A halálesetnek nincs köze a területi ellátási kötelezettségek és a beutalási rend megváltoztatásához.
![]() |
Drámai hangfelvételt játszott le április 11-én az újságíróknak Falus Ferenc, az országos tiszti főorvos annak bizonyítására, hogy egy hétvégi halálesetnél hibázott a hódmezővásárhelyi kórház. A felvétel és az ÁNTSZ által összegyűjtött adatok alapján megállapítható, hogy a kórházból vizsgálat és ellátás nélkül engedték tovább azt a férfit, aki pénteken a Szentes felé haladó mentőautóban meghalt. A kórház emellett mentőtiszt nélküli mentővel küldte tovább a beteget, anélkül, hogy érdemben megvizsgálta volna. A hódmezővásárhelyi polgármester korábban többször hivatkozott arra, hogy városának kórházában nem hibázhattak, hiszen többdiplomás, különösen felkészült orvos fogadta a beteget.
A hangfelvétel mellett a sajtóval szerdán ismertették az ÁNTSZ, az Egészségbiztosítási Felügyelet, valamint az Országos Mentőszolgálat által eddig elvégzett vizsgálatok eredményét. Az elhangzottak szerint a tények döntő többségét feltárták, az összegzésre még várni kell, de az is csak később derülhet ki, indokolt-e a büntetőjogi felelősségre vonás. A betegfelügyelet elnöke, Kovácsy Zsombor és Falus Ferenc is állította: a halálesetnek nincs köze a területi ellátási kötelezettségek és a beutalási rend megváltoztatásához.
Falus Ferenc elmondta, a mindszenti háziorvos, a szentesi kórház és a mentőszolgálat helyesen járt el. Hibázott viszont a hódmezővásárhelyi kórház, mert vizsgálat és ellátás nélkül engedte el a beteget. Falus Ferenc hozzátette: az ügyeletes orvosnő korábban többször is kezelte a férfit, ismerte a betegségét. Az újságíróknak a helyszínen kiosztott levél szerint a hódmezővásárhelyi kórháznak sürgősségi fogadóhelyet kell működtetnie. A jogszabály szerint valamennyi kórháznak kötelessége ellátni a sürgősségi kórképpel érkező betegeket.