„Közeleg a pillanat, amikor a nemzet képviseletében a kormány újabb áldozatot fog kérni az egészségügytől, a benne dolgozóktól” – dr. Szepesi András jegyzete.
MÁSODIK RÉSZ
Rendben lezajlott a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nagygyűlése a Hősök terén. Megkönnyebbülve írom a jegyzet második részét. Aggodalmaim többsége szertefoszlott. Nem lett pártrendezvény, nem tett senki kísérletet az einstandolására. Egyetlen árva vidéki ellenzéki polgármester bukkant fel (többet a kormányzati média sem mutatott), néhány tucat boldogtalan oltásellenes tüntető próbált hatást gyakorolni, őket a TEK egyenruhásai szelíden a tér szélén tartották. Néhány artikulálatlan kiáltáson kívül semmi zavaró esemény nem volt, ilyenből egy vidéki focimeccsen a „libalegelőn” is többet lehet hallani.
Csak késő este láttam a Facebookon, hogy néhány ellenzéki politikus, a MESZK minden pártnak levélben megküldött udvarias, de határozott kérése ellenére csak odatolakodott, hogy a tömeg szélén fotóztassa magát. Nem hiszem, hogy a nagygyűlés résztvevőinek többsége ezt örömmel vette. Intelligens politikus nem akarhat rosszat a potenciális választóinak. Márpedig a MESZK nagygyűlésnek a leggonoszabb troll se tudott volna annyit ártani mint az a néhány politikai figura, aki odament. És hiába ígértek bármit. Ma erre nincs lehetőségük. Arra sincs garancia, hogy jövőre nyernek. A szakdolgozókon pedig most kell segíteni. Aki ezt nem érti, az holnap ne akarjon országot vezetni…
Mennyien voltak?
Sokan. Ilyenkor a médiumok (irányultságuknak megfelelően) számháborút szoktak játszani. Maradjunk annyiban, hogy több ezren. Egy olyan ágazatban, amelynek a dolgozói egyenletesen „borítják be” az országot, a nagy többségnek több órát kell utazni a Hősök teréig. Egy olyan szakterületen, ahol több ezer dolgozó reggel 6-8 óra között fejezte be az éjszakai műszakot, és csontfáradtan készült zuhanyozni, és már a reggeli falatok mellett elaludt. Olyan ágazatban, ahol a dolgozók több ezres tömege a nagygyűlés ideje alatt szolgálatban volt, ápolt, segítette a gyógyítást és eszébe nem jutott sztrájkolni, hogy mint egy gyári munkás az esztergapadot otthagyva tüntetni menjen. És a harmadik szakdolgozói csoport készült az esti műszak felvételére, és csak akkor mehetett a Hősök terére, ha biztonsággal visszaért a kórházába. Megint csak több ezren nem jöhettek el a rendezvényre, mert olyan távol van a munkahelyük. És remélhetőleg voltak olyanok is, akik a több mint egy éve „bentragadt” szabadságukon pihentek, hogy legyen erejük a jövő héten is odaállni a betegágy mellé.
Ha ezt végiggondoljuk, akkor nyugodtan mondhatjuk a közvéleményt képviselő politikusoknak és médiamunkásoknak: nagyon sokan voltak. És nagyon sok társukat képviselték, akik hozzám hasonlóan egész nap követtük az eseményeket. Számítógépen, telefonon, híradásokból, hála a modern technikának.
Szervezés
Az időjárás viszonylag kegyes volt. Napok óta ijesztgettek felhőszakadással, zivatarral, viharos széllel. Még pénteken délelőtt ennek valószínűségét 90%-ra becsülték. Késő estére 70%-ra csökkent, majd minimumra. Végül is a többnyire szép fehér vagy zöld esernyők napernyőként funkcionáltak, mert délre már a tűző napon kellett állni és a hőmérő se lehetett távol a 40 foktól.
A rendezés professzionális volt, a technika mértéktartó, de működött a hangosítás és a kivetítő is. Hogy nem egy rideg pártrendezvényen, hanem egész életükben másokról gondoskodó emberek rendezvényén vagyunk, azt a legjobban a nagy számú mobilvécé mutatta. Sokan, messziről érkeztek, és ezen segíteni kellett.
Hogy nem egy szedett-vedett módon összetrombitált (politikai) rendezvényen vagyunk, azt mutatták az összetartó csoportok, gyakran a megyét vagy várost jelző tábláikkal, és amikor a levezető elnök kereste őket, akkor csoportosan integettek, válaszoltak nekik.
A rendezvény bonyolítása a szakszerűség és a meghittebb közösségi hangulat különös elegyét mutatta. Nem bízták profikra, színészekre, színvonalas „dumagépre” hanem lényegében az alelnök asszony és az elnök vitték végig. Egy profi orátor, egy politikus izzásig hevítette volna a hangulatot, ehelyett valami bájos amatőrséggel folydogált a program, de a hallgatóság teljes egyetértésével. Ez is mutatta azt, amit a tegnapi első részben írtam, és egy régebbi jegyzetben kifejtettem. Különleges ez a társaság, saját informális kultúrával, network-kel, láthatatlan szálakkal átszőve. És ez nem valakik ellen, hanem a betegeikért, a munkájuk részeként alakult ki.
Program
Balogh Zoltán MESZK-elnök beszéde a gyűlés előzményeiről, okairól egy tapasztalt érdekvédelmi vezető komoly összefoglalója. Egyetemi oktatóhoz méltó precíz fogalmazás, bátor szókimondás. Nem vagdalkozik, nem vádaskodik indulatokkal fűtve, hanem a tényeket sorolja.
Közjátékként felszólalnak a társ-érdekképviseletek, betegszervezetek képviselői, okosan, empátiásan segítően. Orvoskamara, gyógyszerész kamara, Független Egészségügyi Szakszervezet, országos betegegyesület. Utána az alelnök asszony hosszan olvassa a támogató szervezetek névsorát.
Közöttük a két miniszter rövid, udvarias köszöntő levelét, amelyben a szakdolgozók munkáját tisztelettel említik, elismerik. Itt volt egy komoly, spontán érzelem-hangulat kinyilvánítás, különösen Kásler miniszter úr vonatkozásában. Ezt a médiumok bőségesen tárgyalták és még sokáig fogják visszhangozni. Számos oka van. Mind a MESZK-elnök és a nagygyűlés további megszólalói kifejtik, a Kiáltványuk 12 pontja tartalmazza: a jogállási törvény keserű piruláját „úgy nyomták le a torkukon”, egyeztetés nélkül, hogy még arról a kis mézről is megfeledkeztek, amit az orvosok esetén a jelentős béremelés jelent. Ezért ők egyértelműen a két miniszter, de főleg az egészségügyet a kormányban képviselő miniszter felelősségének tartják. Tőle elvárták volna, hogy mélyebben és belülről ismerje az ágazatot.
Jelentés a valóságról
Ezután következett a rendezvény számomra legérdekesebb része, a viszonylag nagy számú hozzászólás és beszámoló az elmúlt évükről. Megrázó élmény közvetlenül az érintettektől hallani a „jelentést a valóságról”. Ennek meghallgatását kötelezővé tenném minden egészségügyi szervező-irányító személy számára. Ebből (is) kellene felépíteni azt a cselekvési programot, ami a járvány utáni rekonstrukció finomhangolásához nélkülözhetetlen. Persze kritikával kielemezve, az egyedit az általánostól megkülönböztetve.
Nyilván ez nem volt tudatos, de ennek a gyűlésnek a szellemi hozadéka (és ha kiegészítenék az orvosok sajátos tapasztalataival!) akkor ez egy megfizethetetlen tanulmány az egészségügy mai állapotáról, amit okos egészségügy politikusoknak nem elutasítani, hanem használni kellene.
A Kiáltvány a nagygyűlés kvintesszenciája. El kellene fogadni, alkalmazni kellene. Most éppen kegyelmi állapot van, a járvány nálunk majdnem szünetel. De a környezetünk és a távolabbi világ egyáltalán nem nyugodt, inkább fenyegető. Tudja ezt a kormányunk, nem hiába rendelte el az egészségügyi dolgozók kötelező oltását. Nem véletlenül kezd mától kampányt a több mint félmillió oltatlan idős ember immunizálására. Nem véletlenül nyitották ki a kaput a gyermekek oltása előtt, addig a határig, amit a mai tudomány megenged. Nem véletlenül lehet szinte szabadon választani a meglehetős bőséggel rendelkezésre álló oltóanyagok közül.
Meglehetősen konfúzus magyarázatokkal, de nyílik a kapu a harmadik oltás előtt. Dicséretes igyekezet, menteni a menthetőt. De közeleg a pillanat, amikor a nemzet képviseletében a kormány újabb áldozatot fog kérni az egészségügytől, a benne dolgozóktól. Ők ezt, akár a saját veszélyeztetésük, egészségük árán is meg fogják adni. Még akkor is, ha egy kisebb számháború zajlik a létszámuk körül. Mennyivel lettek kevesebben és megállt-e a fogyásuk? Kásler miniszter úr optimista nyilatkozata mintha ellentmondásban lenne a személyes tapasztalataikkal.
Ceterum censeo: bis dat, qui cito dat!
Két római mondás egymás mellett, szinte erősíti a mondanivalómat.
Szerintem, az is a védekezés része, ha erősítjük az egészségügy kapacitásait, személyi állományát, a dolgozók egészségének javítását, hogy el tudják viselni a rájuk váró terheket.
Ez lenne az igazságos, tehát tisztességes megoldás.
Legyen ez a nagygyűlés legfontosabb üzenete.
Címlapkép: Ilja Repin: Tüntetés 1905. október 17-én. Olaj vásznon. 184x322 cm. Orosz Múzeum. Szentpétervár.
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!