A fejlődő agy nem csak a felnőtt­agy kisebb változata

Molnár Zoltán idegtudós a gének és a környezet szerepét vizsgálja az emberi agy fejlődésében és evolúciójában. Nehéz és összetett terület ez. Az Oxfordban élő professzornak a Yale Egyetem két másik tudósával közösen az angol nyelvű kiadás után magyarul is megjelenik a testről, az agyról és a viselkedésről szóló könyve. A Szabad Föld készített interjút a kutatóval.

– Nagykőrösön született 1964-ben, Szegeden szerzett orvosi diplomát 1988-ban. Ösztöndíjasként 1989-ben került Oxfordba, az agy fejlődését kezdte tanulmányozni, a mai napig ez szenvedélyes kutatási területe. Még mindig nagyon keveset tudunk az agyról?

– Az agykutatás már egyetemi tanulmányaim alatt is lenyűgözött. Benedek György és Bodosi Mihály professzorok nagy hatással voltak a későbbi kutatásaimra. Most Oxfordban a gének és a környezet szerepét vizsgálom az agy fejlődésében. Az idegfejlődési rendellenességek vizsgálata rendkívül fontos, mert egy fejlődési hiba óriási hatással lehet az egyén és családja egész életére. A fejlődő agy nemcsak a felnőtt­agy kisebb változata; ez egy teljesen más szerkezet, más sejtkapcsolatokkal és szabályokkal. Alaptudományra van szükségünk a betegségek mechanizmusainak megértéséhez, hogy hathatós terápiákat dolgozzunk ki a károsodások orvoslására.

Azt vizsgálom, hogy idegrendszerünk sejtjei, a neuronok és a glia­sejtek hogyan születnek, vándorolnak, épülnek össze és finom­hangolják funkcióikat. Azt is kutatom, hogy a neuronális kapcsolatok hogyan formálódnak, hogyan maradnak működőképesek és hogyan szűnnek meg, amikor már nincs rájuk szükség, valamint azt, hogy mik a következményei az agykéreg korai fejlődési rendellenességeinek. Szeretném megérteni, hogy az agy különböző funkcióit mennyiben határozza meg a genetikai program kibontakozása, és mennyiben módosítja a környezet.

Mi a fontosabb, a gének vagy a környezet?

– Mind a kettő nagyon fontos. A gének és a környezet precíz kölcsönhatása elengedhetetlen az agy fejlődéséhez. Képzelje el, hogy egy zongoraversenyen van. A zongoraművészre meg a zongorára is szükség van. Ha eltávolítunk néhány billentyűt a zongoráról, akkor talán le tudja játszani a művész a darabot, de ha pár billentyű hiányzik, akkor néhány hang furcsa lesz, és a darab esetleg elviselhetetlenné válhat.

Ez történhet a génaktiválással az agy fejlődése során. A fogantatáskor mindannyian megkaptuk szüleinktől a billentyűket, azaz a génjeinket, és gyakran nagyobb nehézségek nélkül vészeljük át életünk „hangversenyét” az adott billentyűkkel, de néha az élet elviselhetetlen, és pusztító lehet, ha egy fontos billentyű hiányzik. Egyetlen gén megváltozott megnyilvánulása katasztrofális következményekkel járhat az agy fejlődésére. Továbbiak a teljes cikkben