Körbepofozós tánc

A hódmezővásárhelyi kórház

De a társadalomnak az a része, amelyet az eset megvilágított, önmagában is érdemes a nyilvánosság figyelmére – írja a cikk szerzője.

Az elhunyt H. Imre a Csongrád megyei Mindszent külterületén, a Miási út mellett lakott. A közelében lakó szomszédja elmondta, Beteges ember volt H. Imre, korábban be is akart költözni Mindszentre, a szociális otthonba, de végül meggondolta magát. Ha kifizeti az ellátási költséget, olyan kevés maradt volna a nyugdíjából, hogy nem jutott volna italra meg cigarettára.

 A kocsmárosnő, aki valamennyire gondját viselte, elmondta, a kis pénzét, mindet italra és cigarettára költötte. Nagyon kínozta azt asztma, mégis egyik cigarettáról gyújtott a másikra. Az újságíró megkérdezte a kocsmárosnőt és a vendégét, szerintük számít-e az egészségügyi ellátásnál, hogy valaki vigyáz-e az egészségére, beszedi-e a gyógyszert. Szükség van-e szerintük arra, hogy a beteg maga is igyekezzen gondoskodni magáról.

Barna Mihály válaszolt, aki korábban rendszeresen együtt ült a kocsmában Imre bácsival, azt mondta, „ha százezer törvény van rá, én akkor sem engedtem volna tovább szállítani, ha már egyszer ott volt a kórházban. Akármilyen törvényt hoznak, az Imre is, meg én is megdolgoztunk az ellátásért, míg bírtunk. Azt a pénzt akkor úgy vonták le tőlünk, hogy azért az ellátás halálig szól. De ha nem így lett volna, akkor is: akármilyen az ember, akárhány éves, az élete azért csak élet! Ugyanolyan, mint az enyém vagy a magé. Nem igaz?"