Vezetésre tréningeznek a pszichiáterek

Közzétéve: 2005. 02. 13. 13:23 -

• 3 perc olvasás

A mentális egészséggondozás intézményrendszerének szervezésére, irányítására is felkészülnek a pszichiáterek.

Norman Sartorius John Henderson

Szakmai tudás már kevés az egészségügyi vezetőnek

Körülbelül tíz éve kezdődött el a közép-kelet európai országokban a fiatal pszichiáterek vezetői készségeinek fejlesztését célzó tréning-sorozat. A Pszichiátriai Világszövetség (World Psychiatric Association, WPA) által támogatott kurzusokon az érintettek először a karrierépítés elméleti és gyakorlati tudnivalóit sajátították el. Idővel azonban kiderült, hogy szükség van olyan szakemberekre, akik a magas szintű szakmai képzettség és felkészültség mellett alkalmasak a mentális egészséggondozás intézményrendszerének megszervezésére, irányítására is. Ezzel a céllal szervezi a mostani „Leadership Charasterictic for Psychiatrists" című kurzust a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány. (Kivált sürgető igény ez, mert Magyarországon több pszichiátriai osztályra nem találnak megfelelő vezetőt. Márpedig egy adott település, körzet mentálhigiénés ellátásának léte, színvonala múlhat ezen.) A workshop ötlete dr. Füredi János professzortól, az alapítvány kuratóriuma elnökétől és Norman Sartoriustól származik. Ők választják ki a jelentkezők közül – a jelölt eddigi pályafutása és személyisége alapján – a kurzus résztvevőit is - tájékoztatta a Weborvost Tolnai Kata PR manager.

Nyitottak a változtatásra

A legfontosabb szempont, amelyet a kiválasztás során figyelembe vesznek, hogy a jelentkező mennyire tudja: mit akar megváltoztatni eddigi munkájában, de értelemszerűen az is fontos, hogy nyitott legyen e megfogalmazott változtatási szándék végrehajtására. Ez azért lényeges kitétel, mert a továbbképzésen azok a pszichiáter szakorvosok vesznek részt, akik a közeljövőben irányítóként, menedzserként jönnek szóba a hazai ellátásban.

Mi történik a tréningen?

A kurzus során a hallgatók nem tipikusan hagyományos formában sajátítják el a vezetői készségeket. Olyan fontos témák kerülnek napirendre, mint a pszichiátriai ellátás szükségleteinek felmérése, megtanulják, hogy milyen döntési folyamaton keresztül juthatnak el a lehetőségek mérlegelésével a legelőnyösebb választáshoz, segítséget kapnak ahhoz, miképpen lássák el nemzetközileg elfogadott eszközökkel, felszerelésekkel az általuk irányított tevékenységet, munkahelyet, hogyan gazdálkodjanak minél eredményesebben a pénzügyi forrásokkal.

A gyakorlati kérdéseken túl, természetesen szerepel a programban a vezetői stílus kialakítása, gyakorlása, a beosztottakkal való bánásmód, törődés mikéntje. Szóba kerül a test és lélek fejlesztése, s a résztvevők hasznos technikákat sajátítanak el a kiégési szindróma megelőzésére. Ez a jelenség az egészségügyben dolgozók közül, az intenzív ellátással foglalkozók mellett, a pszichiátereket sújtja leginkább.

A tréning résztvevői jártasságot szereznek a kommunikációban, az információszerzésben, valamint a tájékoztatásban, beleértve a közvélemény, továbbá a szolgálatot fenntartók, a döntéshozók, a kormány informálását is az ágazat legfontosabb történéseiről, általános helyzetéről. Végezetül szóba kerül az alkalmazott módszerek értékelése, valamint a páciensek és a közösség elégedettségének felmérése, elemzése is. Ez a fajta felkészítés lényegében hiánypótoló, a maga nemében egyedülálló a pszichiáterek körében.


Háttér

Tavaly szakmai rendezvényen és a médiában is elhangzott, hogy a magyar szakemberek az elméleti pszichiátriai kutatásokban kifejtett tudományos munkásságukkal a világranglista előkelő 6., 7. helyén álltak. Ez elgondolkodtató, hiszen nagyon túlterhelt, nem jól fizetett, fokozottan stresszes szakmáról van szó. Miként lehetséges, hogy mégis ilyen sikeres az elméleti kutatás hazánkban?

Dr. Füredi János (a tréninget szervező Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke) a következőket mondja erről: Manapság a pszichiátriát választó fiatalok általában először elmennek elméleti intézetbe, megszerzik a PhD-fokozatot, aztán a klinikumban folytatják a kutatást, tehát otthon vannak a tudományban, eredményeiket rangos nemzetközi folyóiratokban publikálják. A mi korosztályunk, vagyis az idősebbek, a klinikumban kezdték a pályájukat, így a kutatásaikat is. Ez a generáció az utóbbi 5-10 évben kezd felhagyni a tudományos munkával, arról nem is beszélve, hogy többen meghaltak vagy külföldre mentek.

A másik ok, amiért olyan kiváló elméleti teljesítmények születtek az elmúlt tíz évben, hogy a pszichiáterek nagy része külföldi tanulmányutakra ment hosszabb-rövidebb időre. Nyelvet, módszert tanultak, hoztak haza, és itthon folytatták a máshol megkezdett tudományos kutatást.

Kövess minket!

pszichiátria
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek