Rácz Jenő szerint az egészségügyi intézményrendszer stabilitásának záloga a korszerű kórházi ágystruktúra.
Rácz Jenő egészségügyi miniszter sikernek tartja, hogy alig több mint egyéves minisztersége alatt kikerült az ágazat a pártpolitikai csatározásokból, a szakmai viták kerültek előtérbe. Feszített gazdálkodásra számít 2006-ban. Úgy látja, a kormány száz lépés programjának egészségügyet érintő 22 pontos csomagja megfelelő keretet ad a gyógyítómunkának. A tárcavezető szerint az idei év sikeres feladata volt a népegészségügyi program, nőtt a súlyos rákbetegségek megelőzését szolgáló szűrőprogramokon való részvétel. A finanszírozásában, a szűrések népszerűsítésében jelentős részt vállaltak a civil szervezetek és az üzleti szféra. A jövő évi költségvetés is elsődlegesnek tekinti a népegészségügyi programokat – tette hozzá. Folytatódik a sürgősségi betegellátás rendszerének országos szintű kiépítése. A hétmilliárd forint értékű ingatlaneladásból befolyó bevételt az akut betegellátás színvonalának javítására fordítják. Az ingatlanok között van a tárca fővárosi, Béla király úti és Völgy utcai épülete, valamint a Szobi utcában lévő egykori Mentőkórház. Rácz Jenő
Rácz Jenő elmondta azt is: jövőre elkezdődik a II. Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó program, köztük kiemelt helyen áll az onkológiai hálózat fejlesztése. Új centrum épül Veszprémben, ahol Közép-Dunántúl rákbetegeit látják majd el. A jövő év elején kezdik el a sugárterápiás eszközpark korszerűsítését is. A miniszter szerint a jövő évi költségvetés ismeretében úgy lehet biztosítani az egészségügyi intézményrendszer stabilitását, hogy felgyorsítják a kórházi ágystruktúra átalakítását. Ezt segíti a megváltozó tb-finanszírozás is, amely kiemelten preferálja a sürgősségi betegellátást, az onkológiát és a gyermekgyógyászatot. Nem központilag, adminisztratív eszközökkel szeretnék elérni a fölösleges kórházi kapacitások leépítését, azt maguk az intézmények végzik majd el. Ezt segíti, hogy az egyes orvosszakmai kollégiumok meghatározták a betegellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek rendszerét.