Az ígéretek ellenére sem költözhetnek jobb körülmények közé a halmozottan sérült gyerekek.
A karácsonyt a nagytétényi kastély lepusztult oldalszárnyában töltik az ország legsúlyosabb állapotú, halmozottan sérült emberei, pedig 1,3 milliárd forint állami pénzből nemrég felújították számukra korábbi lakóhelyüket, a budatétényi Reménysugár Habilitációs Intézet Kápolna utcai épületegyüttesét. A lakók nagy része másfél éve ugyanazon a helyen étkezik és végzi el a dolgát, az öreg épület szűkös, koedukált szobáiban, mert akadálymentesítés híján nem tudnak kimenni a vécére a kerekes székkel. Néhány szülő nemrég felkereste a sajtót, mert úgy érzik, tarthatatlan, amit a halmozottan sérült gyermekeikkel művelnek. A Reménysugár Habilitációs Intézetben olyan gyermek- és felnőttkorú emberek élnek, akik egyszerre rendelkeznek több, értelmi és testi sérüléssel, vagyis elengedhetetlen lenne a számukra a minél nagyobb nyugalmat biztosító környezet. A szülők közlése szerint életveszélyes állapotok uralkodnak az intézet jelenlegi helyén.
Az intézet fenntartója 2004-től az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, de a szaktárca képtelen eleget tenni ennek a feladatának. A kivitelező cég állítja, hogy a munkát az eredeti kiírásnak megfelelően teljesítették, és senki nem értesítette őket a feltételek változásairól. A megbízó intézmény vezetője nem nyilatkozik, a fenntartó minisztérium pedig arra hivatkozik, hogy a közbeszerzés az intézményé volt, vagyis jogilag nekik lett volna lehetőségük lépni az ügyben. A szaktárca büntetőfeljelentést is kíván tenni az ügyben a beruházás során tapasztalt gondatlanság miatt.