Rosuvastatin metabolicus syndromában

Közzétéve: 2005. 12. 27. 10:41 -

• 2 perc olvasás

Nagytekintélyű tudományos társaságok késhegyre menő harcot vívnak egymással azon, hogy létezik-e egyáltalán metabolicus syndroma.

A statin kezelés elsősorban az LDL-cholesterin szintjének csökkentése miatt, de azért is, mert emellett változó mértékben mérsékli a triglycerid-szintet, illetve emeli a HDL-cholesterint, feltétlenül indikált a metabolicus syndromával kapcsolatos cardiovascularis kockázat mérséklése végett. Az eddigi, erre vonatkozó adatok elsősorban retrospektív elemzésekből eredtek és a COMETS (Comparative study with rosuvastatin in subjects with METabolic Syndrome) tanulmány az első, nemzetközi, megfelelően nagy, prospektív randomizált vizsgálat volt statinok adásával metabolicus syndromában szenvedőkön, melynek eredményei karácsony előtt jelentek meg.

A vizsgálatba bevont betegeknek emelkedett LGL-cholesterin szint mellett olyan cardiovascularis rizikó-profilja volt, amivel tízéves kockázata meghaladta a 10 százalékot. A betegek hat hétig vagy placebot, vagy 10 mg rosuvastatint vagy 10 mg atorvastatin szedtek, majd újabb hat héten át a placebo csoport és a rosuvastatin csoport tagjai napi 20 mg rosuvastatint kaptak, a korábban napi 10 atorvastatin kezelésben részesülők atorvastatin dózisát napi 20 mg-ra emelték. Randomizáció után a placebo csoportba 79 beteg került, a rosuvastatin csoportban 165-en, az atorvastatin csoportban 157-en voltak.

Az LDL-cholesterin szintje szignifikánsan kifejezettebben csökkent napi 10 mg rosuvastatin hatására, mint placebo vagy 10 mg atorvastatin szedése mellett. Az LDL-cholesterin a kiindulási értékhez képest jelentősebben csökkent az atorvastatin csoport adataihoz képest a rosuvastatin csoportban 12 hetes terápia után is. Ezzel párhuzamosan a rosuvastatint szedők közül többen érték el az LDL-cholesterin célértéket, mint placebo-, vagy atorvastatin kezelés mellett. A rosuvastatin szignifikánsan nagyobb mértékben növelte a HDL-cholesterin szintet is, mint az atorvastatin. A kezelt betegek mindkét statin készítményt jól tolerálták.

A COMETS tanulmány végén a következtetés az, hogy metabolicus syndromában a placebohoz és atorvastatin adásához képest szignifikánsan erélyesebb LDL-cholesterin csökkenés és kedvezőbb lipid-profil változás volt észlelhető rosuvastatin szedésének hatására.
(Forrás: Eur.Heart J. 2005, 26:2664-2672)

Kövess minket!

metabolikus szindróma koleszterin - koleszterin-csökkentő - hiány
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek