Van, aki szerint áldás, mások szerint ártás lenne egy olyan szer, amely közömbösítené a szervezetben lévő alkoholt – írja a Magyar Hírlap.
Sarkadi Imre, a termék kikísérletezője és gyártója elégedett az eredménnyel. Az igazgató elmondta, hogy nem csodaszerről van szó, amely varázsütésre kijózanítja a részeg embert, de több mint ezer kísérlettel igazolják, hogy az alkohol kiürülési időszakát a szokásosnak a negyedére csökkenti.
Zacher Gábor belgyógyász-toxikológus szkeptikusan fogadta az új szerről szóló hírt. Szívesen látta volna a három deci bor közömbösítését kórházi körülmények között, vérvétellel ellenőrizve a változást. A főorvos elmondta, az orvostudomány előrébb jár a daganatos megbetegedések gyógyításában, mint az alkoholmérgezésben és a másnaposságban szenvedők kezelésében.