A reform kapujában

Amikor a 2006-os kormányalakítás után belevágtunk a munkába, azt hiszem, a kormány tagjai közül mindenki a sajátjának érezte Molnár Lajos vízióját: "Mit akarok? Olyan egészségügyet, ahol előre köszönnek a betegnek, mert csak ő a fontos. Olyat, ahol fizetéséből tisztességesen megél orvos, nővér, és nem a pénzt lesi, hanem a könnyet a szenvedő szemében, a hálát pedig virágnak vagy jó szónak hívják."

Alig egy évvel később a müncheni repülőtér várójában tökéletesen váratlanul ért a hír: Lajos visszaadja a megbízatását - írja a Népszabadság Vélemény rovatában Horn Gábor az SZDSZ ügyvivője, a koalíciós koordinációért felelős államtitkár.

- Bármennyire fájlaltam is a döntését, meg kellett értenem. Azt tapasztalta, hogy a szocialista párt tagjai az átalakítás szülte feszültségből fakadó, szükségszerű népszerűségvesztéstől elbizonytalanodnak, pedig tudta, hogy a reform befejezése nélkül csak a népszerűtlenség marad, és eljátsszuk a siker esélyét. A tétovasághoz nem akart segédkezni, ezért lemondásával élére állította a kérdést: megcsináljuk a reformot vagy meghátrálunk?

Ha megvizsgáljuk az egészségügyi rendszer mostani állapotát, különös kettősséget tapasztalunk. Egyfelől azt látjuk, mindenki megelégedésére működnek a vonzó küllemű, jól felszerelt patikák, s az ellen sincs ma már senkinek kifogása, hogy a lázcsillapítót megveheti a benzinkútnál vagy a drogériában is. Amiatt sem ágál senki, hogy a háziorvosi ellátás teljes egészében magántulajdonban van. Az pedig, hogy a gyógyszergyártók lefelé licitálnak az árversenyben, szintén mindenki megelégedésére szolgál.

Ám ezzel párhuzamosan naponta hallani történeteket megalázó állapotban lévő kórházi osztályokról, ahol az alapvető higiénés feltételek sem adottak, ahol nem tudnak jobb étkezést biztosítani, mint a börtönökben, ahol elavult műszerparkkal gyógyítják a betegeket, akik mindezért borítékban fizetnek.
Mindaz, amit a mai kórházi állapotokról tudunk, a legkevésbé sem hasonlít arra, amit joggal elvárnánk egy majd két évtizede szabad, versenyes polgári demokrácia állampolgáraként az egészségügytől.

Ez tarthatatlan. És nincs ennek semmilyen rejtélyes oka, csak a verseny hiánya. A megfelelő inspirációval és motivációval nem rendelkező tulajdonos. A (szabályozott) piaci törvények hiánya az, ami megakadályozta, hogy nyugatias, hozzánk méltó körülmények között dolgozzanak az orvosok, s gyógyuljanak a betegek.
Minket, liberálisokat azzal a váddal szoktak illetni, hogy afféle szemellenzős "kapitalistákként," minden társadalmi szolidaritást elvetve ismételgetjük mantraként: piac, piac. Bár meggyőződésem, hogy az SZDSZ-re ez semmilyen vonatkozásban nem igaz, és a magyarországi pártok közül mi képviseljük legkövetkezetesebben az esélykiegyenlítés politikáját, az általánosságok helyett vizsgáljuk meg, hogy konkrétan az egészségügyben mi lesz a következménye az általunk szorgalmazott változásoknak. Mihályi Péter közgazdász, pártunk szakértője ezt így summázza: "Ha a biztosító megköveteli, hogy a kórházban, amelyikkel szerződést köt, naponta kétszer takarítsák a WC-t, akkor az is részesül ennek a pozitív hatásából, akinek a nevében az OEP eddig nem követelte meg."
A teljes cikk