Rendőrségi nyomozás a makói kórházban
Közzétéve: 2004. 10. 12. 11:04 -
• 6 perc olvasásKözzétéve: 2004. 10. 12. 11:04 -
• 6 perc olvasás
A szülők szerint orvosi mulasztás miatt halt meg vérmérgezésben egy 17 hónapos kislány, akit a makói kórházban, majd a szegedi gyermekklinikán kezeltek.
![]() |
Többszöri próbálkozás után úgy tűnt, végre sikerrel jártak, Hannát elhelyezték az egyik szobában. Nem sokkal később viszont észrevették, hogy a próbálkozás mégsem járt sikerrel, az infúzió mellé folyt. Ezért úgy ítélték meg, sebészeti beavatkozás szükséges. Megnyugtattak, hogy a kórház legjobb érsebésze végzi a beavatkozást, akinek ennek ellenére sem sikerült a kislány kezébe kanült beültetni. Ekkor Hannát levitték a sebészetre, ahol nagy sokára sikerült a jobb lábába beültetni egy kanült. Mindez hajnal fél kettőig tartott – idézte fel a történteket Farkas Éva.
A kislány másnap jó kedvűen ébredt, jól volt, enni, inni
kért. – Az etetését nem engedélyezték, csak az infúziókat hozták folyamatosan. Éjszakára édesanyám maradt Hannával. Hajnal 5 óra körül észlelte az éjszakás nővér, hogy Hanna nagyon lázas. Elkezdték a lázcsillapítást, kúpot kapott, és hidegvizes borogatást. Mire reggel beértem, többé-kevéssé sikerült a lázát lehúzni, de Hanna sokkal elesettebb állapotban volt, mint előző nap. Lementem az osztályos főorvoshoz, hogy érdeklődjek, nem kellene-e valamilyen antibiotikumot adni Hannának. A doktor azt válaszolta, hogy mivel nincs felülfertőződés, nem indokolt az antibiotikum, a láz természetes kísérőjelensége a vírusnak. A vérvizsgálati eredmény ekkor még alátámasztotta vélekedését.
Miután a kislány láza emelkedett, demalgonil injekciót kapott – mondta az anyuka. A portálunkhoz eljuttatott elsődleges szakértői jelentés erről azt írja: a kislány szeptember 2-án fél egy körül hyperpyrexiássá vált, ezért Demalgonil inj. kezelésben részesült, ekkor néhány perces eszméletvesztéses, felső végtagokra lokalizált görcsöt észleltek.
Farkas Éva azt mondta: másnap Hanna iszonyatosan elesett állapotban volt, nem tudott felülni, nem akart már sem inni, sem enni. Az arca tele volt apró, kiütésszerű, piros pöttyökkel, foltokkal. Lába, amelybe a kanült ültették, megduzzadt, fájdalmas volt, végtagjai hidegek. A foltok a testére folyamatosan terjedtek tovább. A 11 órás vizit során megnézte, egy idősebb orvos is Hannát. A doktor később visszajött, és úgy gondolta, ideje beutalni Szegedre, mert agyhártyagyulladásra gyanakodott. Hanna átvitelét 24 órás sürgősségűre ítélte meg: a kislánynak láthatóan nagyon nagy fájdalmai voltak, lázas volt, végtagjai hidegek, a foltok meg terjedtek. Ekkorra már híg, bűzös székletet ürített. Ettől fogva rá sem néztek Hannára, nem adtak sem fájdalomcsillapítót, sem antibiotikumot. A mentő 3 óra múlva érkezett, mert egy a mentőnél dolgozó ismerősünk segített – emlékezett vissza Farkas Éva.
– Szegeden már vártak bennünket. Kivették Hanna gyulladt, duzzadt lábából a kanült, behelyezték a kezébe. A gyanított agyhártyagyulladás kiszűrésére liquort vettek le, amely már ránézésre jónak bizonyult. Hannát megvizsgálta egy szemészorvos és egy idegorvos is. Mindenki nagyon megnyugtatóan nyilatkozott. Azt mondták, kellene monitor, de nem volt egy sem, „majd anyuka figyeli a gyermek légzését és szívhangját." A férjemmel megnyugodtunk, úgy éreztük, túl vagyunk a nehezén. Azt mondták, Hanna 2-3 órán belül majd ébredget. Így is történt, ám még mindig elképesztően hidegek voltak a végtagjai, akárhogy dörzsölgettem, nem lehetett felmelegíteni.
Miután azt hittem, hogy visszaaludt, kis idő elteltével azt vettem észre: hogy nem alszik, hanem elvesztette az eszméletét. A légzése félelmetes volt. A nővérrel figyeltük, aztán megjelent egy nagyon fiatal rezidens doktornő. Úgy tűnt, ő nem volt megijedve Hanna állapotát illetően. Közben a kislány be is lázasodott. A doktornő adatott lázcsillapító kúpot, borogattatta.
Megpróbáltak Hannától vért venni, ám sem a kezéből, sem a fejéből, sem a lábából, sem az ujjából egyáltalán nem jött le vér. Ami pici mégis, azonnal be is alvadt. A doktornő nehezen hozott egy készüléket, amivel megpróbálta a vér oxigénszintjét megmérni. Az ott lévő nővérekét is megvizsgálták, mert bizonytalan volt, hogy a műszer jól működik-e. Hannáét jónak találták. A légzése laikus számára is iszonyatos volt, kérdezgettem, hogy ezt normálisnak találják-e? Azt mondták, hogy a láz miatt van, ne aggódjak. Hanna csuklásszerű jelenséget produkált, majd kihagyott a légzése. Az időközben a szobára ért intenzív orvos ekkor kikapta az ágyából a kislányt, majd ronatunk vele az intenzív osztályra. Az orrom előtt becsapódott az ajtó. Ekkor láttam utoljára élve a kislányunkat. Egy órán át próbálták visszahozni, de ő már nem tudott visszajönni.
Ábrahám László, a házaspár ügyvédje elmondta: a megyei rendőr-kapitányságon foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt tettek feljelentést. Tuczakov Szilvána, a rendőrség szóvivője érdeklődésünkre megerősítette: a vizsgálati osztály igazságügyi orvos-szakértők bevonásával eljárást indított az ügyben.
A boncolási jegyzőkönyv birtokunkban lévő kivonata tartalmazza, hogy a Mikrobiológiai Intézettől nyert információ alapján Pseudomonas fertőzésre utaló jeleket tapasztaltak a liquor további tenyészéses vizsgálata során. Az előzetes pathoanatómiai jegyzőkönyvben az áll: a halál oka sepsis, azaz vérmérgezés. A dokumentumban az olvasható: „a kórok hátterében fennálló pseudomonas infectió mind mikrobiológiai, mind szövettani értelemben egyértelmű kiváltó okként szerepeltethető. A sepsis forrását a behelyezett vena saphena magna kanül területében észleltük."
Farkas Éva úgy tartja: bár látta az egészségügyi intézményekben uralkodó állapotokat, a kislány halálát nem a pénzhiány, hanem az emberi nemtörődömség és felelőtlenség okozta. Az asszony elmondta: felvették a kapcsolatot több orvossal is, akiknek részletesen elmondták a történteket és a kislány kórelőzményéről is beszámoltak. Az egyik fővárosi, neve elhallgatását kérő orvos véleménye szerint a kezelésben több kockázati tényezőt is figyelmen kívül hagytak.
– A doktor úgy tájékoztatott, hogy a kanült rendszeresen kellett volna cserélni, a lábát figyelni. Ez sem történt meg. Mivel a vénapreparálás gyakorlatilag sebészeti beavatkozásnak minősíthető, preventív célból kellett volna antibiotikumot adni. Ezt a kislányunk állapotának rosszabbodását látva sem tartották indokoltnak. A doktor azt mondta, hogy legkésőbb akkor kellett volna antibiotikumot adni Hannának, amikor az osztályon lévő egyik doktornő benyomta a Demalgonil injekciót a vénájába, és azt követően görcsöt, eszméletvesztést észleltek. Ekkor sem kapott Hanna semmiféle antibiotikumot. Demalgonil injekció gyerekeknek egyébként is csak intramusculárisan, vagyis izomba és semmiképpen nem vénába adható.
Mindez a gyógyszer dobozán is fel van tüntetve – mondta Farkas Éva, majd hozzátette: azért fordultak a nyilvánossághoz, mert fel akarják hívni a figyelmet egyes kórházi dolgozók tehetetlenkedésére, felelőtlenségére. – Mi már nem kaphatjuk vissza a lányunkat, de mások talán tanulhatnak a tragédiánkból – mondta Farkas Éva.
Tóth Edit, a makói kórház megbízott igazgatója megkeresésünkre elmondta: eddig nem érkezett meg az intézménybe a rendőrségi nyomozásról szóló értesítés, a hivatalos iratok ismerete nélkül erről kívánt nyilatkozni. Tóth Edit csak szeptember 15-től látja el a megbízott vezetői teendőket, az eset idején még nem volt a Makói kórházban, mivel Szentesen dolgozik. Kérdésünkre az esetről azt mondta: a kislány halála után a kanül beültetésének a helyén végeztek tenyésztést, ám az akkor negatív volt.
Kovács Ferenc, az ÁNTSz megbízott megyei főorvosa érdeklődésünkre elmondta: a halál ügyében nem folytatnak vizsgálatot, mert az nem a tisztiorvosi szolgálat, hanem a feljelentés kapcsán az igazságügyi orvos-szakértő feladata. Az üggyel az ÁNTSz akkor került kapcsolatba, amikor a kislányt agyhártyagyulladás gyanújával szállították át a makói kórházból a szegedi klinikára – ám ekkor csak egy egyszerű, rutinszerű járványügyi vizsgálatot folytattak le. Kovács Ferenc elmondta: az orvosi tevékenységeknek vannak kockázatai, ide tartoznak az esetleges kórházi fertőzések is. A haláleset körülményeit jelenleg a rendőrség vizsgálja, az ok-okozati összefüggések feltárása a hatóság kompetenciájába tartozik. A főorvos hangsúlyozta: az ÁNTSz csak a higiéniás feltételeket ellenőrizheti az intézményben.
Farkas Éva úgy nyilatkozott: férjével elfogadják, hogy a gyógyításnak és a kórházi létnek vannak kockázatai, ám azt nem, hogy egy már megszerzett fertőzés állandó orvosi jelenlét mellett egy gyerek halálát okozza.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek