Orvoshiány: hirdessünk külföldön

Az már most látható, hogy a jelenlegi intézkedések kevésnek bizonyulnak az orvoshiány megoldására. Ez annak ellenére igaz, hogy a hazai orvosképzés hallgatóinak létszámát évről évre növelik. A leendő doktorok zöme azt tervezi, hogy szakvizsgájának megszerzése után vagy külföldön próbál szerencsét, vagy az egyetemi padból kikerülve valamelyik gyógyszercégnél helyezkedik el. Arra szinte senki sem vágyik, hogy az ország vidéki körzeteiben háziorvosként dolgozzon.

Az orvoshiány problémájának megoldására egy külföldről hazatelepült főorvos fogalmazott meg érdekes véleményt az egyik orvosi szaklapban. Dr. Pintér Emil, aki évtizedeken keresztül Svájcban dolgozott, úgy véli, hogy manapság nálunk is hasonló helyzet van kialakulóban, mint Svájcban a 60-as évek elején. Ott abban az időben gazdasági konjuktúra mellett veszedelmes orvoshiány alakult ki. Ennek okai pedig hasonlóak lehettek a jelenlegi magyar valósághoz. Így például az orvosi hivatás iránti megcsappant érdeklődés (Bernben 1962-ben mindössze 21 orvostanhallgató végzett), az akkori igényhez képest igen szerénynek mondható bérezés (a fizetések egy titkárnő jövedelmével egyeztek), az orvosok csökkent társadalmi elismerése, illetve a hivatással együtt járó hatalmas teher (a kiskórházakban az orvosok két naponta ügyeltek anyagi ellenszolgáltatás nélkül). Ezek a körülmények kivándorlási lavinát indítottak el: a doktorok többsége Amerikába távozott.

A problémát Svájc úgy oldotta meg, hogy különböző központi intézkedések bevezetésével elősegítette a külföldi orvosok munkavállalását. Így állt elő az a helyzet is, hogy a Pintér főorvos által vezetett 115 ágyas magánkórházban csehekkel, lengyelekkel, magyarokkal és abesszin kollegákkal kellett feltölteni az orvosi kart. Annak ellenére, hogy ez a magánkórház mintegy 14 ezer frankot adott ki hirdetésekre, mégsem talált az osztályaira svájci orvost.

Dr. Pintér Emil idővel aztán rájött, hogy a megfogalmazott álláshirdetéseket nem Svájcban, hanem Ausztriában, vagy Németország közepes méretű városaiban kell feladnia. Ez a próbálkozás eredményesnek bizonyult. A bevándorló orvosok és nővérek munkájával semmi probléma nem volt, a kezdeti nyelvi illetve alkalmazkodási nehézségek után tökéletesen „belenőttek" az egészségügyi rendszerbe - fogalmazott a nyugdíjas főorvos.
Az akkori bevándorlókból mára számos egyetemi tanár, intézetvezető főorvos, kiváló eredményeket produkáló kutató lett. De hasonlóan szép szakmai karrier várt (vár) azokra is, akik éppen Magyarországról mentek, vagy mennek majd el. A főorvos szerint tudomásul kell venni, hogy a világ ma a globalizációról szól, amelyben az orvosok külföldi munkavállalása teljesen természetes jelenség.