Nyugdíjas egészségügyisek karácsonya
Közzétéve: 2004. 12. 16. 08:52 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2004. 12. 16. 08:52 -
• 2 perc olvasás
Több, mint kétszáz, a Kaposi Mór Oktató Kórházból nyugdíjba vonult dolgozót láttak vendégül Kaposváron.
![]() |
A 73 éves Sziget Ferencné vezette EDDSZ nyugdíjas klub hagyományos rendezvényéhez két éve az intézet vezetése is csatlakozott. Mint azt Repa Imre professzor, a kórház főigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: az egyre szaporodó nyugdíjasok számára a karácsonyihoz hasonló ünnepi összejövetelek biztosítják ugyan az összetartozás élményét, s kifejezik az irántuk érzett tiszteletüket, ám ez nem elég. Igyekezetük arra irányul, hogy a jövőben – lehetőségeikhez mérten – nehéz helyzetükön is enyhítsenek. Ami már most is biztos támpont lehet, az az egészségügyi ellátásban számukra biztosított prioritás. Aki ennek hiányát tapasztalja, az előtt mindig nyitva áll az igazgatóság ajtaja – hangsúlyozta Repa professzor.
A kaposvári kórházból évente mintegy 15-en vonulnak nyugdíjba, s közülük egyre többen vesznek részt a klub és az EDDSZ munkájában. Idén a tavalyinál kétszer többen jöttek el a bensőséges ünnepségre. Mint mondták: még ma is élnek-halnak a kórházért. Legtöbbjük a 60 év fölötti korosztályt képviselte, de akadt olyan is, aki már 1938-ban az intézet dolgozója volt. Néhányan beteghordóként vagy ápolóként még napjainkban is napi 2-3 órában besegítenek egy-egy osztály munkájába. Erre nem csak a soványka, átlagosan 52-60 ezer forintos havi nyugdíj ösztönzi őket, hanem az a kellemes élmény, hogy szükség van a munkájukra. Szép számmal vannak azonban olyanok is, akiket – bármily fájó - a ledolgozott 30-40 év után már fel sem ismernek az egykori osztályon.
Marad tehát a nyugdíjas klub, ahol a rendszeres összejöveteleket, kirándulásokkal, egészségügyi tanácsadásokkal, kulturális rendezvényekkel színesítik. A leginkább mozgásszervi betegségekkel küszködő nyugdíjasok itt tanulják meg azokat a tornagyakorlatokat is, melyek segítenek a fájdalommentes mozgásban. E mellett - ha tehetik – nem a legközelebbi, hanem a legtávolabbi boltba mennek vásárolni.
Az összejövetelen, megemlékeztek Matics Józsefről, a novemberben elhunyt legidősebb, 90 éves kollégájukról, akit – mint mondták - annyian és olyan virágpompával búcsúztattak, mint amilyennel csak a leghíresebb embereket szokás.
Sziget Ferencné itt köszöntötte azt a néhány EDDSZ tagot is, akik 1950 1960 között léptek a szervezetbe, de még ma is aktívan részt vesznek a munkában.
S, hogy a karácsonyi ünnepségről az ajándék se maradjon el, az intézet vezetése egy-egy csemege csomaggal kedveskedett az egykori dolgozóknak.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek