Önkormányzatok az egészségügy harapófogójában
Közzétéve: 2003. 11. 20. 11:10 -
• 5 perc olvasásKözzétéve: 2003. 11. 20. 11:10 -
• 5 perc olvasás
Az orvosok jogállásáról szóló törvény, valamint a szakorvoshiány okán az ügyeletek működtetése is megoldásra vár Somogyban.
![]() |
Úgy tetszik, a minimumfeltételek biztosítása és a jogállásról szóló törvénynek való megfelelés terén keletkező vákuumot az ő segítségükkel próbálják kiiktatni a rendszer irányításáért és ellenőrzéséért felelős hatóságok. Ez derült ki az ellátással és a finanszírozással kapcsolatos legfrissebb tennivalók egyeztetése során a megyeházán, ahova munkaértekezletre hívta össze Somogy városi és községi jegyzőit a megyei közigazgatási hivatal. Mint azt Hoffmanné dr. Németh Ildikó a megyei közigazgatási hivatal vezetője elmondta : a korábbinál gyorsabb, pontosabb és szakszerűbb együttműködést igényelnek a jegyzőktől. A fórum kiemelt témáit az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló hatályos törvény, valamint a finanszírozási szerződéskötés módosítását érintő feladatok szolgáltatták. A felmerülő problémákról és a megoldás lehetséges módjairól a MEP munkatársai tájékoztatták a résztvevőket.
Vasas Jánosné, a gyógyító-megelőző-ellátási osztály vezetője, a jegyzők határidős és pontos adatszolgáltatási kötelezettségére hívta fel a figyelmet, mert úgy látja, az alapellátásban beindult privatizációt követő mintegy tíz évben fokozatosan kicsúszott a kezükből az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátása. Annak ellenére is, hogy mindez az önkormányzati törvényből adódóan a vállalkozó háziorvosok tekintetében is az ő kötelességük. Meg kell határozniuk azt is, hogy a vállalkozó háziorvosok milyen formában és finanszírozással lássák el a 8 órán túli ügyeletet. A kormányrendelet alapján a hét minden napjára - a kisebb, 40 ezer lakos alatti települések önkormányzatainak minél szélesebb körű összefogásával - központi ügyeletek létesítését szorgalmazta.
Ezeknek, a lakosságszám szerint meghatározott finanszírozása is kedvezőbb; 31, 50 helyett 38 forint. Somogyban egyelőre a 74 ügyeletből csak 10 működik központiként, de rövidesen bővül kör. Az orvosok munkaidejét ugyan heti 60 órában maximálták,
ám ez nem jelenti azt, hogy az önkormányzatoknak ne kellene gondoskodni az ezen felüli ellátásról. Mi több: sürgős szükség esetén bárhol és bármely időpontban elsősegély-nyújtási kötelezettsége van az orvosnak. Hiába menekülnek tehát el egyre többen a lakóhelyükről.
A szolgáltatáshoz való hozzáférést még arra az időre is biztosítani kell, amíg az orvos beteghez száll ki. Olyan kis településen, ahol az alacsony kártyaszám miatt nincs háziorvos, vagy nehezen közelíthető meg az ellátást biztosító község, az önkormányzatoknak, akár különbusz beállításával is gondoskodni kell a betegek orvoshoz jutásáról. A szakmai minimumfeltételek teljesítéséhez azonban csak akkor kapnak OEP-forrást, ha a költségvetési törvény alapján az E-alapból erre biztosítják a pénzt. Egyébként, az ügyeleti díjak kiegészítésével egyetemben ezt is az önkormányzatoknak kell előteremteni. 2004 június 30-áig - a MEP véleményét is figyelembe véve, jegyzői segédlettel - egy ötévre szóló szakmai programot kell készíteniük a közszolgáltatásért felelős szerveknek, mely a szakmai tervek alapjául szolgál és részévé válik a szakellátási többletkapacitás igénylésének is.
Bejelentette:a normatíva feletti, szakellátási többletkapacitási pályázatok beadási határideje október 31-én lezárult. Somogyban 16 fenntartó 60 szakmára küldött be, zömmel óraszámra, kisebb arányban ágyszám bővítésre irányuló kapacitásbővítési igényt. Barcsról, a fonyódi kht-től, a megyei kórháztól és a kaposvári egyetemről futott be pályázat. Több esetben pedig gép- és
műszercserére, valamint új gép-műszer vásárlásra kértek pénzt a szakellátó intézmények. Az igényeket a MEP szakmai szempontok alapján mindenképpen támogatja - hangsúlyozta. Az OEP bírálóbizottsága várhatóan március-áprilisig dönt az összegek
odaítéléséről.
- A feladatátvállalási szerződést felváltó egészségügyi ellátási szerződések megkötésénél arra kell ügyelniük az önkormányzatoknak és a jegyzőknek, hogy amit abban megfogalmaztak, csak arra köt finanszírozási szerződést a MEP, s az orvosszakmai osztály is csak azt ellenőrzi. A viták elkerülése érdekében jó, ha felek egymással előzetesen egyeztetik: milyen kötelezettségeket fogalmaznak meg. Utólagos korrekcióra ugyanis nincs lehetőség - figyelmeztette a jegyzőket dr. Csernyi Anna osztályvezető, aki szerint a lakossági igények túlnőttek a finanszírozhatóság határán, ezért vissza kellene őket fogni.
A szakrendelésekkel kapcsolatban az mondta: vannak a megyében olyan hiányszakmákat képviselő orvosok - neurológusok, pszichiáterek, reumatológusok - akik heti 70 órát is rendelnek. Negyvenet a munkahelyükön, a többit meg a különböző városokban, ami fizikailag is elképzelhetetlen. Ugyanakkor minden önkormányzat úgy tudja, hogy csak nála rendel a szakorvos.
Elvárható lenne - mondta Csernyi Anna - hogy a kisvárosokból a környékbeli nagyobb városba koncentrálják a szakrendeléseket. Jobbá, egyenletesebbé válna a kapacitáskihasználás, s magasabb színvonalú lenne az eszköz-és műszerellátottság is. Különösen fontos volna ez a drágán működtetett labor-automaták esetében. Finanszírozásukat ugyanis nem tudja vállalni az egészségbiztosító.
Megérti ugyanakkor, hogy a kistelepülések is minél több helybeli szakellátást igényelnének, erre azonban nincs lehetőség. Megoldást jelentene, ha az önkormányzatok buszjáratokkal szállítanák a betegeket a nagyobb diagnosztikai központokba.
A kórházakban biztosított a szakember gárda és az osztályos háttér. Ezeket kell erősíteni még akkor is, ha egy szomszédos megye intézetéről van szó, mert a betegnek az az érdeke, hogy lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. A kisebb városok pedig támogathatnák nagyobbakat a gépműszer-beszerzésben, vagy akár a szakemberképzésben is - mondta.
Csernyi Anna szerint a betegek a lábukkal szavaznak, de a szakorvosok megtartásával segíthetnek azon, hogy ez ne így legyen.
Egyelőre azonban az a tapasztalat, hogy nem csak a súlyos betegek mennek el a megyéből az egyetemi klinikákra.
Az orvosok jogállásáról szóló törvény, valamint a szakorvoshiány okán az ügyeletek működtetése is megoldásra vár Somogyban. Már most van olyan kórház a megyében, ahol egyetlen orvos látja el az egész osztályt, ezért el kell gondolkodni: érdemes-e ezeket fenntartani. Szerinte a kompetencialista, melynek alapján kiderül melyik kórház milyen szolgáltatásokra jogosult, meglehetősen sok vihart fog kavarni. Várhatóan több intézmény magától is megszűnik, ami az egészségügy összeomlásához vezet, s ennek nyomán megint mindenki az önkormányzatokra fog mutogatni - mondta.
Nagy Kálmánné, a gyógyszerügyi osztály vezetője szerint a szociális ellátás körébe tartozó közgyógyellátás az igazolványok nyilvántartásával a legtöbb munkát adja az általa vezetett gyógyszerügyi osztály munkatársainak. Somogyban 16 ezer igazolvány jogszabály szerinti kitöltésére és nyomon követésére hívta fel a jegyzők figyelmét. Kaposvár város főjegyzőjének levélben tolmácsolt felvetésére elmondta: már csak aláírásra vár az a megállapodás, mely a terhesgondozó működtetését a kaposvári kórház feladatkörébe rendeli.
Az otthonápolási szolgálatokkal kapcsolatban állítja: az a legfőbb
gond, hogy nem a kórházi ágyat kiváltó teendők ellátására alkalmazzák őket. Kaposváron soknak, vidéken kevésnek bizonyulnak a már meglévő szolgálatok. Balatonlelle jegyzője egy, a jelentési kötelezettséget és a háziorvosi finanszírozást is érzékenyen érintő problémaként vetette fel, hogy a
népesség-nyilvántartás rendszere alkalmatlan a pontos, lakossági
adatok lehívására. Ennek elvégzése pedig ez évtől az ő kötelességük. A körzetek nem homogének és olykor egy-egy utca, városokban pedig a lakótömbök lakossága is megoszlik. Hibás adatszolgáltatás esetén pedig a jegyző felelősségét veti fel a háziorvos. Szerinte az okmányirodáknak kellene ezt a szolgáltatást elvégezni úgy, hogy egy központi informatikai rendszer segítségével biztosítsák a hozzáférhetőséget.
Dr. Kökény Margit, a közigazgatási hivatal törvényességi és ellenőrzési főosztályvezetője azt ígérte, az adatszolgáltatásra alkalmas rendszer kialakításáért a hivatal vezetője és a MEP közösen tesz lépéseket. Bejelentette: a helyi sajátságokat is figyelembe véve használhatják fel munkájukhoz az önkormányzatok azt az uniós csatlakozással összefüggő rendelettárat, melyből 25 már felkerült a hivatal weblapjára.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek