Határozott az Alkotmánybíróság a kártérítési ügyben

Az Alkotmánybíróság (Ab) április 29-én hozott határozatával elutasította a stabil vérkészítményektől HCV vírussal megfertőződött veleszületett vérzékenységben
szenvedő állampolgárok egységes állami kártalanításáról szóló 1093/2000. (XI. 24.) szóló kormányhatározat alkotmányosságát megkérdőjelező indítványokat - tudtuk meg az AB hírleveléből.

Az Ab-hoz két indítvány érkezett a 2000-ben született kormányhatározat alkotmányosságát támadva. Mindkét indítványozó kórházi vértranszfúzió során kapott Hepatitis
C vírus (HCV) fertőzést, de nem stabil (hanem úgynevezett labilis) vérkészítménytől, és egyikük sem szenvedett veleszületett vérzékenységben. Igen ám, de a kormányhatározat csak a stabil vérkészítménytől HCV vírussal megfertőződött veleszületett
vérzékenységben szenvedő állampolgárok egységes állami kártalanításáról rendelkezik. Ezt az indítványozók diszkriminációnak nevezték. Az Ab eljárása során
beszerezte az egészségügyi miniszter véleményét is.

A kormányhatározat értelmében kártalanítás összege azok esetében, akiknél nem áll fenn HCV vírus okozta aktív májkárosodás, egyszeri 500 000 Ft, továbbá havi 8000
Ft járadék a májkímélő életmód esetleges többletköltségeire. Azon fertőzöttek esetében pedig, akiknél kimutatható aktív HCV okozta májkárosodás áll fenn, a kártalanítás összege egyszeri kétmillió Ft és havi 12 000 Ft járadék a májkímélő életmód esetleges
többletköltségeire. A havi járadék összege a KSH adatai alapján, a hivatalos infláció mértéke szerint növekszik.

Az Ab szerint az indítványok nem megalapozottak. Az  alkotmánybírák megállapították, hogy a veleszületett vérzékenyek rendszeres kezelésük során kizárólag stabil vérkészítményt (valójában faktorkészítményt) kapnak, például injekció formájában.
E betegcsoport állandó ellátást igényel. A nyolcvanas évek elején a vírus-inaktiválás – sem hazánkban, sem más országban – még nem volt ismert és alkalmazott eljárás, ezért ebben az időszakban a veleszületett vérzékenyek túlnyomó többsége stabil vérkészítménytől fertőződött meg HCV vírussal. A HCV vírus kimutatására alkalmas tesztek csak 1991-ben váltak elérhetővé, azt megelőzően a vérkészítményeket HCV vírusra nem szűrték, így a veleszületett vérzékenyek körében nagyobb volt annak a valószínűsége, hogy HCV fertőzést kapjanak.

Írországban, Kanadában és Angliában is problémát okozott a szűrés hiánya. Az ilyen módon megfertőződött személyek által tömegesen indított perek miatt az államok többsége jogszabályban kártalanítást állapított meg.

Napjainkban a stabil vérkészítmények többszörös ellenőrzésen és vírus-inaktiválási eljáráson mennek keresztül, ami nagy valószínűséggel szűri ki a HCV vírust a vérkészítményekből. Ennek ellenére a stabil vérkészítmények esetében is elképzelhető a HCV fertőzés, amennyiben az ellenőrzés az „ablakperiódusban" történik, azaz a fertőzés már jelen van a vérben, csak az nem mutatható ki.

A veleszületett vérzékenyek éppen azért, mivel rendszeresen kapnak vérkészítményt, jobban ki voltak téve a HCV vírussal való megfertőződés veszélyének, mint azok, akik például baleset vagy műtéti beavatkozás során egyszeri (vagy kevés) alkalommal kapnak vért. A jogalkotó az egyszerűsített igényérvényesítés lehetőségének bevezetésekor azt vette figyelembe, hogy elvben szinte teljes bizonyossággal kizárható a fertőzés lehetősége. Amennyiben azonban a veleszületett vérzékenységben
szenvedő beteg mégis HCV fertőzést kap, az a vélelem áll fenn, hogy azt kezelése során, stabil vérkészítménytől kapta, azt bizonyítania nem kell.

Az Ab szerint abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége csak akkor állapítható meg, ha az sérti az emberi méltósághoz való jogot. A testület megítélése szerint önmagában az, hogy a veleszületett vérzékenységben szenvedők, akik stabil vérkészítménytől HCV vírussal fertőződtek meg, az irányadó szabályok szerint könnyített igényérvényesítésre jogosultak, alkotmányossági szempontból nem kifogásolható.

A támadott rendelkezések nem értelmezhetők úgy, hogy hátrányosabb helyzetbe hozzák a veleszületett vérzékenyek körén kívül esőket, hiszen igényeiket peres úton ők is érvényesíthetik.

Az Ab rámutatott: a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. Az Ab elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség kritikus nagyságát, vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet. A szélső eseteken túl azonban a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jognak nincs alkotmányos mércéje.

A határozathoz Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolást csatolt, amelyhez Bihari Mihály, Holló András és Kukorelli István alkotmánybírák is csatlakoztak. A négy bíró egyetértett az elutasítással, annak magyarázatát azonban nem osztották, mert szerintük alkotmányjogilag értékelhető összefüggés hiánya miatt kellett volna az indítványokat elutasítani.