A Magyar Közlönyben megjelent, miszerint a parlament hétfői ülésén jóváhagyta, referendumot tartanak a több-biztosítós egészségbiztosítás ügyében.
Így heteket, akár két hónapot is csúszhat az eddig esélyes szeptemberi időponthoz képest a népszavazás Az országgyűlési döntést a kihirdetéstől számított nyolc napon belül lehet megtámadni az Alkotmánybíróságon, amelyre jövő hét végéig lesz lehetőség. Ha lesz olyan magánszemély, aki úgynevezett elrendelési kifogást ad majd be, akkor Ab csak ennek beérkezése után láthat munkához.
Az Alkotmánybíróságnak jövő hét végétől a várhatóan július 8-án kezdődő nyári szünetig három teljes ülése lesz. Ennyi idő alatt aligha zárhatják le a folyamatot, hiszen a beérkező kifogást iktatni, majd szignálni kell, az ügyet az adott bíró áttanulmányozza, kialakítja álláspontját, összeállítja a határozattervezetet, és csak ezek után szavazhatnak róla. Ehhez a három hét szűknek tűnik – latolgatja a Népszava.
Tovább növeli az egy bíróra jutó munkaterhét, az eljárások időtartamát, hogy két bíró mandátuma július 3-án lejár. A menetrendet csak egyetlen dolog gyorsíthatná: ha nem érkezne kifogás az Ab-hez vagy a testület valamilyen okból mégis a nyári szünet előtt döntene.
A szeptemberre csúszó Ab-döntés azt jelenti, hogy attól az időponttól indul a 15 napos határidő, amin belül a köztársasági elnöknek döntenie kell, és legkorábban a 43., legkésőbb a 90. napra tűzheti ki az a szavazás időpontját. Így lehet a döntés mégsem szeptemberben, hanem október végén vagy novemberben, esetleg december elején lehet.