Januártól a korábbi húsz védőoltás helyett tizenegy szúrást kell elviselniük a csecsemőknek és a gyermekeknek.
Huszár András, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke elmondta: az oltásváltás idején a házi gyermekorvosoknak oda kell figyelniük. Noha az nem okoz gondot, ha egy régi rend szerint oltott gyereknél az új vakcinákkal folytatják, de arra figyelni kell, hogy mindez a megfelelő arányokban történjen, s valamennyi betegség ellen meglegyen a védettség. A 14 éves korig kötelező és ingyenes magyar védőoltási rendszerben tíz betegség (tuberkulózis, diftéria, tetanusz, szamárköhögés, hepatitisz B, rózsahimlő, kanyaró, mumpsz, járványos gyermekbénulás és a Haemophilus influenza B által okozott agyhártyagyulladás) ellen oltják a gyerekeket. 2006-tól ezek a védőoltások a Magyarországon tartózkodó külföldiek számára is kötelezőek lesznek.
A kevesebb oltáshoz szükséges oltóanyagok beszerzése is egyszerűbb lesz. Az idén a kormány öt évre szóló szerződést kötött a vakcinák szállítására, így a piacot szinte kizárólag a GlaxoSmithKline (GSK) látja el. A gyártó a következő öt évben mintegy 10 milliárd forintért szállít oltóanyagot. A lap információi szerint a cég azzal győzte meg a tendert meghirdető Országos Tisztiorvosi Hivatal szakembereit, hogy négy-hétszáz napos fizetési halasztást adott a kormánynak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a GSK évente háromszor - februárban, márciusban és decemberben - szállít oltóanyagot, a számlát 2007-ben nyújtja be a kormánynak. Ezt a feltételt a többi gyártó nem tudta vállalni. Az összesen hatféle kombinált oltóanyagból ötöt a GSK, egyet, a tuberkulózis elleni védőoltást a Chiron Behring (GmbH) & Co. szállítja.