Szlovéniában és Csehországban pereskedik a Pfizer
Közzétéve: 2005. 05. 06. 12:01 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2005. 05. 06. 12:01 -
• 1 perc olvasás
Az amerikai Pfizer keresetet adott be a ljubjanai kerületi bíróságon a Krka ellen, amiért az – szerinte – megsértette két, az atorvastatin egy-egy változatára szóló szabadalmát.
![]() |
A szlovén cég tagadja a szabadalomsértést, és jelezte, hogy egy hónapon belül benyújtja válaszát a bíróságon.
A két vállalat vitái 1993-ban kezdődött, és a ljubjanai közigazgatási bíróság 2002-ben már elutasított hat Pfizer-keresetet, melyeket a cég a szlovén egészségügyi minisztérium ellen nyújtott be, amiért ez a Lek és a Krka több generikumát is bejegyezte.
Egy prágai bíróságon viszont – az első körben – alulmaradt a Pfizerrel szemben a Cseh Köztársaság legnagyobb generikumgyártója, a Zentiva, amely reklámtevékenységével hvívta ki az amerikaiak nemtetszését. A Pfizer véleménye szerint a Zentiva reklámszabályokat sértett, amikor saját atorvastatin-változata, a Torvacard népszerűsítésébe fogott. A cseh cég az idén szeretné kihozni új szerét, és kampányában hangsúlyozta, hogy egy, a Sortishoz hasonló termékről van szó (ez a márkaneve a Pfizer ausztráliai atorvastatinjának).
A Pfizer a Scrip magazin szerint hangsúlyozza, hogy a két termék korántsem egyenértékű – jóllehet ugyanazt a hatóanyagot tartalmazzák. A Zentiva a döntés nyomán beszüntette az inkriminált reklámokat, jogászai pedig a következő lépés kimunkálásával foglalkoznak.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek