Az év eleji problémák után újra normalizálódott a szigetvári kórház gazdálkodása.
Ismeretes, az átmeneti nehézséget az okozta, hogy a város önkormányzata három részletben mintegy 60,5 millió forintot inkasszált elmaradt iparűzési adó címén az egészségügyi intézmény számlájáról. A következő kihívást az jelentette, hogy februárban esedékessé vált a kisváros korábbi kötvénykibocsátása kapcsán keletkezett kötelezettség első részletének kifizetése - az ügyletben ugyanis a kórházat terhelte be az önkormányzat.
- Hiba nélkül, teljes összegben elutaltuk az esedékes, mintegy 30 milliós összeget. Mivel svájci frank alapú hitelről van szó, azzal, hogy jól ütemeztük az utalást, közel egymillió forintot takarítottunk meg - tájékoztatott Kovács Róbert ügyvezető igazgató.
A kórház vezetője elmondta, hogy az elmúlt év végén és idén elvesztett 60 millió forint természetesen nagyon hiányzik az intézmény kasszájából, ezért a banki kötelezettséget - a következő részlet ősszel lesz esedékes - is a költségek átcsoportosításával tudták teljesíteni.
Kulcskérdés volt, hogy a beszállítók rugalmasan fogadták az átmeneti fizetési problémákat. Ami főként annak köszönhető, hogy ha esetenként némileg csúszva is, de mindig biztosan fizetett az intézmény az előző évben.
Hasonlóan fontos körülmény, hogy az átmeneti pénzzavar kapcsán nem volt dolgozói elvándorlás a kórházból, az intézmény teljes szolgáltatási körrel dolgozik tovább. Kifizették a januárban megcsúszott orvosi megbízási díjakat, a márciusi fizetéseket pedig határidőre, a tegnapi napon elutalták.
Az intézmény jelenleg egy 300-400 milliós uniós forrás megpályázását tervezi, amiből idén megkezdődhet az addiktológiai, a pszichiátriai, valamint a mozgásszervi rehabilitációs osztályok teljes felújítása a kistérségi hatósugarú egészségügyi intézményben.