Búcsú Molnár Lajostól

Molnár Lajos

Lemondásával ugyanis saját pártjának új vezetését zsarol(hat)ja meg, belekényszerítve őket ezzel a több-biztosítós modell melletti harcos kiállásba, akármit is jelentsen ez utóbbi fogalom a párt tagjai számára. (Az SZDSZ egyetlen azonosítási felülete az egészségügy.) Jó időben mondott le azért is, mert mindaz, amit maga után hagyott, most kezd felszínre kerülni: pontatlan, áttekinthetetlen betegutak, indokolatlan gyakorisággal szedett vizitdíjak, rossz politikai alkuk mentén megmaradt, életképtelen kiskórházak, bizonytalan betegek, akiknek a kiszolgáltatottsága – a szándékok ellenére – tovább növekedett.

Molnár kormányon belüli pozíciója az utóbbi időben látványosan meggyengült, az elnökváltással Kuncze sem tarthat védőernyőt tovább fölötte, és minden valószínűség szerint belefáradt a sajtó napi többszöri vegzálásába is. Rövidre vágva, éppen időben távozott. Lemondásával megelőzte a szocialistákat.
Teljesítménye mindezek ellenére figyelemre méltó. Elsősorban bátorsága, a bátorsága nyomán született intézkedések széles köre, mélysége elgondolkodtató. Az elmúlt bő fél év történetéből jól látszik, hogy kormányzati oldalon van esély a cselekvésre, csak elszántság kell hozzá. Molnár elszánt volt, a végtelenségig.

A nagy kérdés, mi lesz ezek után a biztosítói oldal reformjával. Molnár lemondásával nem csak saját pártját kívánta sarokba szorítani, de az MSZP-t is, hogy ne lehessen elsinkófálni az újabb, értelmezése alapján még hiányzó lépést, a versengő magánbiztosítók beengedését a közfinanszírozott szolgáltatások és az OEP közé. A miniszterelnök friss nyilatkozatai Molnárt igazolják. A lemondás ugyanakkor a tehetetlenség jele is, vitathatatlanul. Ez kedvez a szocialistáknak, és mindazoknak, akik Molnár elképzeléseit e tekintetben nem támogatják.

Fogy az idő, a minisztercsere mindenképpen lendületvesztést okoz. Márpedig az idő fontos faktorrá nőtte ki magát a következő lépés megtételéhez. (Nyilvánvalóan így gondolta ezt Molnár Lajos is, amikor a lemondás mellett döntött.) A szocialisták számára mindenesetre történelmi esély kínálkozik arra, hogy visszaszerezzék – akár részleges - kontrolljukat az egészségügy irányítása felett, még akkor is, ha a miniszterállítás joga változatlanul a liberális pártnál maradt. Vajon az MSZP megérezte-e erejének növekedését, tisztában van-e azzal, hogy innentől kezdve nem csak frakcióüléseken füstölöghetnek az egészségügy átalakításának botladozásai miatt, de tevőlegesen is alakíthatják az ágazat további sorsát?
A teljes cikk itt olvasható