Szolidaritási felhívás

Közzétéve: 2004. 07. 21. 16:21 -

• 2 perc olvasás

A Semmelweis Egyetemen már az 1999. évi Semmelweis Napon a jogszabályi feltételeket betartva kénytelenek voltunk figyelmeztető sztrájkot szervezni, mivel az egészségügy helyzete ellehetetlenült.

Álláspontunk szerint:

- Az egészségügy részesedése a nemzeti össztermékből kevés.
- A járulékfizetési fegyelem és a járulékfizetés ellenőrzésének hiányosságai miatt a befolyó járulék kevesebb a lehetségesnél.
- Az adókerülő magatartás egyúttal járulékkerülő magatartás is, ami szintén rontja az egészségügy helyzetét.
- A közalkalmazotti bértábla 50 százalékos emelése, és az ennek nyomán megvalósult több, mint 30 százalékos keresetnövekedés jelentős, de csak átmeneti lépés volt. E két évvel ezelőtti esemény gyakori újraemlegetése a kormányzat részéről ma már inkább bosszantóan hat az egészségügyi munkavállalók számára. A bérfejlesztés folyamatos értékvesztését elősegíti, hogy a dologi költségek fedezete a szükségesnél jóval kisebb mértékben emelkedett az elmúlt években és idén is.
- A dologi költségek fedezetének értékcsökkenése következtében egyre nehezebben, gyakran egyáltalán nem tarthatók be a szigorodó minimumfeltétel rendeletek elvárásai. A jogalkotás ezen túlmenően is könnyen és gyorsan hoz olyan előremutató jogszabályokat, amelyeket örömmel fogadnánk, ha a megvalósításukhoz és betartásukhoz szükséges pénz rendelkezésünkre állna.
- Továbbra is megoldatlan a betegjogok kiteljesedéséből fakadó többletköltségek fedezete, így a betegeknek joggal kifizetett nagy összegű kártérítések nemcsak a kár fedezetét, de tíz következő beteg ellátásának fedezethiányát is jelentik.
- Az egészségügyi intézmények költségeinek térítését legnagyobb részt - annyira, amennyire - az OEP állja, de a tulajdonosoktól elvárt fejlesztési, beruházási és működéstámogatási pénzek hiánya is egyre nyomasztóbb. E gond nem csak a mintegy 160 kórházfenntartó, de a további mintegy 3000 települési önkormányzatot is érinti. Még megoldatlanabb a nem önkormányzati (állami, tárcaszintű és egyházi) intézetek, ezen belül elsősorban az egyetemi klinikák tulajdonosi finanszírozása. Mára a legnehezebb feladatokat ellátó intézetek vannak a legnagyobb bajban.

Mindezen gondokat belátva szolidárisak vagyunk a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar dolgozóival. Felhívunk minden egészségügyben dolgozó munkavállalót és érdekképviseletet az együttes gondolkodásra és fellépésre. Várjuk a társadalom többi tagjának támogatását, hiszen tiltakozó
megmozdulásaink alapvetően róluk szólnak.

Budapest, 2004. július 21.

SOTE Szakszervezet Vezetősége

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek