Az egészségügyi fejezet így kicsit nagyobb kiadással és kicsit kisebb bevétellel számol jövőre. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak kevesebből kell majd gazdálkodnia, mint az idén. Jövőre 21,5 milliárd forintot kapnak 24 helyett. Az Egészségügyi Minisztérum 2,6 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre, ami több mint 300 millió forint karcsúsítást jelent.
Schvarcz Tibor, az MSZP egészségpolitikusa szerint, 2005-ben több pénz jutott a prevencióra. A sürgősségi betegellátásra is sikerült több forrást szerezni.
Frajna Imre, a Fidesz egészségpolitikusának véleménye szerint idén még reálértéken, jövőre már számszerűen csökken az egészségügyre szánt pénz. A rendszerváltás óta nem volt ilyen.