17 százalékkal csökkent az adrenalin szint, ha a szívbeteg látogatója kutyával érkezett.
Kathie M. Cole (Univ. California, Los Angeles, CA, USA) és munkatársai súlyos szívelégtelenségben szenvedő betegeket vizsgáltak, akiket három alkalommal kerestek fel látogatók. A tanulmányban 76 beteg vett részt, akiket egyik alkalommal csak a részletes kardiológiai vizsgálat végett a kutatók kerestek fel, a másik alkalommal egy ember, ismét máskor pedig két látogató volt: egy ember és egy kutya.
Tudományos alapossággal választották ki a látogatókat is: tizenkét, különböző fajtájú eb szerepelt a csoportban és csak megfelelően viselkedő és egészséges kutyák vehettek részt a tanulmányban. A betegek kardiológiai vizsgálata a látogató vagy látogatók megjelenése előtt, a tizenkét perces vizit nyolcadik percében, végül azt követően történt. Minden alkalommal kitöltötték a szorongás mértékére vonatkozó kérdőívet, mérték a vér adrenalin- és noradrenalin szintjét, valamint a szív bal kamrájában, illetve a tüdő főverőerében uralkodó nyomást.
A szívbetegek szorongása a mérések szerint nem változott, ha csak a vizsgálatokat végzők voltak jelen, viszont 10 százalékkal csökkent, ha ember látogatta meg őket. Ennél még hatásosabb volt, ha az embert kutya is kísérte: a szorongás jelző skála szerint a betegek 24 százalékkal lettek nyugodtabbak. A pszichés feszültségre jellemző adrenalin szint hét százalékkal nőtt, ha nem voltak kedves látogatók, csak vizsgáló szakemberek. Emberi látogató megjelenése az adrenalin szintjét két százalékkal mérsékelte, de ennél sokkal kifejezettebben – 17 százalékkal - csökkent a médiában stress-hormonként emlegetett anyag vérszintje.
A kutya-látogatók kedvező hatását a szív működésére vonatkozó mérések is megerősítették: ha nem volt vendég, a szív bal kamrájában a nyomás öt százalékkal nőtt, a nyomás növekedése már csak három százalék volt, ezzel szemben ha a látogató kutyával együtt állított be a beteghez, a bal kamrai nyomás tíz százalékkal lett alacsonyabb. „A kutya megnyugtat. Az embereket boldogabbá és békésebbé teszi" – mondta a vizsgálat vezetője. „Ez óriási eredmény, ha valaki rosszul érzi magát és szorong".
(Forrás:ACC Heart Health News, 2005, december 29)