„Nem is jöttünk haza, csak Budapesten élünk''

Fél évig is eltart a hatósági engedélyek megszerzése, a szabályok ellentmondásosak, nem megfelelően ismerik el a Nyugat-Európában végzett szakmai továbbképzéseket – így foglalható össze a külföldről hazatérő dr. Fülöp Rita radiológus tapasztalatai, akivel egyik első magyarországi munkanapján beszélgettünk.

Érdekes riportot láthattunk február 5-én, az RTL Híradóban a hazatérés problémáiról. Tényleg ennyire nehéz hazajönni?

Kismértékben helyesbítem az ott elhangzottakat, ugyanis kaptunk munkát itthon, de csak a működési engedély megszerzése után volt erre lehetőségünk. Én jelenleg két helyen dolgozom, mindkét intézményben bizalommal, szívesen és szívélyesen fogadtak, valamint más kórházakkal is beszéltünk az együttműködésről, ahol hasonló pozitív hozzáállást tapasztaltam. Csak a bürokráciát felednénk…

Tavaly több mint 1100 magyar orvos váltotta ki az EEKH igazolását a külföldi munkavállaláshoz. Azokkal nem foglalkozik a statisztika, akik hazatérnek. De miért tér haza egy magyar orvos Nyugat-Európából?

2002-ben, pályakezdő radiológus házaspárként elsősorban anyagi indíttatásból mentünk Svédországba. A szakvizsga után, számos másodállást elvállalva sem volt biztos az anyagi helyzetünk, amit az első gyerekünk megszületése tovább rontott. De akkor úgy mentünk külföldre, hogy hazatérünk, mert a gyerekeket szerettük volna magyar környezetben felnevelni.

Miért ment ki külföldre nyolc éve egy magyar orvos?

Az első szervezett csoport tagjai voltunk, akik Svédországban vállaltak munkát. Emlékszem, a szakmai tapasztalatcsere elősegítése érdekében még a Magyar Orvosi Kamara is segített. Göteborg közelébe mentünk, elsősorban patológusok és radiológusok. Öt év alatt talán nyolcan tértek vissza. Voltak, akik rájöttek, hogy nem tudnak beilleszkedni az ottani életstílusba, és ahol nem volt két kereső, ott anyagilag sem érte teljesen meg a kiköltözés. A csapat fele kint maradt hosszabb távon, mi öt év Svédország után Barcelonába mentünk.

Ma miért mennek ki az orvosok külföldre?

Míg korábban a pénzkereset, a gazdasági stabilizálódás volt az indok, ma emellett még a külföldi karrier lehet a cél. A medikusok valószínűleg már az egyetem alatt eltervezik, hogy külföldön fognak dolgozni. Az itthoni kereseti lehetőségek szerényebbek, amelyhez lefelé csúszó egészségügyi ellátás párosul, ami nem biztos, hogy motiválja a fiatalokat. Bár, azt is meg kell jegyezni, hogy léteznek kiváló szakmai műhelyek itthon – csak nem mindenkinek van esélye bekerülni oda.

Hogyan tudtak hazatérni?

Tulajdonképpen nem is jöttünk haza, csak Budapesten élünk. Azért tudtunk hazajönni, mert a teleradiológiának köszönhetően olyan konstrukciót tudtunk kialakítani, amellyel nem feltétlenül kell a magyar egészségügyi rendszerbe beilleszkedni. A külföldi szálak és munkalehetőségek fenntartásával, magyar kulturális környezetben folytathatjuk családunk életét. Ha nem tudnánk a barcelonai munkánkat itthon végezni, nem is gondolkodhattunk volna a hazatérésen.

Miért fontos a magyar környezet?

Külföldön a szakmai előmenetelről, a nyugodt, biztonságos életről, lakásról, autóról sokat hallani, hiszen ezekre mindenki büszke. A közös kultúra hiányáról, a honvágyról, a szociális háló felbomlásáról, az emberi kapcsolatok hiányáról viszont kevés szó esik. Külföldinek lenni mindenhol nehéz. Hiányzik a hasonló gondolkodásmód, a humor, az összetartozás, az, hogy ránk kopognak, hogy a szomszédunkkal megkínáljuk egymást a süteménnyel. De az sem elhanyagolható szempont, hogy a gyerekek ne spanyolul és katalánul, hanem magyarul tudják elmondani, hogy mi történt velük az iskolába. A külföldi létet persze mindenki másképpen éli meg, nekünk ezek az értékek voltak fontosak.

Jobb idehaza?

Magyar szomszédjaink vannak, a gyerekek magyar iskolába járnak, itthon elkezdték megismerni az országot, a nyelvet, a kultúrát. Ez jó. Viszont a számunkra köldökzsinórként működő teleradiológia nélkül mi nem tudnánk létezni itthon.

Mi fogadja a nyolc éve külföldön élő orvosokat itthon?

Férjem öt, én négy uniós országban vagyunk regisztrálva radiológus szakorvosként. Ez a folyamat mindenhol azonos módon folyt, kivéve Nagy- Britanniát. Szükség volt a diplomák hivatalos másolatára és az erkölcsi bizonyítványra abból az országból, ahol az utóbbi öt évben éltünk és dolgoztunk. Nagy Britanniában ez kiegészül a személyi azonosítással, és ezt követően megkapjuk a regisztrációt. Szeptemberben nekikezdtünk annak, amit eddig is végigcsináltunk, ha egy újabb országban regisztráltuk magunkat. Felújítottuk a TAJ-kártyát, lakcímkártyát. E tekintetben az okmányirodákban gyorsan, hatékonyan és kiválóan működnek, komoly fejlődés tapasztalható itthon. Ezek után nekiálltunk az orvosi diploma aktívvá tételének és a munkakeresésnek.

Ha jól sejtjük, káosszal szembesültek.

Már az is meglepett, hogy itthon magyar erkölcsi bizonyítvány kérték, ami lehetőséget ad arra, hogy máshol, az Európai Unióban eljárás alatt álló személy munkát vállaljon itthon. Aztán kiderült, hogy az alapnyilvántartásban ugyan benne voltunk, de a szakmai nyilvántartásból töröltek bennünket, mert nem gyűjtöttük össze itthon szakmai kreditpontjainkat. Aztán az is kiderült, hogy a nemzetközi szakmai életben mindenhol elfogadott CME-kreditpontokat csak korlátozottan lehet itthon elismertetni, egy neves amerikai vagy európai nemzetközi kongresszus nem ér semmit, azoknál, akik magyar diplomát szereztek. Szóval, ha magyar orvos vagy és visszatérsz, csak bizonyos feltételekkel vesznek fel ismét a működési nyilvántartásba.

Mennyi időbe és pénzbe került a szakmai hazatérés?

El kell végezni néhány kötelező kurzust, ki kell kérni az ÁNTSZ engedélyeket darabonként 35.000 Ft-ért, céget kell alapítani felelősségbiztosítást kötni, magyar oltási könyvvel nem rendelkezőknek oltási könyvet kiváltani, Hepatitis-B oltást beadatni, összesen több százezer forintos költséget jelent. A bürokrácia szinten minden megvan ahhoz, hogy ne lehessen könnyen hazajönni Magyarországra, és agilis hozzáállás mellett is legalább fél évig tart ez a feladat. Arról ne is beszéljünk, mi történne, ha valaki nem magyarul, hanem angolul szeretné végigvinni a folyamatot, mert arra jelenleg nincs lehetőség.

Hogyan sikerült a szakmai visszailleszkedés?

Az én egyik szakterületem a mammográfia, ez beteghez kötött, a teleradiológiai tevékenység itt nem nem nagyon működik. Svédországban elsősorban Tabár László irányelveit követik a mammográfiai ellátásban, ezért olyan intézményt kerestem itthon, ahol folytathatom azt, amit Svédországban megtanultam. Mind a magán, mind az állami szektorban bizalommal, segítőkészen fogadtak. Én itthon is szeretem, amit csinálok, tetszik a munka.

Hogyan működik a tudástranszfer Nyugat-Európa és Magyarország között?

Mammográfiában napi, intenzív kapcsolatban állunk a betegekkel. Onnantól, hogy a beteg belép a jól szervezett rendszerbe, pontosan meghatározott lépcsők vezetik a diagnózistól a terápiáig. Ebben a magyar ellátás alapvetően nagyon magas színvonalú, de Nyugat-Európában számtalan olyan új módszer van, amit meg lehetne teremteni itthon. Ehhez nemcsak megfelelő eszközökre, erőforrásokra, hanem a munkafolyamatok megszervezésére és jó orvos – beteg kapcsolatra és minőségi kontrollra is szükség van.