatárolt programot kell „közel vinni" a lakossághoz, közülük Rácz Jenő a parlagfű irtását, a dohányzás elleni harcot és a méhnyak-rák szűrést említette. Ez utóbbival kapcsolatban elhangzott, hogy a lakosság átszűrtségét tekintve Magyarország Albánia mögé szorult.

Ami az ellátórendszert illeti, az ellátás biztonságának növelését emelte ki a miniszter. Ennek középpontjában a sürgősségi ellátás áll. Rácz véleménye szerint nem az a cél, hogy egy órán belül egészségügyi intézménybe kerüljön a beteg, hanem az, hogy adekvát helyre kerüljön. Ennek kapcsán szólt a légimentésről, amelynek országos lefedettségét biztosítani kell. Új gépekre, s új bázisok kijelölésére van szükség. A miniszter úgy vélte, 8 bázissal – amelyek hatóköre „nem lóg ki az országból" - lefedhető Magyarország területe.

A szakmai szabályozással kapcsolatban közölte, hogy megszületett az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ alapító okirata.

Kérdésekre válaszolva szólt az úgynevezett amerikai kórházról. A Magyarországon létrehozandó Közép-Európai Egészségügyi Centrum létrehozásának ötletét az Egyesült Államokban tett látogatása során az amerikai egészségügyi miniszter vetette fel magyar kollegájának. Létrehozását az indokolja, hogy a 2001. szeptember 11-i támadást követően életbe léptetett beutazási szigorítások miatt bizonyos rétegek – akik nem amerikai állampolgárok, ám rendszeresen igénybe vették az amerikai egészségügyi szolgáltatásokat - kiszorultak az USA kórházaiból. Ezeknek az embereknek változatlanul fennálló igényét elégítené ki a Magyarországon létrehozandó, nem tb finanszírozott, amerikai kórház.

Az állami és a magántőke szerepvállalásával kapcsolatban elhangzott, hogy vannak olyan területek – például az Országos Vérellátó Szolgálat – ahol semmiféle szerepe sem lehet a magántőkének. Más szolgáltatók esetében mindenképp meg kell őrizni az állami dominanciát. Példaként Rácz Jenő az Országos Mentőszolgálatot említette, mondván: átmenetileg megengedhető a magánvállalkozások részvétele a mentésben. Ami a fekvőbeteg ellátást illeti, az orvosegyetemek állami tulajdona nem kérdőjelezhető meg, ám az intézmények maguk dönthetnek arról, hogy egyes szolgáltatásaikat kiadják vállalkozásba. S vannak olyan részei is a hazai ellátórendszernek, ahol kimondottan támogatják a privatizációt, ám ezzel kapcsolatban társadalmi konszenzust kell kialakítani. A miniszter példaként a járóbeteg szakellátást említette.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek