Szakdolgozói továbbképzés Miskolcon

Közzétéve: 2004. 10. 12. 09:56 -

• 1 perc olvasás

A téma ezúttal a koszorú- és agyérbetegségek okozta halálozások számának csökkentése, a kardiológia és a stroke.

Nyilas Judit

Ma tartják tehát az idei második szakdolgozói továbbképzést, a téma ezúttal – az egészség évtizede programban is megfogalmazottak, a koszorú- és agyérbetegségek okozta halálozások számának csökkentése jegyében – a kardiológia és a stroke. A nap jelentőségéhez járul, hogy a tavaszi rendezvényhez hasonlóan ezúttal is sokan, mintegy négyszázan jelezték részvételi szándékukat, a borsodi szakdolgozók mellett érkeznek Nógrádból és Heves megyéből is.

A részben a közelmúltbeli Szív Napjához is kapcsolódó tanácskozás ugyanakkor arra is lehetőséget biztosít, hogy a környező megyék szakdolgozói tájékozódhassanak a megyei kórházban az idén megnyíló hemodinamikai központ működéséről, illetve az ezzel kapcsolatos új lehetőségekről.

Az alapmotívum egyébként – mint azt Nyilas Judittól megtudtuk – az egészség évtizede, azaz az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja, mely célkitűzéseivel, feladataival alapul szolgál a következő évek fejlesztéseihez, illetve közvetlenül szolgálja a lakosság egészségének érdekeit. Ennek jegyében szerveznek évente két programot a jövőben is.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek