Regionális tanács alakult Debrecenben
Közzétéve: 2004. 04. 27. 15:09 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2004. 04. 27. 15:09 -
• 2 perc olvasás
Vojnik Mária, az ESZCSM politikai államtitkára is részt vett az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács alakuló ülésén.
A kormányprogram is támogatja a regionális együttműködést és ezáltal a források koncentrálását - hangsúlyozta az államtitkár. Mint mondta, a minisztérium által elvégzett felmérés szerint egyenlőtlen az egészségügyet támogató közforrások elosztása, így éppen azokba az elmaradott térségekbe jut a legkevesebb pénz, ahol az elvesztett életévek és az egy főre jutó kereset alapján erre a lakosság leginkább rászorulna.
A szaktárca támogató pályázatával tízmillió forintot szánt a regionális egészségügyi tanácsok megalakítására. Ezzel mind a hét régió lehetőséget kapott arra, hogy a tanácsokat létrehozzák. A globális térségi egészségfejlesztési koncepció kialakítása, a regionalitás szerepének a megerősítése egyaránt feladata a tanácsoknak. Az egészségügy jelenleg elsősorban betegségközpontú, ezért nagyobb figyelemnek kell jutnia az egészség megőrzésére és a prevencióra.
Az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács (É-RET) önkéntességen alapuló szervezet. Célja, hogy létrehozzák a régióban az állami-önkormányzati, intézményi és civil szféra érdekegyeztető és koordinációs fórumát - hangzott el az alakuló ülésen. A szervezet alapvető feladatának tekinti a komplex egészség megőrzési és egészségfejlesztési programok adaptálását a régióba: az alapellátás szakmai fejlesztését és a szakellátás struktúrájának, finanszírozásának átalakítását korszerű informatikával, valamint a progresszív betegellátáson alapuló utak kidolgozása révén az esélyegyenlőség javítását. Tevékenysége nem operatív, inkább irányító, konzultatív és támogató jellegű lesz, összhangban az Egészség Évtizede Johan Béla Nemzeti Program célkitűzéseivel.
Stratégiai feladatként határozták meg a regionális epidemiológiai adatok aktualizálását, s ezek birtokában a regionális egészségterv elveinek a kialakítását. Koordinációs feladatot lát el a tanács a népegészségügyi programok végrehajtásában (egészségfejlesztés, prevenció, életminőség fejlesztés), az egészségügyi ellátás minőségének, progresszivitásának a tervezésében, a fejlesztésben és az ellenőrzésben, az egységes ellátási elvek, standardok alkalmazásában (jól áttekinthető betegutak), az önkormányzati és civil szervezetek tevékenységében, az egészségügyi intézmények közötti szakmai és funkcionális kapcsolatokban, valamint a különböző szintű képzésekben és továbbképzésekben.
A regionális egészségügyi tanács igyekszik elősegíteni az EU egészségügyi és szociális programjainak a megismerését, az EU finanszírozási forrásainak a felkutatását, a támogatásokra történő eredményes pályázást.
Az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanácsnak 22 tagja van, köztük a régió önkormányzatainak, megyei gyógyszerész, orvosi és egészségügyi szakdolgozói kamaráinak a képviselői. A megyei ÁNTSZ, az egészségbiztosítási pénztárak, a Debreceni Egyetem, valamint a kistérségek szintén képviseltetik magukat a tanácsban.
A tanács munkabizottságai az alábbiak: fenntartói, informatikai és minőségfejlesztési, népegészségügyi és szociális, alap-, járó- fekvőbeteg ellátási és pályázati munkabizottság.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek