MANTRA II: Koszorúér-tágítás és ima

Az emberek évezredek óta imádkoznak önmagukért, szeretteikért és minden élő emberért, egészségben, betegségben egyaránt.

A tudomány már korábban is megkísérelte tisztázni, mennyire hatékony ez a kezelés, milyen módon lehet, lehetne alkalmazni a tudományos alapú terápiával együtt. A most közölt MANTRA II. tanulmány az eddigi legnagyobb és leggondosabban tervezett vizsgálat, amely a szakirodalomban föllelhető. A MANTRA betűszó a „Monitoring and Actualisation of Noetic TRAinings" címből ered. A „noetikus" kifejezés sokértelmű – a cikk szerzői ezzel olyan kezelési módokra céloztak, melyekhez nincs szükség tényleges fizikai kapcsolatra, tárgyi eszközre (pl. tabletta vagy orvosi műszer).

A „noetikus" beavatkozás ebben a vizsgálatban a beteg gyógyulásáért a távolban elhangzó ima, illetve az Egyesült Államokban igen népszerű MIT (Music, Imagery, Touch), mely kombinált kezelésben a páciens által választott, kedvelt zene, illetve valami olyan kép, táj, helyszín elképzelése, fölidézése, amely a beteg számára megnyugtató, végül a gyógyító érintés, a kézrátétel.

Egy korábbi, kisebb vizsgálat (MANTRA I.) eredményei azt sugallták, hogy a noetikus kezelési mód perkutan coronaria intervenció (PCI) során csökkentheti a beavatkozással járó kellemetlenséget, szorongást, ezáltal kedvezően befolyásolhatja a koszorúér tágítás eredményét. A MANTRA II. randomizált, multicentrikus tanulmányt az előbbi vizsgálat folytatásaként végezték.

A vizsgálat 1999-2002. között az USA kilenc kórházában történt. Az önként jelentkező résztvevők olyan szívbetegek voltak, akiknél szívkatéterezés, illetve a vizsgálat során talált eltérésektől függően koszorúér tágítás történt. Az imádkozásban résztvevő 12 vallásos közösség keresztény, zsidó, muzulmán és buddhista egyházhoz tartozott. Sem a betegek, sem kezelőorvosaik nem tudták, ki az, akiért imádkoztak is és ki az, aki csak a kórházi ellátást kapta. Az egyes vallási közösségektől függően az imádkozás 6-30 napig tartott. A MIT a szívkatéterezés előtt 40 perces kezelés volt, a módszerben járatos szakember tartotta, benne a nyugodt, hasi légzés gyakorlása, békés és szép látvány gondolati fölidézése, a beteg által választott zene és végül a „terápiás érintés": az erre vonatkozó szakkönyv megszabta 21 ponton a kézrátétel, esetenként 45 másodpercig.

A véletlenszerű beválasztás alapján, faktoriális eloszlás szerint 192 szívbeteg a csak szokásos gyógyintézeti terápiát kapta, 192 olyan, akiért imádkoztak is, 182 beteg részesült a MIT kezelésben és 189-ért imádkoztak is és a szívkatéterezés előtt az MIT kezelést is megkapták. Összesen 748 beteg sorsát követték.

Az elsődleges vizsgálati végpont a kórházi kezelés idején bekövetkező, súlyos szív- és érrendszeri esemény vagy a halál volt, illetve a következő fél évben bármilyen okból az ismételt kórházi felvétel. Másodlagos végpontnak számított a randomizálás utáni fél évben bekövetkező halál, súlyos cardiovascularis esemény vagy hospitalizálás.

A négy kezelési csoport között az elsődleges végpontban semmiféle különbség nem volt: nem haltak meg kevesebben azok közül, akik zavartalan gyógyulásáért mások imádkoztak, vagy akiknél elvégezték a kézrátételt és akik a katéterezés közben is hallgathatták kedvenc zenéjüket, mint akik szívkatéterezése és koszorúér tágítása minden ilyen „noetikus" segítség nélkül történt. A MIT kezelés csökkentette a szívkatéterezéssel kapcsolatos stresst, és elképzelhető, hogy ennek szerepe volt abban, hogy az MIT csoport féléves mortalitása kisebbnek adódott (2% vs 6%), mint a relaxatios terápia nélkül, bár az abszolút számok ilyen bontásban már igen kicsik voltak (7 vs 20) , ami ezért a véletlennel is magyarázható.

A dolgozat megszokottnál hosszabb diszkussziójában a szerzők, Mitchell Krucoff (Duke Clinical Research Institute, Durham,NC, USA) és munkatársai hangsúlyozzák, hogy a vizsgálat a téma természeténél fogva sok szempontból nehezen kivitelezhető, nem tudni például, és nem lehet befolyásolni, mennyit és hányan imádkoztak a betegekért szeretteik közül az ismeretlen fohászkodókon kívül. A máris kirobbanó vitában többen megkérdőjelezték az ilyenféle tudományos vizsgálatok létjogosultságát és egyesek minden ilyet eleve elutasítanak, mert olyan vallási tételeket sért, melyekről szerintük nem lehet vitatkozni. A természettudományok képviselői viszont kiállnak azon véleményük mellett, hogy többet kellene tudni ezekről a kérdésekről, hiszen nem mindegy, adhat-e további segítséget a tudományos gyógyításnak a spirituális módszerek bevonása a terápiába, szükséges tisztázni, hogy például pótolhatják-e és milyen mértékben a koszorúér szűkületét kitágító beavatkozást, a gyors revaszkularizációt a „noetikus" gyógymódok.

Lancet, 2005, 366:211-217.