Mit ér a beteg, ha magyar?

Kezelés közben

Erkölcs. Ez a fogalom volt a vezérfonala a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság rendkívüli ülésének, amelyen – többek között – arra kerestek választ, mennyit ér az emberi élet. Némi eufemizmussal: mit ér az ember, ha magyar?

Nem sokat. Ez leginkább Bodoky György előadásából derült ki, aki elmondta: miközben évről évre nő hazánkban a rákbetegek száma – naponta kilencvenen halnak meg rosszindulatú daganatban – eközben a terápia drámai drágulása folytán az elmúlt egy évtizedben folyamatosan romlott a korszerű gyógymódhoz való hozzáférés esélye.

Mindezt a számok nyelvére lefordítva: míg 1920-ben 5400-an, addig ma már évente közel 33 ezren halnak meg rákban. Az életkori trendet nézve, negyven éves kortól emelkedik a rosszindulatú daganatban megbetegedők száma, amely 55 éves korban kulminál. A rákhalálozás 40 százalékát a tüdő, az emlő illetve a vastagbél rosszindulatú daganatos megbetegedése okozza. Az összhalálozás 27 százalékáért a rák okolható, mint ahogy az elveszített életévek 17 százalékáért is.

A társaság elnöke elismerte, a gyógyítás költségei ugrásszerűen emelkedtek. Míg az 1990-es évek elején a vastagbél-rák kezelésének gyógyszerköltsége 20 ezer forint volt, ez ma már 13 millió. Igaz, ennek fejében a vastagbél rákban megbetegedettek túlélési esélye 30 hónap az 1993-as 5 hónappal szemben, s az elmúlt tíz évben háromszorosára nőtt az emlőrákosok túlélési esélye is. A korszerű gyógyszereknek tudható be, hogy hétszeresére nőtt az átlagos túlélés.

A korszerű terápia sokba kerül, ám Magyarország nem esik túlzásba a kiadásokat tekintve. Az összes egészségügyi kiadáson belül 19 százalékot tesznek ki a gyógyszerek, s ebből csupán 3,5 százalék jut a daganatos betegek kezelésére. Ez körülbelül fele a francia aránynak. Autópálya egységben számolva az egy rákbetegre jutó gyógyszerköltségből 4,5 cm autópálya építhető. Maradva e példánál: 20 km autópálya árából minden vastagbélrákos beteg megkaphatná a legkorszerűbb gyógyszerelést, ellátást.

Hiba lenne azonban kizárólag pénzügyi kérdésként kezelni a rákbetegséget. E modern kori pestissel kapcsolatban hangsúlyosan szólni kell a felelősségről is. Az egyénnek azt kellene számba vennie, hogy vajon életmódja – beleértve a szűrővizsgálatokon való részvételt is - predesztinálja vagy épp ellenkezőleg, kivédeni igyekszik e kór bármilyen formáját. Az orvos kötelessége – Bodoky György szerint – a beteg minél részletesebb informálása, a szakmapolitika tennivalója a prioritások felállítása, a finanszírozhatóság pontos bemutatása. A legnehezebb feladat azonban a politikára hárul: nyíltan, s egyértelműen beszélni arról, mit képes, s mit nem finanszírozni, nyilvánosan vállalva azt is, ha egyes esetekben nincs mód a kezelés költségének vállalására. Mindez azonban már nem csupán orvosi, hanem erkölcsi kérdés is.